- Micsoda dolog az, hogy férjként-apaként fogod magad, és elköltözöl otthonról! Mert neked szabadság kell, mert úgy beleestél valami nőbe, hogy már nem tudod elviselni az otthoni kötöttséget. Az új nő nem jelent kötöttséget? Azt hiszed, hogy ő majd mosolyogva fog asszisztálni ahhoz, hogy te megunod, és majd helyette is keresel egy újat? Akkor nem gondoltál arra, hogy a házasság kötöttséget jelent, amikor megnősültél? Mondtam én neked, hogy korai, hogy ne kapkodj...!
- De azt is te mondtad, ha jön a gyerek, akkor sakk-matt, akkor egy tisztességes férfi megnősül - morogta a harminchat éves fiatalember, miközben nem nézett az anyja szemébe, ami nem is lett volna könnyű, mert az anya fel-alá mászkált a nappaliban, és megállás nélkül szapulta.
- És mi lesz az én tündéri pici unokámmal? Az a bűbájos kislány szeret téged, gondold csak el, mekkorát fog csalódni benned, ha kivonulsz az életéből! Én a helyedben sürgősen visszaköltöznék, és bocsánatot kérnék a feleségemtől!
- Anya lassíts! A feleségem azt mondta a legutolsó veszekedéskor, hogy tiszta haszon, ha elhúzom a belem otthonról, mert rossz hatással vagyok a kétéves lányunkra. Mert az én érzelmi labilitásom és az elkényeztetettségem miatt azt fogja megtanulni szegény, hogy a férfiak megbízhatatlanok, későn járnak haza, és ki kell szolgálni őket.
- Miért vagy te elkényeztetett?
- Mert szerinte te ilyenné neveltél.
- Arra nem gondol, hogy micsoda hatalmas dolog, hogy apád halála után egyedül álltam helyt, és egyedül iskoláztattalak téged meg az öcsédet? Én büszke vagyok arra, hogy kaptatok tőlem annyi szeretetet és igen, kényeztetést, mintha apa és anya együtt nevelt volna benneteket. Haj, kisfiam, soha nem volt sok esze a feleségednek!
- És az a kevés is egyre fogy... Évek óta nem tudja megérteni, hogy engem nem lehet stopperórával várni otthon, mert egy multinál dolgozom, és hol délután ötkor, hol este nyolc után tudok csak hazaindulni.
- Jaj, kisfiam, tudom, hogy rengeteget dolgozol...! Nem vagy éhes?
- Mint a farkas...
Az anya felpattant, és néhány perc alatt óriási adag kolbászos rántották rittyentett, majd gyorsan betett a sütőbe egy adag mirelit lekváros süteményt is, mert tudta, hogy a kisfia, akin egy gramm felesleg sincs, imádja az édességet. A fiú hálás pillantásokkal köszönte meg a finom vacsorát. Az anyja szemben ült vele, és szeretettel figyelte, hogy eszik, majd valamelyest megenyhülve kérdezte.
- Most mi lesz veled?
- Anya, borzalmasan éltünk az utóbbi időben. Veszekedtünk, ordítoztunk. Főleg a feleségem. Mert ő azt akarja, hogy vigyem haza a nagy pénzt, de közben ugyanúgy pelenkázzak, mosogassak, "gyerekezzek", mint ő. Hát nem megy.
- Hány bőrt akar lenyúzni rólad a feleséged, jaj, te szegény gyerek...!
- Én nem akarok válni, de elegem lett. És az a lány, akihez elköltöztem, olyannak szeret, amilyen vagyok. Nem követelőzik, nem akar átnevelni.
- De nem vette észre a te nagyokos feleséged, hogy beleszerettél másba? Nem próbált visszatartani, magához édesgetni? Én nagyon tudtam apáddal bánni, és egy kis simogatással, kedvességgel, mindent elértem nála.
- Simogatás? Kedvesség? Miről beszélsz?
- Hát arról, hogy ez a nő dolga. Amúgy tudhatná a feleséged, hogy téged mindig szerettek a lányok. Emlékszem, hogy amikor együtt jártatok, akkor is sokat féltékenykedett.
- Ráadásul amióta szült, ő lett a szent asszony. Aki csak ítélkezik. Mert rajta kívül mindenki hülye, lusta és megbízhatatlan. A barátaimat utálja, érted sem rajong... Ugye, tudod?
- De az unokám, az a kis tünemény, mi lesz vele?
- Anya, nem tudom! Én is imádom, de közben biztos vagyok abban, hogy neki sem jó naponta végighallgatni, hogy az anyja őrjöng, féltékenykedik, én meg folyamatosan védekezem, aztán elszakad a cérna, és én is ordítok...
- Nem alszol itt? Kicsit kipihenhetnéd magad.
- Drága vagy anya, de vár a barátnőm...
- Jaj, szegénykém, de bonyolult az életed!
Másnap délelőtt csörrent a telefon az anya munkahelyén. - Alaposan megmostad a fejét? Ráébresztetted, hogy egy férjnek és apának nem lehet így viselkednie? Ha bocsánatot kér, és megfogadja, hogy vége a kifelé kacsingatásnak, akkor talán visszafogadom. De strapálja megát egy kicsit! - hadarta a menye.
Az anya nem tudott rögtön válaszolni - mintha megnémult volna –, közben egyetlen érzés kerítette hatalmába: utálta a menyét.
Legjobban: