Minden betegszállító felmondott Hatvanon

Felmondott az összes betegszállító a hatvani Albert Schweitzer Kórházban.

Az RTL Klub Híradójának egy néző küldött levelet, melyben felhívta a szerkesztőség figyelmét a problémára. A néző azt írta, hogy a hatvani Albert Schweitzer Kórházban az összes beteghordó felmondott. A Független Egészségügyi Szakszervezet meg is erősítette a csatornának az infomrációt. Elmondásuk szerint a betegszállítók nagyon keveset keresnek, de sokat dolgoznak, ráadásul ki vannak téve mindenféle fertőzésnek is, ezért azonban nem kapnak semmiféle pótlékot.

"A legalacsonyabb a bérük, sokaknak csak a 149 ezer forintos minimálbér az alapbére, aminek a nettó összege a 100 ezer forintot sem éri, és emiatt nagyon sokan túlórát vállalnak" - mondta el az RTL-nek Soós Adrianna, a szakszervezet elnöke. A kórház azt írta a Híradónak, hogy pótolni fogják a betegszállítókat.

Két beteget műtenek egy műtőben Az alacsony létszám és műtői kapacitás miatt a kórházi dolgozók egyre kreatívabb megoldásokra kényszerülnek a várólisták szinten tartása érdekében. Korábbi cikkünkért kattintson !

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra