Görcsoldók

Bazsalikomos paradicsomsaláta sajttal

A bazsalikom a szívproblémák növénye

Latin neve

Ocimum basilicum

Népies neve

királyfű, németbors

Hozzávalók: 8 db paradicsom, 20-30 dkg krémes, lágy sajt, olívaolaj, tengeri só, bors, citromlé, sok bazsalikom
Elkészítés: Keverjünk össze 1 dl olívaolajat 1 citrom levével és borssal. Ezt követően egy tálba rakjuk a paradicsomot, majd locsoljuk meg az öntettel, és szórjuk rá a bazsalikomot. A tetejére jön a sajt, amit szintén meg kell locsolni az öntettel, és a sajtra is tegyünk újból bazsalikomot. Ezt a "rétegezést" addig folytatjuk, amíg el nem fogynak a hozzávalók.
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.