Rusvai: még nagyon keveset tudunk az indiai mutánsról

Egyelőre csak nagyon keveset tudunk az új típusú koronavírus indiai variánsáról - mondta Rusvai Miklós virológus, aki az új mutáns ellenálló képességéről és gyerekekre gyakorolt hatásáról is beszélt az InfoRádióban.

Az Indiából származó ismeretek nem feltétlenül relevánsak más országok esetében, ugyanis a szociális körülményekben, az egészségügyi feltételekben és a népességi viszonyokban is vannak különbségek. Más országokból viszont viszonylag kevés tapasztalatot hallani eddig az új típusú koronavírus indiai mutánsával kapcsolatban - nyilatkozta Rusvai Miklós az InfoRádiónak.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus járványhelyzet, koronavírus világjárvány,
Gyakrabban okoz klinikai tüneteket a kiskorúak körében az új mutáns.Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Mi a helyzet a gyerekekkel?

A szakember elmondása szerint az indiai variáns nem jelent nagyobb veszélyt a gyermekekre nézve, mint a többi változat, a tapasztalatok szerint viszont gyakrabban okoz klinikai tüneteket a kiskorúak körében. Ez eddig nem volt jellemző. A virológus úgy véli, elképzelhető, hogy ez a mutáns azért terjed jobban tünetes formában a gyerekek között, mert a felnőttek esetében már nagymértékű a COVID-19 elleni védettség. A vírus azonban utat tör magának, vagyis úgy módosul, hogy el tudja érni a még nem immunizált szervezeteket is. Arra számíthatunk tehát, hogy ezután a 16 éven aluliak számítanak majd potenciális célpontnak.

Véd-e ellene az oltás?

Koronavírus: a mutánsok így csapják be az immunrendszert - kattintson!

"Egyelőre semmi nem szól amellett, hogy ne védenének a vakcinák ez ellen a variáns ellen" - szögezte le Rusvai. Hozzátette ugyanakkor, hogy ezzel kapcsolatban is még további vizsgálatokra van szükség. Elmondása szerint viszont eddig úgy tűnik, hogy főként a nem oltottakat betegíti meg az indai mutáns, és az érintettek többsége enyhe vagy középsúlyos tünetekkel vészeli át a koronavírus-fertőzést .

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) május közepi adatai szerint egyébként már legalább 44 országban felbukkant az indiai koronavírus-variáns, egyebek mellett Európában is. Magyarországon viszont eddig még nem azonosították ezt a változatot.

COVID-19 gyerekeknél: ennyi idő, mire leküzdik a szövődményeket - olvassa el a részleteket!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Élet anafilaxiával

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +26 °C
Minimum: +10 °C

A fátyol- és a gomolyfelhők mellett napos idő valószínű. Északkeleten, keleten fordulhat elő néhol zápor, esetleg egy-egy zivatar. A délnyugati szél megélénkül, több helyen meg is erősödik. Késő estére 15 és 21 fok közé hűl le a levegő. Az előrejelzések szerint napközben melegfronti hatás várható, ami miatt a frontérzékenyek tünetei felerősödhetnek.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra