Az emberiség ismert történetében kevés biológiai állapot felé irányult olyan kitartó, immár évezredeken átívelő érdeklődés, amilyen a női szüzességet övezte és övezi napjainkban is. A kíváncsiság persze hasznos dolog, hiszen ez viszi előrébb a világot, ám a nők szüzességével kapcsolatos fékevesztett érdeklődés az elmúlt nagyjából háromezer esztendőben nem nagyon vezetett semmi jóra. Pedig a szüzesség megtartásának és elveszítésének úgy szimbolikus, mint fizikai következményeivel, valamint a szűzi állapot bizonyíthatóságával kapcsolatban az emberek a világ megannyi pontján tényleg apait-anyait beleadtak a gondolkodásba az évszázadok során - hogy aztán a lehető leghajmeresztőbb teóriákkal, fájdalmasan sötét babonákkal, illetve megannyi fél- és negyedigazsággal rukkoljanak elő.
Figyelembe véve, hogy a középkor után a nyugati gondolkodás lépésről lépésre végül csak lerázta magáról a nők szűzhártyájával kapcsolatos beteges érdeklődést, akár már nevethetnénk is ezeken, ha nem tudnánk, hogy ez a fajta fetisizmus ma is nők, lányok százmillióinak teszi tönkre az életét, ha szerencsétlenségükre éppen egy olyan vallási meggyőződés által meghatározott kultúrába (vagy csupán egy ilyen családba) születtek, amelyben a figyelem erre a tárgyra is kiterjed. De vajon honnan jön ez az egész őrület, és mi minden táplálta a lángját a különböző korszakok során? A nyomokat követve egészen az ókorig hátrálhatunk vissza.
Irány a homály!
Mielőtt azonban áttekintenénk a szűzlányok különös helyzetét a régi és az újabb kultúrákban, két dolgot érdemes kihangsúlyozni. Az egyik, hogy vitán felül teljesen természetes pszichikai jelenség a szüzesség elvesztésének, az első alkalomnak mint a felnőttkorba való átlépés egyik kulcsrítusának nagy jelentőséget tulajdonítani - ám a szüzességgel kapcsolatos mániák nem az ilyen gazdag lelki történések miatt szöktek szárba, amit már csak az is bizonyít, hogy kizárólag a nők szüzességével kapcsolatban és szinte mindig megregulázási céllal terjedtek el. Másfelől senki sem tagadja, hogy a gyerekek féltése a szülők részéről szintúgy meghatározó összetevője lehetett és lehet ma is a szüzességi kényszerképzeteknek - és ha ez az óvás tiszteletben tartja a másik ember privát szférájának nyilvánvaló (vagy mondjuk így: számunkra ma már nyilvánvaló) határait, akkor nem is kárhoztatható. Ellentétben az összes többi gyakorlattal, ami ebben a cikkben szerepel.
Hogyha ezen elképzelések és praktikák ősforrását próbáljuk felkutatni, akkor nagyjából félúton fogunk elakadni eddig feltérképezett múltunkban. A téma szakértője, Hanne Blank történész, a Virgin: The Untouched History (Szűz: az érintetlen történet) című könyv szerzője szerint legalábbis mivel már a legkorábbi írásos emlékeink is erényként kezelik a női szüzességet, nem tudunk rámutatni, hogy pontosan kik, mely korban, hol és miért döntöttek úgy, hogy a lányok szüzessége márpedig kulcsfontosságú lesz az emberi közösségekben. A legvalószínűbb teória, hogy az egész hajcihőt az apaság tényének bizonyítására eszelték ki a régmúltban, hiszen 3-4-5 ezer évvel a DNS-tesztek előtt a hímnemű szülő csak akkor hihette magát tökéletesen biztosnak benne, hogy gyermeke valóban tőle származik, ha nőnemű párja korábban még nem közösült senki mással. Az elképzelés megannyi buktatója (például hogy mi a helyzet aztán az apasággal a második, harmadik, sokadik terhességeknél?) persze meggyőzően demonstrálja, hogy a szüzességmánia milyen kíméletlenül vetette le magáról az elemi emberi logikát már a kezdetek kezdetén is.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Pallasz Athéné és a Vesta-szüzek
Bárhogyan volt is, azokban a patriarchális társadalmakban, ahol a leszármazás tisztasága, az öröklés, a beházasodás ténye és módja jelentőséget kapott, jó eséllyel ott találjuk a szüzesség kultuszát. Már a régi görögöknél is látjuk nyomait, hozzátéve, hogy a téma szakértői szerint a szüzesség számukra leginkább azt jelenthette, hogy házassága előtt a nő nem volt még terhes - vagy legalábbis nem tudott róla a férj és annak rokonsága. Ugyanakkor a megjelölésükre használt parthenos szó utalhatott éppenséggel a korban szokásos kötelékek által nem béklyózott nőkre is. Mindemellett a görög papnőket szent szüzeknek tartották, ami viszont nem zárta ki, hogy részt vegyenek (úgyszintén szentnek tekintett) szexuális aktusokban. Ógörög legyen a talpán, aki eligazodik ezen, mindenesetre a szüzességgel kapcsolatos gondolkodásban már esetükben is keveredni látszik a nőtisztelet (papnők, istennők, például a szűz Pallasz Athéné hódolata) és a nők korlátozásának igénye (vagyis hogy lehetőleg csak azzal dőljenek ágyba, akit a család kiválasztott nekik).
Nagyjából ugyanez volt igaz aztán a rómaiakra is. Az ő kultúrájukban is illett a lányoknak a házasságig szűznek maradniuk, ami már csak azért sem volt teljesíthetetlen elvárás, mert a legmagasabb társadalmi osztályúaknál átlagosan 14, a patríciusoknál pedig már 12 évesen eljegyezték őket. A szűz lányok megerőszakolása az egyik legsúlyosabb bűncselekménynek számított a korban, de a későbbiekre nézvést sajnos nem ennek volt igazán nagy hatása, hanem inkább mindannak, amit az úgynevezett Vesta-szüzek intézménye jelentett.
Vesta a római mitológiában a családi tűzhely (és így az otthon) istennője volt, aki a szent lángban lakott. Ezt a lángot, amely az istennőnek emelt kegyhelyen az i.e. 8. századtól egészen i. sz. 391-ig lobogott, a Vesta-szüzeknek kellett őrizniük. Ők eleinte ketten, aztán négyen voltak, végül hat lett belőlük. A lányok 6 és 10 éves koruk között nyerték el a tisztséget, amelyet 30 éven át kellett betölteniük, ez idő alatt pedig nemcsak a lángot, hanem a szüzességüket is lelkiismeretesen óvniuk kellett. Nagy hatalmuk volt, óriási tisztelet övezte őket, lényegében sérthetetlennek számítottak, cserébe viszont brutális megtorlások jártak a mulasztásaikért, mivel erényük a korabeli hitrendszer szerint közvetlen hatással volt a római állam egészének állapotára. Ha a szent tűz kialudt, korbácsütésekkel, ha bizonyíthatóan (ami azért nem volt egyszerű) megszegték szüzességi fogadalmukat, akkor pedig élve eltemetéssel büntették őket.
Üdvözlégy, Mária
Ezektől a világ harmóniáját valamiféle nem igazán részletezett, mágikus módon a szüzességük segítségével is fenntartó, kultikus tisztelettel övezett ókori nőalakoktól aztán már nem kellett nagy ugrás, hogy a pogány világ alkonya után a keresztény középkorban eljussanak a (már a IV.-V. századi zsinatok során megalapozott) Szűz Mária-kultuszig. Ebben viszont aztán rendesen elvetették a sulykot. Mária szüzességéről Lukács és Máté evangéliuma ad hírt az Újszövetségben, de ez nem bizonyult elegendőnek a kor telhetetlen istenfélői számára.
Ahogy Jelto Drenth, A világ eredete - Tények és mítoszok a vagináról című kötet szerzője kiemeli, "Mária szüzessége annyira fontos témája volt a keresztény gondolkodásnak, hogy a középkorban már azt feltételezték, hogy nemcsak Jézus, de Mária is szeplőtelenül fogant", amihez a korban nagy hatású apokrif iratok némelyike kínált inspirációt. Ezek között olyan is volt, amely szerint Mária szűzhártyája az után is sértetlen maradt, hogy világra hozta Jézust. Ennek köszönhetjük a keresztény kultúra egyik emlékezetes mellékalakját, a festményeken is fel-feltűnő Salomé bábaasszonyt, aki kételkedni merészelt a szülés utáni szüzesség tényében, de amikor bizonyosságot akarván szerezni a megfelelő helyre irányította ujjait, a szent kehely alaposan megégette a hitetlenül matató kezet.
I. Jakab angol király orvosa szerint a nők nyakának körméretéből meg lehet határozni, hogy szüzek-e még, vagy sem, míg a középkor nagy muzulmán tudós tanára, Al-Suyuti szerint kilyukasztott fokhagymagerezdet kell a vaginába helyezni, mert csak a szüzek nemi szerve nem engedi ki a fűszernövény szagát. Báthory Erzsébet magyar grófnő pedig, amint azt jól tudjuk, a legendák szerint szűz leányok vérében fürdött, hogy gátat szabjon valamiképp a rettegett öregedésnek.
Ezzel pedig már el is jutunk a szüzességi őrület egyik legproblémásabb gyakorlati következményéhez, jelesül azokhoz a praktikákhoz, amelyekkel a lányok érintetlenségéről próbáltak és próbálnak sok helyütt ma is bizonyosságot szerezni. Ennek még talán a legenyhébb (de ne áltassuk magunkat: ugyanúgy megalázó) verziója a nászéjszakán használt lepedő feszült analizálása az eladdig érintetlen hüvelyből származó vércseppek felkutatása céljából. Ezt a kevéssé dicsőséges detektívmunkát a legtöbb kultúrában a családtagok végzik (így régebben Európában is, napjainkban pedig például Egyiptomban és Szaúd-Arábiában). A rosszabb változatok közé a szűzhártya épségére irányuló, kötelező nőgyógyászati vizsgálatok (Iránban, Egyiptomban, Afganisztánban, és legalább papíron beleegyezéses verzióban Törökországban), valamint ugyanennek dilettáns, lényegében legalizált szexuális erőszakként megvalósított verziói számítanak - utóbbira az indonéz hadsereg az egyik példa, ahol úgynevezett kétujjas módszerrel győződnek meg a harcra kész nők szüzességéről (ha könnyen beférnek az ujjak, akkor a nő nem szűz - vélik az emberi szellemi fejlődés romantikus ideáját bravúros könnyedséggel porrá zúzó hadfiak). Nőgyógyászokat egyébként Európában is meg-megkérnek napjainkban a szüzesség bizonyítására vagy a szüzességi testi állapot (már most jelezzük: nincs ilyen) helyreállítására. "Az én kultúrámban, ha nem vagy szűz, akkor egy szenny vagy. A szüzességem fontosabb most, mint az életem" - vallja például egy úgynevezett "szüzesség-helyreállító" (ál)műtéten átesett, 23 éves, marokkói muzulmán családból származó francia diáklány a New York Times riporterének .
A különféle vizsgálatokat vagy vizsgálódásokat a merő értelmetlenség ténye köti össze: egyrészt egyáltalán nem törvényszerű, hogy egy nő az első közösülése alkalmával vérezni fog, másfelől pedig az úgynevezett szűzhártya megsérülhet edzés, orvosi vizsgálat, egyéb testi sérülés vagy maszturbálás következményeként is, akár már jóval az első együttlétet megelőzően. Egyébként sem arról van szó, bármennyire tartja is magát a közgondolkodásban ez a tévhit, hogy valamiféle biológiai függöny óvná az érintetlen lányok legbelsőbb régióit: a szűzhártya egy orvosi szempontból meglehetősen érdektelen, formájában és kiterjedtségében is változatos szövetmaradvány, amely a magzati fejlődés középső hónapjaiból maradt fenn, és nincs semmilyen testi célja vagy feladata; szimbolikus jelentőségét és a ráirányuló, mélységesen eltúlzott figyelmet egyes-egyedül a túlságosan élénk emberi fantáziának köszönheti.
Visszatérve a kereszténységre, a korai keresztény közösségekben, amikor elterjedt volt a nézet, hogy a világ vége hónapokon belül bekövetkezhet, a szüzesség választása jó lehetőségnek tűnhetett a magasabb rendű, örök túlvilági élet melletti elkötelezettség bizonyítására (Isten színe előtt). A Mária-kultusz kiépülésével párhuzamosan ráadásul a keresztény gondolkodás egyre inkább bűnös cselekedetnek kezdte felfogni a szexet mint a kísértés egyik válfaját, amely veszélyezteti a megváltást. Ezért aztán utódnemzés nélkül még a kora-újkor szürke mindennapjaiban is elfogadhatatlan szabadidős gyakorlatnak tartották a szeretkezést. Mindez a szüzesség általános kultuszát eredményezte, amely jó emberi szokás szerint hamar átfordult valódi megszállottságba és különféle perverziókba (gondoljunk csak arra a közismert jelenségre, hogy sok embertársunk nagy összegeket hajlandó fizetni, hogy egy szűz nőhöz vagy legalábbis ennek illúziójához hozzájusson). Ennek a hagyománynak is köszönhető továbbá, hogy még a mai felvilágosult világban is sokan összekötik a szexualitást az erkölcsiséggel, és valahogy mindig a szexuálisan szabad, nem szűzies magatartású nők jönnek ki a legrosszabbul a véleményezésből.
Persze, mint már érintettük is, tény, hogy a jelenkori szüzességi téboly elsősorban nem a keresztény kultúrájú, vagy legalábbis abból a tradícióból kiemelkedő nyugati társadalmakat jellemzi elsősorban, hanem inkább az iszlám világot, amelyben bűnnek számít és szigorúan tiltott a házasságon kívüli szex, az esküvőjükhöz közelítő lányok szüzességén pedig sok esetben komplett családok becsülete forog kockán. Ezzel pedig már újra a megalázó vizsgálatoknál és egyéb ásatag rítusoknál tartunk, melyek között megemlíthetjük még a Grúziában élő azeri családok esküvői ceremóniáját, amelynek része a véres lepedő megmutatása a vendégseregnek, vagy például azt az Indiában tetten érhető, különösen sötét szokást, hogy elárverezik a fiatal lányok szüzességét.
Ez is érdekelhet
De az ilyen extrémebb eseteken túl is könnyen belátható, mit eredményez a női szüzesség fetisizálása: szabadságkorlátozást, a tudománytalanság térhódítását, felesleges bűntudatot, lányok millióinak életét megkeserítő fertőzéseket, valamint szorongást a "lelepleződéstől", ami miatt az érintett lányok inkább semmiféle nőgyógyászati vizsgálaton nem vesznek részt. Ennek pedig akár halálos következményei is lehetnek.
