Fiatalság sejtszinten
A maximális élettartam elérését örökletes tényezők, a személyiségfejlődés, az életmód és az életkörülmények is befolyásolják. Ennek két alapvető oka van:
- A sejtek ún. "oxidatív stressz" általi károsodása. Az oxidatív stressz oxidatív szabadgyökök (sajátos oxidáló anyagok:
szuperoxid, hiperoxid-, hidroxil- és peroxid-gyökök) által okozott sejtkárosodásokkal "degenerálja" az élő szervezetet, különösen olyan, az élethez alapvető fontosságú egységeket károsítva, mint a DNS, a lipidek, a fehérjék, a szénhidrátok, az energiatermelő részecskék (mitokondriumok). Ilyen agresszív szabadgyök-keltők a sugárzások és vegyi anyagok is. Az ártó hatásokkal szemben, fiatalon még kellően védekezik a szervezetünk hibaelhárító és hibajavító szolgálata: a sejt enzimjeinek lebontó tevékenysége. Hosszabb életűeknél ez az enzimműködés lényegesen aktívabb. - A felhalmozódó hibák és a salakanyagok "mutáns sejteket" eredményeznek, és kóros elváltozásokat indítanak.
Az élet fenntarthatósága ily módon függ az oxidatív stresszek mennyiségétől és erejétől, valamint az ezekkel szembeni védekező és helyreállító működésektől. Biológiai szempontból ez a fenti folyamatokat vezérlő gének esélyeit és hibáit jelenti. De fontos szerepe van a személyiségnek is: mintegy 40%-ban szerepet kap az életmód (táplálkozás, testi-szellemi aktivitás, valakihez, valamihez, valahová tartozás, élethosszig tanulás), az érdeklődés, az érzelmi-hangulati kiegyensúlyozottság, a bizakodó beállítódás és a spiritualitás, illetve nem utolsó sorban a vágyaink, képességeink, lehetőségeink egyensúlya, ami természetesen nagyban függ önismeretünktől és társas-társadalmi neveltetési feltételeinktől.
Az eddig elmondottakból is kiderül, hogy kétféle emberi öregedésről beszélhetünk: a naptári évek szerinti (kronológiai) és a szervezeti (biológiai) öregedésről. Mondhatjuk úgy is, hogy öregedésünk a sejtektől az egész személyiségig egyedileg zajló folyamatok és változások összessége, és a naptári évek csupán statisztikailag előforduló változások átlagát jelzik, így az egyedi, meghatározó öregedés jellegzetességei nagy plusz-mínusz eltéréseket mutathatnak. Nem véletlenül mondta G. B. Shaw, hogy vannak fiatalos öregek és öreges fiatalok. Hozzátehetem azt is, hogy természetesen a lényeges különbség fiatal és öreg között az, hogy az öreg már volt fiatal, a fiatal még nem volt öreg.
Felépítés kontra lebontás
Egy élőlény élete a megtermékenyítéstől a halálig tart. A legtöbb élő fajnál a születés jelzi az önálló életet. Az embernél kb. 25 éves koráig egy felfelé ívelő szakaszban a növekedés és fejlődés egyaránt jellemző. Ezt követően, 25-55 év között általában stabil, kiegyensúlyozott időszak következik, majd 55-60 éves kor után jelentkezhetnek - és a korral gyakoribbá válnak - a "hanyatlás" jelei. A szervezet felépítő működéseivel szemben túlsúlyba kerülnek a lebontás jellegzetességei. Ily módon a szervezetben több-kevesebb helyen sérülékenység alakulhat ki, túlsúlyba kerül a kockázat az eséllyel szemben. Mindezek ellenére az öregedés és az öregség nem betegség, de fokozottabb hajlamot jelent a kórosságokra.
Időskor = kevesebb osztódás
Az öregedés nem hirtelen bekövetkező folyamat. Az egyes szövetek, szervek, szabályozások nem egyszerre kezdenek öregedni. Már a magzati idegsejti előtelepekben megjelenhetnek "kopási pigmentek", vagy például mire a magzat megszületik, a méhlepény megöregszik és elvész. Ugyanakkor ismert, hogy a legöregebb embereknél is megmaradhatnak, sőt alkotóak lehetnek a szellemi működések. Nyilvánvaló, hogy az öregedés okait a sejtek és szövetek szintjén kell keresni. A milliméter milliomodnyi egységeinek, a nanofolyamatoknak a kutatása vadonatúj felfedező utakra csábítja a tudósokat. Kiderült, hogy az öregedés nem egyszerűen "sejtkopás", nem mechanikus szerkezeti jelenség.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
A legújabb kori törekvések
A szervezetünkben lévő különféle sejtek osztódási, regenerálódási képessége nagyon is eltérő. Vannak hosszú ideig és rövid ideig osztódásképes, illetve nem osztódó sejtjeink. Hosszú ideig képesek osztódni például a vérképző őssejtek. Az agysejtekről a közelmúltig az volt a vélemény, hogy nem képesek osztódni, pótlódni. Mára elfogadottá vált, hogy mindkettőre képesek, ami nagy meglepetés volt. Igazolhatóvá vált az is, hogy a mesterséges körülmények között osztódásra késztetett sejtek osztódásainak száma függ annak a szervezetnek a korától, amelyből a sejtet kiemelték. Valószínűsíthető, hogy a sejtekben egy olyan "genetikai óra" ketyeg, amely meghatározza, hogy hány osztódást végezhetnek, és meddig maradhatnak életben. Az is bizonyított, hogy a tumorsejtek "halhatatlanok", mert korlátlanul osztódhatnak. Ez azt is bizonyítja, hogy a "halhatatlan sejt" eddigi ismereteink szerint mindig kóros, illetve daganatos sejt. A legújabb kutatások éppen arra irányulnak, hogy úgy tegyék halhatatlanná, vagy legalábbis hosszabb ideig osztódásképessé a sejtet, hogy ne fajuljon el, ne váljék kórossá.
Ez is érdekelhet
Forrás: www.mindentudas.hu
