Több százan betegedtek meg a víztől

Hétfő óta tömeges a hányós, hasmenéses, lázas panaszokkal jelentkező betegek száma a Heves megyei Domoszlón és Kisnánán. Domoszlón két nap alatt csaknem háromszázan látogatták meg körzeti orvosukat hasonló tünetekkel. A polgármesterek tudnak a járványszerű folyamatról, amelyet a napokban jelentettek az illetékes közegészségügyi szakhatóságnak.

Nem tudják, mi okozhatja a tömeges megbetegedéseket

Hétfő óta tömeges a hasmenéses, lázas panaszokkal jelentkező betegek száma két településen - erről számolt be a Heol.hu . Mint írják, jelenleg a kormányhivatal és a gyöngyösi vízmű szakemberei is keresik az okokat. Mindkét település közkonyháján elvégezték a szükséges mintavételeket is, amelyeknek eredménye szintén pár nap múlva várható. Addig pedig a falu vezetői arra kérik a lakókat, hogy az ivóvizet csak forralás után visszahűtve fogyasszák.

Több százan betegedtek meg a víztől Heves megyében, ivóvíz mérgezés hasmenés ásványvíz Domoszló Kisnána
Több százan betegedtek meg a víztől Heves megyében

A lap megtudta, hogy a két településnek egyébként közös a forráskútja, ezért gondolják többen, hogy talán az ivóvíz a fertőzött, ám akadnak olyanok is, akik szerint nem a víz a baj okozója.

"Kegyetlen görcsökkel, hatalmas fájdalmakkal kezdődött a vasárnap délelőttöm, naponta legalább hússzor voltam a mosdóban. Ma már el tudtam jönni az orvoshoz, de már vagy négy-öt fajta gyógyszert beszereztem a patikából, és semmi nem hatott. Ami érdekes, hogy sem a kilenc éves kislányom, sem az élettársam nem kapták el, mert ők sosem isznak csapvizet, én viszont mindig azt iszom" - nyilatkozta egy fiatal anyuka.

Az élelmiszerüzletben az eladók is megerősítették a napokban megtöbbszöröződött az eladott ásványvizes palackok száma.

Sidló Béla hat üveg ásványvízzel lép ki az élelmiszerboltból. Azt mondja, ő eddig mindig a csapból itta a vizet, de a biztonság kedvéért vett néhány palackkal. "Itt nálunk mindig jó volt a víz, én is azt ittam, de most, hogy kihirdették a hangosbemondóban, hogy ne igyuk, vettem otthonra a biztonság kedvéért pár palackot" - mondta. Közben Zimány Józsefnének a férje lett beteg: "Kedden kezdett panaszkodni a párom, épp most voltunk az orvosnál. Pontosan nem tudni, mitől lettek rosszul annyian, sokan mondják, hogy a víztől, de elképzelhető, hogy a helyi konyhán készült ételtől betegedtek meg... de az sem biztos, mert mi a férjemmel nem is onnan eszünk."

Háromszázan lettek betegek

A település polgármestere, Paulenka Richárd közölte: a faluban hétfőn és kedden összesen mintegy háromszáz beteg érkezett az orvosi rendelőbe. Ebből kettőszáz hetvenen panaszkodtak erős hasfájásra, hasmenésre , lázra. Hasonló tünetekkel jelentkeztek a kisnánai orvosnál is. Dr. Nagy Éva arról tájékoztat, hogy valóban megugrott a betegek száma.

"Hétfőn kezdődtek itt is a tömeges megbetegedések. A gyerekektől, a felnőtteken át, az idősebb korosztályig jöttek hasmenéses , hányós panaszokkal. Általában pár nap alatt lefolyik a betegség, de ez nagyban függ a páciens szervezetétől" - tudatta a doktornő.

Figyelmezetik a lakosságot

"A hangosbemondón és az internetes portálokon is figyelmeztettük a lakosságot, hogy az ivóvíz bevizsgálása folyamatban van, amelynek eredményére pár napot várni kell. Addig is kérünk mindenkit, hogy a következő értesítésig csapvizet kizárólag főzésre és tisztálkodásra használja" - mondja Paulenka László, hozzátéve, hogy a területileg illetékes vízügyi szakemberekkel folyamatos a kapcsolat, így ha szükséges, lajtos kocsit tudnak biztosítani, ám amíg nem jönnek meg a pontos eredmények elég az óvintézkedéseket betartani.

Azt kérik, fogmosásra és a gyümölcsök lemosására is forralt, vagy palackozott vizet használjanak a lakók és a kisbabák fürdetését is így oldják meg.

Kisnána polgármestere is megerősítette, hogy a szakemberek a helyszínen jártak és a lakosságot is értesítették. Paulenka László úgy véli, hathatós intézkedést majd a hatósági ellenőrzések eredményét követően tudnak tenni. Jelenleg a kormányhivatal és a vízmű szakemberei is vizsgálják az okokat.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra