Milliárdos kórházfejlesztések a fővárosban

Az eddigi legnagyobb fővárosi szakrendelő- és kórházfejlesztési program keretében várhatóan napokon belül megjelenik a három nagy centrumkórházzal kapcsolatos építészeti tervpályázatokra vonatkozó közbeszerzési pályázat is.

Az összesen mintegy 700 milliárd forintosra tervezett programban az elmúlt hetekben-hónapokban mintegy hárommilliárd forintot fordítottak az egészségügyi intézmények elavult informatikai eszközparkjának megújítására. A fővárosi kórházak tizenhétmilliárd forintból új orvosi gépeket, eszközöket is beszereztek.

A fővárosi kórházak tizenhétmilliárd forintból új orvosi gépeket, eszközöket is beszereztek
A fővárosi kórházak új orvosi gépeket, eszközöket is beszereztek

Cserháti Péter, az Egészséges Budapest program (EBP) miniszteri biztosa egy interjúban hangsúlyozta: eddig összesen nem állt rendelkezésre százmillió forint informatikai fejlesztésekre a térségben, most viszont egy-egy kórház több száz korszerű számítógéphez, monitorhoz, nyomtatóhoz jutott, ami azért is fontos, mert sok esetben lassíthatta a betegellátást a régebbi informatikai eszközök sebessége.

"Az egészségügyben az egyik legnagyobb baj a koordináció hiánya" - mondta egy egészségügyi szakértő, mikor az Eurostat lesújtó statisztikájáról kérdezték. Az adatok szerint a 75 évesnél fiatalabbak 41 százaléka hal meg úgy, hogy az orvostudomány jelenlegi állása alapján megmenthető lenne. Részletek !

Elmondta, hogy az informatikai eszközök beszerzésével párhuzamosan tizenhat nagy képalkotó diagnosztikai, illetve terápiás eszközt is telepítenek a közeljövőben a kórházakba: három MR-t (ezek közül egy a baleseti és idegsebészeti ellátást jelenleg enélkül működtető Szent János Kórházba kerül), négy CT-t, ugyanennyi, a stroke - és infarktusellátásban az erek gyors vizsgálatára szolgáló úgynevezett DSA-t (érfestő berendezést), egy pozitron emissziós tomográfot a Honvédkórház számára, egy lineáris gyorsítót (sugárterápiás eszközt) az Uzsoki Utcai Kórház onkológiájára és több mammográfiás készüléket, illetve digitális röntgent. Ezek közül a kisebbeket már a nyáron, a nagyobbakat őszre be is szeretnék üzemelni, ennek eredményeként a főváros képalkotó diagnosztikai kapacitása már idén közel tíz százalékkal bővül.

Ezenfelül még egy körben lesznek idén kórházi eszközbeszerzések, így összesen harmincmilliárd forint értékű új orvosi gépnek, berendezésnek, illetve kórtermi felszerelésnek kell célba érnie az év végére, amikortól jó eséllyel a vidékiek után immár a fővárosi betegek is megtapasztalhatják majd a XXI. századi betegellátási körülményeket - mondta Cserháti Péter. A kórházakon túl a szakrendelők megújítása is jelentős szerephez jut az EBP-n belül. Már tizenkilenc ilyen intézményről jelent meg kormánydöntés.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, egy-egy zivatar sem kizárt. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra