Újabb pénzforrás a rezidenseknek

A Flór Ferenc nevét viselő új ösztöndíjjal bővül a rezidenstámogatási program.

A kormány a betegellátás színvonalának javítása, az egészségügyi hiányszakmákból fakadó problémák mérséklése és az orvosok Magyarországon tartása érdekében ismét elindítja a programot, amely eddig is jelentős eredményt ért el a szakorvosjelöltek támogatásában - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Az ösztöndíjasok a szakmai területtől függően havi 100-200 ezer forintban részesülhetnek. A kormány a programra eddig több mint 4,5 milliárd forint költségvetési forrást biztosított - ismertették.

Az ösztöndíjakat eddig csaknem 3500 fiatal orvos vette igénybe
Az ösztöndíjakat eddig csaknem 3500 fiatal orvos vette igénybe

Nettó 200 ezer forintot kaphatnak a szakorvosjelöltek

Az Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ (ENKK) honlapján már elérhető a pályázati felhívás, az ösztöndíjprogramokra 2017. február 6-áig lehet jelentkezni. A szakorvosjelöltek a Markusovszky Lajos-ösztöndíjra, a szakgyógyszerészjelöltek a Than Károly-ösztöndíjra pályázhatnak, amelyek nettó 100 ezer forintot jelentenek.

Egyre inkább növekvő tendencia, hogy az orvosok után már a tehetős vagy magánbiztosítással rendelkező betegek is külföldre mennek. Mely országokban, milyen gyógykezelések a legnépszerűbbek és miért? Cikkünkben találja a választ!

A csecsemő- és gyermekgyógyászat területén a Méhes Károly-ösztöndíj, az oxyológia és sürgősségi orvostan területén a Gábor Aurél-ösztöndíj keretében a szakorvosjelöltek havi nettó 200 ezer forintban részesülhetnek. A hiányszakmás ösztöndíj, amelyet idén lehetett először igényelni, havi 150 ezer forint támogatást nyújt a szakképzést hiányszakmában megkezdőknek.

Felhívták a figyelmet arra, hogy új ösztöndíjtípust vezetnek be Flór Ferenc-ösztöndíj néven, amelynek nettó 200 ezer forintos összegére a honvéd-, katasztrófa- és rendvédelem-orvostan szakorvosjelöltek pályázhatnak. A 2017-ben biztosított több mint 1,5 milliárd forintos keretösszeg lehetővé teszi, hogy minden, frissen végzett fiatal orvos részesülhessen a támogatásban, ha a pályázati kiírásban meghirdetett feltételeket vállalja és azoknak megfelel - írták.

Felidézték: a kormány a korábbi években több mint 4,5 milliárd forintot fordított a fiatal orvosok Magyarországon tartása érdekében meghirdetett ösztöndíjpályázatra . Az ösztöndíjakat eddig csaknem 3500 fiatal orvos vette igénybe. A tavalyi, valamint a legutóbb meghirdetett ösztöndíjpályázat során lehetővé vált, hogy minden olyan pályakezdő szakorvosjelöltet támogassanak, aki Magyarországon szeretne dolgozni - olvasható a közleményben.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +15 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég, de a déli, délkeleti tájakon még kisüt a nap az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett. Ott főleg záporok, a délkeleti határvidéken esetleg egy-egy zivatar is valószínű, másutt többfelé esőre kell számítani. Az északnyugatira forduló szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között alakul, de a délkeleti tájakon a déli órákra 20 fok fölé is emelkedhet a hőmérséklet. Ezt követően ott is folyamatosan hűlni fog a levegő. Késő este 5, 10 fok valószínű. Fronthatásra napközben nem kell számítani az előrejelzések szerint.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra