Mit gyógyít a székletbeöntés?

Nem újkeletű módszer a székletbeöntés, de ma is számos kutatást végeznek annak érdekében, hogy kiderüljön, milyen betegségeknél lehetne még alkalmazni. Dr. Sudár Zsolt belgyógyász, endokrinológus szakorvos írása.

A IV. században élt kínai orvos és író, Ke Hong tett elsőként említést arról, hogy az ételmérgezést, hasmenést higított széklet beöntésével gyógyították. Ezt hívták "sárga leves"-nek. Európában 1958-ban dr. Ben Eiseman ismertetett egy esetet, amikor páciensének álhártyás bélgyulladását sikerült egészséges emberből nyert, folyékonnyá tett széklet beöntésével meggyógyítani.

Több évtizedes "csend" után 2006-ban egy amsterdami belgyógyász rezidens, Max Nieuwdorp alkalmazta ismét a módszert egy 81 éves nőnél, aki Clostridium difficile baktérium okozta bélgyulladás miatt válságos állapotba került. A hölgy meggyógyult. További hat beteg eredményes kezelése után számoltak be eredményeikről. A módszer ma már nemzetközileg elfogadottá vált.

A bélflóra szerepe

2011-ben még kérdésként fogalmazódott meg egy közlemény címében, vajon szerepe lehet-e a bélflóránknak, a bennünk élő sok milliárd baktériumnak (bél-mikrobiom vagy mikrobióta) az inzulinrezisztencia kialakulásában? A Clostridium difficile okozta hasmenés széklet- transzplantációval történő gyógyítása kapcsán Nieuwdorpéknak feltűnt, hogy ha a beteg 2-es típusú diabéteszes és sovány donortól kap székletet, szénhidrátanyagcsere-paraméterei jelentősen javulnak, akár "kigyógyulhat"; a diabéteszéből. 2012-ben vizsgálatot indítottak metabolikus szindrómás betegek széklet-transzplantációval történő kezelésére, és igazolták az inzulinérzékenység javulását.

A bélflóra kialakulása A bélflóra elengedhetetlen (többek között) az egészséges emésztéshez és az immunrendszer megfelelő működéséhez - azonban a babák bélbaktériumok nélkül jönnek a világra. Hogyan szerezzük meg jótékony baktériumainkat és hogyan alakul ki a bélflóránk? Kattintson a részletekért!

2013-ra a kérdőjelből határozott állítás lett: igen, a bél-mikrobiom (a mikrobák összessége, amelyek testünkben, a bélrendszerünkben élnek - a szerk.) szerepet játszik az inzulinrezisztencia, az elhízás, a diabétesz kialakulásában. Max Nieuwdorp azóta is számos, a témában indított kutatás vezetője, összefoglaló közlemények szerzője, társszerzője.

Mit tudtunk meg az eddigi kutatásokból?

Bélflóránk összetétele befolyásolja a táplálékból kinyerhető energia mennyiségét, hatással van a zsírsavak anyagcseréjére a zsírszövetben és a májban, szerepet játszik a bélnyálkahártya épségének megtartásában, de az "áteresztő bél szindróma" kialakulásában is, amely számos betegség közös kiindulópontja lehet. A bélbaktériumok egy hasznos csoportja a vastagbélbe kerülő élelmi rostokból vajsavat, egy rövid láncú 4 szénatomos zsírsavat termel. Ez a bél hámsejtjeinek fő tápláléka, amelyek pedig csökkentik a bél áteresztő képességét, megakadályozzák, hogy toxinok vagy kórokozó baktériumok szivárogjanak át a bélfalon keresztül a szervezetbe. A magas vajsavszint hatására megnő olyan bélben képződő hormonok termelődése, mint a GLP-1 és a PYY, amelyek szerepet játszanak az étvágy szabályozásában, az étkezésre bekövetkező inzulinelválasztásban. Hatásukra javul a vércukorérték, csökken a testsúly.

A táplálkozásunk civilizációs betegségeink egész sorában játszhat oki szerepet

A táplálkozásunk civilizációs betegségeink egész sorában játszhat oki szerepet

Ezzel szemben egy másik baktériumcsoport, a Gram-negatív baktériumok sejtfalából származó anyagok, úgynevezett lipopoliszacharidok a bélfalon átjutva "mérgező" hatásúak, gyulladást keltenek, ami számos betegség kialakulásában szerepet játszik. Állatkísérletben igazolták, hogy kalóriamentes édesítőszerek etetésével megváltozik a kísérleti állatok bélflórája, cukorintolerancia alakul ki, s ez széklet-transzplantációval "átvihető" az édesítőszert nem kapó állatokra.

Sok betegségnek lehet oka

Emberben végzett vizsgálat igazolta, hogy a mesterséges édesítőszereket fogyasztók bélflórája eltér az azokat nem fogyasztókétól, és összefüggést mutat az inzulinrezisztenciával. Az Amerikai Gasztroenterológusok 2014-es konferenciáján a székletmikrobiom transzplantációját a "XXI. század leginnovatívabb kezelési módszerének" nevezték, amely számos betegség gyógyításában játszhat szerepet. Egyre nő azoknak a kórképeknek a száma, amelyekben a bélmikrobiom eltéréseit sikerült igazolni, az ízületi gyulladásoktól a sclerosis multiplexen, Parkinson-kóron át egészen a depresszióig. A táplálkozásunk, bélflóránk kóros átalakulása, a következményes szervezetszintű gyulladás civilizációs betegségeink egész sorában játszhat oki szerepet.

Úgy tűnik, ami a diabétesz kóreredetét illeti, DeFronzo professzor ominózus oktettje (a 2-es típusú cukorbetegségben szerepet játszó 8 okról) lassan megérik a bővítésre, és a kóroki tényezők közé bekerülhet a bélflóránk kóros átalakulása, ami szorosan összefügg táplálkozásunkkal. És - hogy a kör bezáruljon - visszatérhetünk Kínába, ahol vizsgálatot szerveztek annak bizonyítására, hogy az egészséges, sovány emberek bélflórájának 2-es típusú, túlsúlyos cukorbetegekbe való átültetése tényleg képes-e meggyógyítani a cukorbetegséget. Kíváncsian várjuk az eredményeket.

A cikk szerzője: Dr. Sudár Zsolt, aki a Pécsi Orvostudományi Egyetemen végzett 1987-ben. Első és egyben jelenlegi munkahelye a Tolna Megyei Balassa János Kórház. Belgyógyász, endokrinológus szakorvos, a Magyar Diabetes Társaság Diabetológus Orvosa. 2003-tól a kórház diabetológiai profilú, 3. sz. Belgyógyászati Osztályát vezeti. A diabetológia és endokrinológia területén számos előadást tartott, közleményt írt.

Forrás: Diabetes Magazin

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +16 °C
Minimum: +7 °C

A frontrendszerhez kapcsolódó vastag felhőzet kelet felé mozog, mögötte nyugat felől egyre nagyobb területen kiderül az ég. Az eső, zápor hajnalra, kora reggelre keleten jórészt megszűnik, emellett az éjszaka második felében északnyugaton lehet még néhol zápor. Hajnalban az északi szélvédett völgyekben köd képződhet. A déli, délnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, a hajnali, reggeli órákban már csak kevés helyen kísérhetik élénk lökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet jobbára 2 és 9 fok között várható, de a szélvédett északi fagyzugokban, valamint a nyugati határnál gyenge fagy is lehet. Napközben egy melegfront hatása érvényesül, ami miatt a frontérzékenyek tünetei felerősödhetnek.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra