A pszichológia kialakulásának első napjaitól kezdve élénk érdeklődés mutatkozott a memória működésének és kapacitásának megismerésére. Ebbinghaus az 1800-as évek végén kezdte kutatásait a témában. Célja az volt, hogy kísérleteivel feltárja a tanulás és felejtés általános szabályszerűségeit. Munkájában értelmetlen szótagok memorizálását vizsgálta, de ezt a módszert több kritika is érte.
Sir Frederic Bartlett ezért később az emlékezetkutatás hangsúlyát az értelemmel bíró történetek memorizálására helyezte. A modern emlékezetfogalom kialakulásában, ami nem más, mint a múltbéli tanult vagy átélt események felidézése, ezek a szerzők hatalmas szerepet játszottak.
Az emlékezet, kutatásaik nyomán, alapvetően felosztható rövid- és hosszútávú részre. Ezek külön-külön is foglalkoztatták a kutatókat.
A rövidtávú memóriában az információ csupán néhány másodpercig van jelen. Terjedelmét 5-9 egység között határozták meg. Ez azt jelenti, hogy átlagosan hét, egymástól független számot, betűt, szót vagyunk képesek a rövidtávú memóriánkban tárolni.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
A hosszútávú memória jellemzői kevésbé feltártak, tekintettel vizsgálatának nehézségeire. Terjedelme nagyságban és időben tulajdonképpen végtelen, vagy legalábbis nehezen behatárolható. Számos felosztása közül a leggyakrabban használt szerint megkülönböztetik az életeseményekre, a fogalmakra és a mozgásos készségekre való emlékezést. Az életeseményekre történő visszaemlékezésre példa, ha a tavalyi nyaralást idézzük fel, a fogalmakra, hogy tudjuk, mit jelent egy bizonyos szó, míg a mozgásos készségekre, hogy sosem felejtünk el biciklizni, ha egyszer megtanultunk.
Az emlékezet mérése a rövidtávú memória újabb modelljéhez is köthető. Eszerint a hallott és látott információ feldolgozása külön történik. Például egy könyv olvasása közben az olvasott szavak megjegyzése és annak tudása, hogy hol tartunk éppen a könyv lapján, külön rendszereket terhel.
A hallott vagy olvasott információ megtartásának képességét az úgynevezett digit-span eljárással ellenőrizhetjük. Az eljárás lényege, hogy a személy egyre több tagból álló számsort hall. Addig folytatódik mindez, amíg hiba nélkül fel tudja idézni a számokat. Az így mérhető kapacitás átlaga a már korábban említett 5-9 egység.
A vizuális információ megjegyzésének képességét minta-felismerési feladattal vizsgálhatjuk. Ebben a feladatban egyre növekvő nagyságú négyzethálót mutatnak be a személynek. A háló egyes elemei üresek vagy telítettek. A személy feladata, hogy az először látott ábrát megjegyezze, majd az azután mutatott ábrával képzeletben összevesse, és a különbséget felfedezze. Ahogy a négyzetháló mérete növekszik, a feladat egyre nehezebbé válik, míg végül a hibázás elkerülhetetlenné válik. A vizuális memória terjedelmét az mutatja, hogy a személy milyen nagyságú ábrát volt képes hiba nélkül felidézni.
Ez is érdekelhet
A memóriát még számos módszerrel mérhetjük, mint például a Bender-teszttel, melyben geometriai formák lemásolása, később pedig felidézése a feladat. Ennek alkalmazása nemcsak a memória terhelhetőségét, hanem organikus károsodást is kimutatja, például egy súlyos agyvérzés után. A memóriatesztek alkalmazása ennek megfelelően széleskörűen elterjedt, a klinikai gyakorlattól a kiválasztásig használatosak.
