Javítanának az ápolók helyzetén

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) kiemelten fontosnak tartja az egészségügyi szakdolgozók élet- és munkakörülményeinek javítását, ezért két projekt keretében 16,5 milliárd forintot fordít erre.

A közleményben azt írták, hogy az Egységes ápolási eszközpark kialakítása nevű projekttel nyolcmilliárd forintból megújul a kórházak ápolási eszközparkja. Körülbelül 21 ezer ápolási eszközt - többek között intenzív ágyakat, korszerű betegágyakat, felfekvést megelőző matracokat, gördíthető infúziós állványokat, fecskendős infúziós pumpákat - szereznek be 64 ÁEEK fenntartású intézmény 71 telephelyére és három egyetemi helyszínre.

Újabb botrány az ápolók bére körül - részletekért kattintson !

Az ÁEEK konzorcium vezetésével, a Szegedi Tudományegyetem, a Pécsi Tudományegyetem és a Debreceni Egyetem részvételével 61 helyszínen 3700 ember képeznek ki, hogy az újonnan beszerzett eszközöket eredményesen alkalmazzák, valamint elsajátítsák a biztonságos és szakszerű betegmozgatást. A projekt első ütemében, június végig 1400 elektronikusan mozgatható multifunkcionális ápolási ágyat, intenzív ágyat és kiegészítőket szállítanak a kórházakba.

Nyolcmilliárd forintból megújul a kórházak ápolási eszközparkja
Nyolcmilliárd forintból megújul a kórházak ápolási eszközparkja

Az Egészségügyi szakellátók szállóinak fejlesztése című projektben 8,5 milliárdból felújítják a nővérszállókat, valamint új szállókat alakítanak ki 2020 tavaszára. Tizennégy megyei kórház 16 helyszínén - Szombathelyen például új nővérszálló kialakításával - fejlesztik az egészségügyi szakdolgozók lakhatási körülményeit. A fejlesztések az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósulnak meg - közölték.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra