Mátét minden érdekli, mindenről véleményt mond, állandóan szerepel, és olyan gyorsasággal teremt kapcsolatokat, mint egy profi riporter. Meghívja a bevásárlóközpont fiatal pénztárosnőjét az otthonába – "gyere el hozzánk, megmutatom neked a játékaimat!" –, megkérdezi az idős kutyatulajdonost, hogy adott-e enni a kutyusának, és a játszótéren sorba állítja a kortársait a széles csúszdán, hogy egyszerre induljanak. Imádnivaló exhibicionista (bár nem tudja magáról). Vagy énekel, vagy táncol, vagy a maga kitalálta mesékkel szórakoztatja a környezetét. Az édesanyja karcsúbb, mint valaha, mert amióta kisfia elindult, a gyerek gondoskodik arról, hogy csak akkor pihenjen, ha őurasága alszik.
– Az a szerencse, hogy ennek a vihar-gyereknek, akit angyalarcú terroristaként emlegetünk a családban, óriási lelke van - mondja Rita. - Sajnálja a beteg állatokat, lelkesen gondozza a hörcsögét, szeretné, ha lenne lovunk vagy legalább egy pónink. Persze a hatalmas lelke sem akadályozza meg abban, hogy verekedjen a kortársaival, ha úgy érzi, igaza van. Jaj, de nehéz volt eleinte az óvodában! De nem a szülői hányattatásaimról akarok mesélni, hanem arról a kavarodásról, amelyet a szerelmes leveleivel okozott.
– Tud írni? – kérdezem, mire Rita szemében büszke fény villan.
– Mi nem tanítottuk, de annyit kínozott, hogy írjak ilyen betűt meg olyat, hogy szép lassan megtanulta a nagybetűket. No, ezt a tudományát használta fel, amikor hosszas munkával megalkotott egy szerelmes levelet a barna hajú Zsófikának, aki már a kiscsoportban is tetszett a tejfölszőke, vasgyúró fiamnak. A szöveg nem túl bonyolult. "Kedves Zsófika! Nagyon szép vagy. Szeretlek. Máté" Csúnyán írta, a papír is kilyukadt, ráadásul kockás volt, de én elolvadtam a fiam első szerelmes levelétől, amit legnagyobb meglepetésemre nem vitt be másnap az óvodába.
– Mit csinált vele?
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
– Szépen eltette, és amikor érdeklődtem, valami olyasmit magyarázott, hogy egy levél kevés... – feleli Rita, de a következő percben kirobban belőle a nevetés.
Történt ugyanis, hogy a Máté másnap délután bevonult a szobájába, majd újból elővett egy kockás papírt, és megalkotta a második levelet. "Kedves Nórika! Nagyon szép vagy. Szeretlek. Máté". Amikor az édesanyja hosszas magyarázatba kezdett arról, hogy nem lehet egyforma levelet írni a barna Zsófikának és a szőke Nórikának, a kisfiú méregbe gurult. "Anya, ha egynek írok, egy örül, ha kettőnek, akkor kettő!" Csakhogy Zsófika és Nórika szülei jó barátok voltak, és percek alatt egyeztették a leveleket. Ámuldoztak, hahotáztak, de a kislányok nagyon büszkék voltak.
– Mit szűrtél le mindebből? – kérdezem Ritát, aki magabiztosan felel. – Az én tehetséges, néha kibírhatatlan gyerekem engem szeret legjobban a világon. Az anyukáját! A férjem is ezt mondja. Tehát húsz év múlva kösse fel a gatyáját az a lány, aki Mátéra pályázik!
– Nem haragszol, ha most elvakult fiús anyának tartalak? Eszedbe sem jut, hogy egy Mátéra pályázó lány is lehet majd olyan tehetséges és öntörvényű, mint a fiad?
– Nekem nem öntörvényű, hanem szerelmetes fiam van – szögezi le ünnepélyesen. – És te, a fene nagy empátiáddal, még te sem érthetsz meg engem, hiszen nem fiút, hanem három lányt szültél...
Ez is érdekelhet
(Rita egyébként okos közgazdász, és szereti e sorok íróját.)
