A sófogyasztás elleni hadjárat egy 1972-es kísérletet követően vette kezdetét. Az amerikai Lewis Dahl erősen sós eledellel traktálta patkányait, azok pedig elég hamar el is pusztultak, többek között a szerzett magasvérnyomás-betegség következtében. A rémes hír szárnyra kelt, nem vitte azonban magával azt két korántsem mellékes információt, hogy a ma Dahl-patkánynak nevezett rágcsálók éppen egy sóra érzékeny törzsből származtak, és az általuk elfogyasztott mennyiséget az emberi méretekre átszámolva csaknem félkilós napi mennyiséget kapunk. Márpedig ha ennyi sót kellene lenyomni a torkunkon, alighanem az abnormális vérnyomás lenne a legkisebb bajunk.
A következő komoly tanulmány a 80-as években készült. Az Intersalt névre keresztelt vizsgálat nem igazolta a feltevést, hogy a több só vérnyomást emel, csupán néhány népességcsoportnál. Igaz, az Amazonas vidékén élő yanomami indiánok például sószegény étkeket esznek, és bizony nem is ismerik a magasvérnyomást, de más civilizációs "vívmányt" sem: a központi fűtés és a szupermarket éppoly ismeretlen számukra, mint a stressz vagy a túlsúly.
Használhatóbb eredményt hoztak azok a tanulmányok, amelyek a sóbevitel drasztikus csökkentésének hatását nézték a vérnyomásra. Egyértelműen kiderült, hogy a napi 10 gramm helyett 4 gramm bevitel általában csak oly csekély vérnyomáscsökkenést idéz elő, ami jó, ha az otthon használatos vérnyomásmérőkkel kiderül.
Nem élhetünk só nélkül
A nátrium-klorid, azaz a konyhasó egyébként nélkülözhetetlen szervezetünk számára, mindenképpen szüksége van annyi sóra, hogy a sejtek ideális sókoncentrációjú környezetben végezhessék a dolgukat. Ezt a koncentrációt mindenképpen igyekszik fenntartani. Ezért izzadáskor nemcsak vizet, hanem sót is veszítünk, s ha az elvesztett folyadékot csupán vízivással próbáljuk pótolni, szomjúságérzetünket nem tudjuk igazán csillapítani. Testünknek szüksége van a napi sóadagjára, a napi ajánlott bevitel 3-4 és 6-10 gramm között ingadozik, attól függően, hogy melyik szakcikkbe botlunk, és melyik szakértőt kérdezzük.
A vérnyomást befolyásoló tényezők között azonban a só csak egy a sok közül. Kétségtelen, hogy a sóbevitel csökkentése segíthet a vérnyomás rendezésében. Egyes adatok szerint a magasvérnyomás-betegségben szenvedők mintegy 15-30 százalékánál van áldásos hatása a sófogyasztás csökkentésének. Téves volna azonban mindenkit szigorú sószegény diétára ítélni. A Bonni Egyetem professzora, Dr. Stumpe vizsgálatai is azt erősítik meg, hogy önmagában a sóval való spórolás nem tesz egészségesebbé és hosszabb életűvé. Sőt, állítása szerint, míg a sok só csak keveseknek árt, a túl kevés viszont sokaknak, s pontosan a szív- és érrendszeri betegségek előidézésében ludas.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Sóérzékeny és sórezisztens
Az embereket nagyjából három csoportra lehet osztani attól függően, miként változik vérnyomásuk a kisebb sóbevitel nyomán. Egyötödük reagál a sómegvonásra vérnyomáscsökkenéssel, majdnem kereken kétharmaduknál semmi változás nem mutatkozik - ők a sórezisztensek -, s alig vannak kevesebben, mint az első csoport, azok, akiknél viszont kifejezetten nő a vérnyomás a csökkentett sóbevitelre.
A normálistól eltérő és egészségi kockázatot jelentő vérnyomásértékek tehát általában nem jelentenek mást, mint azt, hogy a szervezet bonyolult szabályozási rendszerében van a hiba. Előfordulhat, hogy a bevitt sómennyiség megváltoztatása ellenére a szabályzórendszer makacsul ragaszkodik az általa beállított rossz értékhez, illetve értékei másképp alakulnak, mint várnánk.
A sóérzékenyek számára persze továbbra is hasznos lehet a sószegény diéta. Az 1990-es évek óta ismert, hogy nekik segít a kevesebb só, mindazonáltal a gyógyszereket nem nélkülözhetik. Három-négy hetes, következetesen betartott próbadiétával és rendszeres vérnyomásmérésekkel a jó háziorvos segít lefülelni a sóérzékenységet.
Ez is érdekelhet
Külön is érdemes szólni az idősek minimális sóbeviteléről. ők ugyanis a kevés só mellé kevés folyadékot fogyasztva hajlamosak a kiszáradásra. Egy külföldi kórházi adatokra alapuló vizsgálódás során véletlenül kiderült, hogy a különböző okokból beszállított idős páciensek csaknem harmadának vérében túl kevés volt a nátrium, s ez hozzájárulhat a mentális képességek hanyatlásához.
Legjobban: