Béremelés: csalódottak az egészségügyiek

Elkeseredettek az egészségügyi bérígéret miatt az ágazati dolgozók, ezért egyeztetést kezdeményeztek a kormányzattal. Nem értik például, hogy az orvosokat és a műszakiakat egyáltalán érinti, a szakdolgozók pedig az összegszerűséget nem látják tisztán.

Régóta tárgyal a kormányzat az érdekképviseletek vezetésével az egészségügyi ágazat béremeléséről, a kabinet ülését követő tájékoztatón azonban más hangzott el, mint amiben zárt ajtók mögött megegyeztek - írja a népszava.hu .

Béremelés az egészségügyben - mindenki elégedetlen?
Béremelés az egészségügyben - mindenki elégedetlen? Fotó: 123rf

Mi lesz az orvosokkal?

Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke például elszomorítónak és megdöbbentőnek nevezte a lapnak adott nyilatkozatában, hogy a kormány nem döntött az orvosok, és a műszakiak bérének emeléséről. Hozzátette: hosszú hónapok óta egyeztettek a tárcával, ezért is érthetetlen, és óriási elkeseredést okoz az, ami történt, illetve nem történt meg.

Az orvosi fizetésekről részletesen korábbi cikkünkben olvashat.

Kormányzati matematika

A kormányszóvivő szerint az ápolók és a szakdolgozók bére idén júliustól 8 százalékkal, jövőre 14 százalékkal, 2021-ben 20 százalékkal, 2022-ben pedig újabb 30 százalékkal nő. Ez 35 milliárd, jövőre 146 milliárd, 2021-ben 233 milliárd és 2022-ben 423 milliárd forint kiadást jelent a költségvetésnek. Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke azonban nem tudja értelmezni a számokat. Azt mondta: a kormányszóvivő 35 milliárdban állapította meg a 2019-re szánt bérfejlesztési összeget, ám ez sokkal nagyobb keret, mint amennyire a bejelentett béremeléshez szükség van. Annak a havi költsége, 2,4-2,6 milliárd forint, azaz az év végéig összesen 12,5 milliárd lenne.

A kamarai vezető szerint az is probléma, hogy a most bejelentett intézkedések alapján 4-5 ezer ember nem kap majd kézhez több pénzt. A januári garantált bérminimum korrekciókkal ugyanis a bértábla alsó része "összecsúszott". Azaz, a kezdő is épp annyit vihet haza, mint a már több éve pályán lévő. Ha most júliusban nyolc százalékos emelés lesz, akkor sokan mindössze papíron kapnak majd egy új besorolást.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra