Szépen elfogyasztotta az ebédet – hibátlanul használta kést, a villát, a szalvétát –, meg is köszönte, közben be nem állt a szája. Mesélt a barátnőiről, a művészi tornáról – egy gyönyörű forgást be is mutatott –, később kikönyörögte, hogy játsszanak le egy Monopoly partit. Dóra szívesen vállalkozott a társasozásra, a férje, Tamás is, csakhogy Levente, a harminckilenc éves fiuk meg a barátnője inkább beszélgetni akart.
– Rendben van, gyerekek, igyátok meg a kávétokat a télikertben, ott csend van és nyugalom, mi pedig hármasban belevágunk a monopolyba – mondta Dóra a fiának. Majd egy idő után a trió nevetése betöltötte a nappalit. Tamás volt a bankos, és Dóra állandón kétségbe vonta a bank tisztességét, ráadásul a férfi oldalára állt a szerencse, azaz sorra húzta a sok plusz dollárt hozó meglepetéskártyákat.
– Nem igazság, hogy már megint kapott egy csomó pénzt potyán, én pedig harmadszor lépek bele a "fizess adós" kockába! – harsogta Dóra, mire a kislány is belekezdett a mondókájába.
– Tamás bácsi az orrom előtt vette meg a számomra legfontosabb utcát, és én már megint beleléptem a "menj börtönbe" kockába.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
– Fogjunk össze mi lányok, játsszunk úgy, hogy együtt vagyunk, és kettecskén csak-csak legyőzzük Tamást – javasolta Dóra.
Mire a parti véget ért – Tamás győzelmével –, ők hárman úgy összemelegedtek, mintha ezer éve ismernék egymást, és a kislány már azt is megpendítette, hogy szeretne itt aludni… No, ekkor vették észre, hogy a fiuk, Levente, és a kislány csinos édesanyja még mindig nem jött elő, mire rájuk törtek a télikertben.
– Nem mi győztünk Dórával, de nagyon jó barátnők lettünk! – kiabálta a kislány, de következő percben elkomolyodott az arcocskája. – Anyuci, mi bajod? Miért vagy ilyen komoly?
– Semmi, kicsi lányom, csak lassan indulnunk kellene...
– De anyu, maradjunk még, olyan jól érzem magam! – kérlelte a kislány, de az anyja felállt, hogy összeszedegesse a gyereke holmiját.
– Levente, te is mész – mondta Dóra rosszat sejtve a felnőtt fiának, aki némaságba burkolózva üldögélt a fotelban.
– Még maradnék egy kicsit – felelte Levente, és rágyújtott egy cigarettára.
– Nagyon jól éreztem magam, és még szeretnék hozzátok jönni, de most úgy látszik, nem alhatok itt – ölelte meg Dórát a kicsi lány a búcsúzáskor, majd szófogadóan megfogta az anyja kezét, és rosszkedvűen ballagott ki az ajtón.
Dóra és Tamás sokáig integetett a gyerek után, és csak akkor fordultak a fiukhoz, amikor a kislány vékony alakja eltűnt a tél sötétjében. – Mi volt ez? Miért ment haza egyedül ez a csinos, kedves teremtés? – kérdezte Tamás dühösen a fiát. – Hogy lehetsz ekkora bunkó?
– Apa, ezt te úgysem érted – felelte ő rosszkedvűen, majd bekapcsolta a tévét.
– No, ebből elég legyen! – kiabált Dóra, és elnémította a készüléket. – Idejössz egy tüneményes gyerekkel meg a barátnőddel, aki helyes és rokonszenves, majd ők nélküled távoznak! Ne apádat kritizáld, inkább mondd meg, mi történt, különben esküszöm, nem hívlak meg többé ebédre!
Levente imádta az anyját – de tartott is tőle, tehát válaszolt. – Anya, kérlek, ne faggass! Összevesztünk.
– Édes fiam, mi sem a te lakásodban veszekszünk apáddal, tehát elvárom, hogy ne itt balhézz a barátnőddel! Amúgy nem gondoltál arra, hogy ez a kislány micsoda csalódással ment el tőlünk? Tudod, hogy összemelegedett velünk?
– A gyerek nagyon helyes – morogta Levente, majd váratlanul kitört. – De az anyja életében először, épp itt, nálatok mondta ki azt a mondatot, amitől én hideglelést kapok.
– Mitől kapsz hideglelést? – kérdezték a szülei szinte egyszerre.
– Hát attól, hogy tartós-biztos kapcsolatot szeretne – legyintett a fiuk.
– És ez miért bűn? – csodálkozott Dóra. – Ez a normális. Neki társ kell, a kislányának pótapa...
– De én nem vágyom tartós kapcsolatra! – vágta rá Levente.
Ez is érdekelhet
– Pedig elég vén marha vagy már te is, fiam. Meddig akarsz még ugrabugrálni? – kontrázott az apja dühösen, de Dóra egy szót sem szólt. Elfordult, némán szemlélte a fehér ruhába öltözött kertet, és érezte, hogy könnyek gyűlnek a szemébe. – Istenem, a fél lábamat adnám egy ilyen unokáért…!
