A diplomázást követő évtizedekben volt néhány csoporttalálkozójuk, de aztán mindenki élte a maga életét, így Laci és Éva tizenöt évvel ezelőtt találkozott utoljára. Miután végigbeszélték, hogy mit tudnak a régi évfolyamtársakról, majd gyorsan tisztázták, hogy mindketten sokat dolgoznak még ötven felett is, és a gyerekeik felnőttek, Laci elismerően nézett Évára.
– Nagyon csinos vagy ebben a kék fürdőruhában. Különösen nekem, hiszen én tudom, hány éves vagy!
Éva nevetett – "ne bókolj ilyen lelkesen egy nagymamának!" –, majd kritikusan nézett a férfira. – Lacikám, a fejed ugyanolyan jó, mint régen, de a sörpocakodat ledolgozhatnád – jelentette ki tárgyilagosan.
– Ugyan már, Évikém, fogyókúrázni csak a nőknek kell, egy férfi csak az ördögnél legyen szebb!
– Ostobaság! Én még emlékszem, hogy az utolsó csoporttalálkozón Márti fél óráig magyarázta nekem, hogy milyen jóképű lettél férfikorodra. Persze akkor nyoma sem volt a sörpocakodnak...
– A kilencven kilós barátnődről, Mártiról beszélsz? Ő egyáltalán nem érdekel, viszont a lánya annál inkább! Néhány éve került a cégünkhöz, és udvarolgattam is neki.
– Udvarolgattál annak a gyereknek?
– Hogyne! Egy csöppet sem hasonlít az anyjára! Helyes az arca, jó az alakja, nem buta. Jelzem, én is jó voltam nála, csakhogy mielőtt összejöttünk volna, az apja szerzett neki egy külföldi ösztöndíjat, mire ő lelépett a cégtől, és nem lett a dologból semmi.
– Lacikám, hány éves volt az a lány, és mennyi voltál te? – kérdezte Éva gúnyosan.
– Én ötvenkettő lehettem, ő talán huszonöt...
Itt tartottak a beszélgetésben, amikor Laci váratlanul a derekához kapott, majd nagyot nyögött. – A fenébe, alaposan megártott a derekamnak tegnap a több órás vezetés! Kiújult a lumbágóm, hú, de agresszív ez a fájdalom! A feleségem Pesten van, mert van valami komoly munkája, így mi lesz velem? – folytatta panaszos hangon. –Ráadásul otthon hagytam az ő csodakenőcsét, amit a lumbágómra szerzett. Most ki gyógyít meg? – hadarta, miközben keserves arccal tapogatta a derekát, és megpróbált kiegyenesedni.
– Biztosan találsz majd egy fiatal lánykát, aki a segítségedre siet – mondta Éva sajnálkozva, de csúfondáros nevetéssel, mert ismerte Laci kedves-okos feleségét, és sehogyan sem tudta megemészteni a huszonöt éves lányról szóló pökhendi előadást, mire a férfi némiképp kiegyenesedett.
– Miféle barát vagy te? Látod, hogy majd’ meggebedek a fájdalomtól, és vihorászol? Azt hiszed, hogy az alattomos lumbágó azért gyűr le gyakran, mert élemedett korú ötvenes vagyok? Tévedsz! Vedd tudomásul, hogy ez a kór nemcsak az öregedő férfiakat támadja meg, hanem a fiatalokat is. Ezt a fájdalmat huszonegy éves koromban éreztem először. És ha jobban leszek, biztosan találok magamnak egy csinos ápolónőt. Nézd csak, ott megy az a két lány, ők meg tudnának gyógyítani. Különösen a piros bikinis szőke!
– Laci, nem vagy normális! Az a csaj talán húszéves, fiatalabb, mint a lányod. Vedd már tudomásul, hogy ennek a korosztálynak te bácsi vagy! Ne nevettesd ki magad!
– Senki nem nevet rajtam, csak te. Egyébként most olyan undok vagy, mint amikor elsőéves korunkban rád hajtottam, de te kitetted a szűrömet. Pedig azóta megtanulhattad volna, hogy egy férfi a haláláig férfi. Figyelj csak, tegyünk próbát! – mondta sértetten.
– Hé, lányok, itt egy boldogtalan, magányos milliárdos, akinek gyönyörű ápolónőre lenne szüksége! – ordította a következő percben kedvesen-bohócosan, a derekát tapogatva, amin a környező pokrócokon heverő nők-férfiak nevettek, és a néhány perccel korábban meggusztált bombázó lánykák is megálltak.
– Mit kiabál a tata? – kérdezte a szőke a barnától.
Lacinak ekkor már pokolian fájt a dereka, és nem hallotta, mit mondott a lány. – Évi, látod, hogy megtorpantak a csajok, és még most is engem bámulnak? De vajon mit mondott a szőke...?
– Azt Lacikám, hogy milyen jó pasi ordítozik a kék fürdőruhás néni oldalán – felelte Éva, és a tekintetéből egy anya megbocsátó szeretete sugárzott a mellette görnyedező férfire.
Legjobban: