A személyes boldogság megtalálása, az önérvényesítés lehetősége és fontossága központi kérdés napjainkban. Egyre nagyobb az elvárás az időnkénti számvetésre, s ezáltal az önvizsgálatra: megvalósítottam-e az álmaimat, elértem-e kitűzött céljaimat.
Pszichológiai értelemben az életszakasz-váltások időszaka lehetőség a szembenézésre, az összegzésre, hol is tart valaki saját vágyai, céljai, önértékelése tekintetében. Számvetés tekintetében talán azonban mégis van egy kitüntetett időszak: az életközepet követő évek, az időskor kezdete.
Az életszakaszok csak részben biológiailag meghatározottak, mert pszichés és társadalmi tényezők is jelentősen befolyásolják. A társadalmi változásokkal az egyes életszakaszok jellegzetességei, kezdete és hossza is megváltozott. Ezért nehéz megmondani, mikor veszi kezdetét az időskor, hiszen a változások (társadalmi, egészségügyi) következtében nemhogy a várható életkor nőtt meg, de az aktív időszak tartama is. Az életszakaszok kitolódtak. Akkor most kit mondhatunk idősnek? A nyugdíj-korhatárt elérőket?
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Elmosódott határok ide vagy oda, az emberélet útjának felét követően, a kora-időskorral kezdetét veszi a számvetés, összegzés időszaka.
Ha az idős kor élvezete és tisztelete újra értékké válhatna
Történelmi koronként és kultúránként más jelentett az öregedés. Az ókori görögök előtt hatalmas becsben állt az élet alkonya. A spártai öregek szó szerint élet és halál urai voltak. Tisztelet övezte az öregeket, s az aggkort a bölcsesség kiteljesedésének tekintették. Az antikvitásban a bölcsesség, az összegzés szimbóluma volt, tisztelték a bölcs öregeket. A szenátus tagjai is mind idősek voltak.
A modernizáció az élet meghosszabbodását hozta, de mindez az idősek, az időskor tiszteletével már nem jár együtt. Sőt: minden azt hirdeti, hogy fiatalnak kell maradni, mert a fiatalság az érték, a vele járó szépséggel, energikussággal, teherbírással, egészséggel és produktivitással együtt. Az idősek kirekesztődnek, mert aki inaktív, az értéktelen, teher a társadalomnak és a szűk környezetnek. Ami elhasználódott és megkopott, az nemtetszést vált ki és eldobandó.
Nem csoda tehát, ha ilyen társadalmi hozzáállás és értékrend nyomán az időskor csupán a veszteségekkel asszociálódik, a számvetést és összegzést pedig nehezen vagy alig követi kreatív megoldás. Így ennek az életszakasz-váltás krízisnek a megoldása, új készségek megtalálása igencsak zökkenőkkel tarkított.
A számvetés kora
A napjainkra jellemző kreatív krízismegoldás hiánya nem jelenti persze azt, hogy az időskor krízise ne a személyiségfejlődés szükségszerű velejárója lenne.
Mert az időskor vitathatatlanul a kézzelfogható veszteségélmények és a szerepvesztések sorozatának életszakasza, függetlenül a korábban emlegetett "biológiai és szociális/társadalmi életkortól".
A számvetés, a korábbi évekre való visszatekintés a következő kérdéseket hozza: Tettem-e eleget? Hagytam-e nyomot magam után? Értelmes életet éltem-e?
Ha kedvező válaszokat tudunk adni a feltett kérdésekre, ha megelégedettséggel vagyunk képesek visszanézni addigi éveinkre, az személyiségünk egyensúlyára utal. Ellenkező és kedvezőtlen esetben a kétségbeesés uralkodik el, szorongatóan hat a napi hanyatlás, a fenyegető elmúlás gondolata (majd megtapasztalása), és a szükségszerű és nem szükségszerű veszteségek sora.
Ez is érdekelhet
- Az első krízis a munkaerőpiacról való kikerülés, a nyugdíjba-vonulás krízise. Ez számos veszteséggel jár. Elveszik a munkánk, az aktív kereső szerepünk, a hasznosságérzésünk, a produktivitásunk, a jövedelmünk, az időnk külső strukturálása, és bizony társas kapcsolataink egy része is.
- A hanyatlás élettani jelei már a klimaktérium, a változókor tájékán elindulnak, a hatvanas évek végére azonban felgyorsul a látás-, hallás-, emlékezetromlás, csökken a koncentrációs készség, nő a fáradékonyság, egyre gyakoribbak a különféle megbetegedések. A dolog ellentmondása éppen az, hogy a dementálódás elleni leghatékonyabb védekezés a konstruktív munka volna, ehelyett a nyugdíjaztatás ingerszegénysége pont a hanyatlást gyorsítja.
- Az esetleges krónikus betegségek következtében bekövetkező tartós egészségkárosodás és/vagy rokkantság véglegessé teszi az inaktívvá, alkalmatlanná válást.
- Bizonyos betegségek következtében megnehezül, vagy lehetetlenné válik az önellátás, így elveszik az önállóság, a függetlenség; az érzés, hogy saját magam irányítom az életem. Elveszhet az addig megszokott környezet is, ha egy betegség - s így a betegellátás - következtében szükségessé válik az otthon, az élettér-váltás, a költözés.
- Megcsappan a lendület, az életerő, a motiváció, amely magával hozza a társas izolációt is, hisz a külvilágban szembesülnünk kell saját magunk meglassultságával, a fiatalság vitalitásával ellentétben. Megfogyatkoznak a társas kapcsolatok.
- Szükségszerű életformaváltás következik be: az idő strukturálatlanabb lesz, kevesebb dologhoz kell alkalmazkodni. De amihez kell is, az is nehezebben megy, mert korral az alkalmazkodási készségek, sőt még a hobbik, kreatív elfoglaltságok is beszűkülnek.
- A nyugdíjas lét és a keresőszerep elvesztése egzisztenciális veszteséget is hoz magával.
- Fokozódik a haszontalanságérzés, az improduktivitás.
- Megbecsültség helyett inkább teherré válunk a társadalom számára.
- Gyakori, hogy ekkor költöznek el végleg a gyerekek (nem mindig zökkenőmentes.
- Egyre gyakoribbá válnak az ismerősök, barátok körében a halálesetek.
- A saját partner, házastárs elvesztése nagyon nehezen feldolgozható krízis, és gyökeres változást hoz az életformában.
- Szükségszerűvé válik a saját elmúlással való szorongató szembenézés, a halállal való foglalkozás.
- Mindezt követi az egyre elhatalmasodó magány, elszigetelődés, beszűkülés.
Ezekre az életkor következtében kialakuló szükségszerű veszteségekre változó módon reagálhatunk. Mivel elkerülni nem tudjuk őket, pszichés jól-létünk érdekében érdemes minél kreatívabb megoldásokra törekednünk.
