„Olyan családból jövök, ahol nagyon sokan küszködtünk depresszióval. Szóval nem lehetek elég hálás, hogy időben rájöttem, hogy a rendszeres testmozgás igenis segít felvenni a kesztyűt a depresszió ellen” – idézi a People című amerikai lap a 85 éves Jane Fondát. Az Oscar-díjas színésznő elárulta, hogy a 30-as évei végéig neki magának is meglehetősen felemás kapcsolata volt a testmozgással.
„A gimnáziumban emlékszem, minden létező követ megmozgattam, csak hogy ne kelljen részt vennem a tornaórákon” – mondja, majd hozzáteszi, a közel a negyvenhez változott benne valami. „Csak miután elkezdtem rendszeresen mozogni, jöttem rá, hogy korábban az életem egyáltalán nem volt olyan jó” – magyarázza a színésznő, aki a ’80-as években, otthon is végezhető gyakorlatsoraival és videókazettáival egy csapásra forradalmasította az iparágat.
„Minden nap hálát adok Istennek, hogy elég erős és fitt vagyok az aktív életmódomhoz” – vallja be, majd hozzáteszi, a nehezebb napjain a családjából meríti a legtöbb erőt. „Pontosan tudom, hogy erősnek kell maradnom, elvégre van egy hároméves unokám, akit szeretnék én is felvenni és magamhoz ölelni. Igaz, mostanában már egy kicsit több időbe kerül, hogy felálljak vele, de még mindig képes vagyok rá. És képes vagyok hazacipelni a bevásárlásomat is” – teszi még hozzá büszkén.
Mindezt úgy, hogy Fondát tavaly ősszel Non-Hodgkin-limfómával diagnosztizálták. Ez egy sokféle korképet magában foglaló betegségcsoport, mely a nyirokszövet speciális fehérvérsejtjeinek rosszindulatú daganatos betegsége. A Non-Hodgkin limfóma előfordulási gyakorisága növekvő tendenciát mutat, legtöbbször időskorban jelentkezik és inkább a férfiakat sújtja.
A színésznő azt mondja, a limfómára kapott kemoterápiás kezelés nagyon igénybe vette, de még ezek között a körülmények között is igyekezett megőrizni az aktív életvitelét. Végül néhány nappal a 85. születésnapja előtt közölték vele, hogy a betegsége remisszióban van. „Az egész család örült a hírnek, nagyon megkönnyebbültünk” – meséli, majd hozzáteszi, a kedvező diagnózis ellenére is sokat töpreng a halálon és az elmúláson.
„Nem újkeletű dolog ez nálam, az elmúlt 30 évben ezt csinálom. Leginkább azért, mert vallom, hogy nehéz úgy jól élni, hogy közben ne gondoljunk arra, hogy egyszer mindez véget ér majd. A halál az élet része, épp ezért kell rá gondolni. Különösen, ha kapsz egy olyan diagnózist, amilyet én kaptam: ilyenkor az ember óhatatlanul számba veszi az elintézendő dolgait, hogy ha egyszer itt lesz az ideje, ne úgy kelljen elmennie, hogy félbe hagyott és megbánni való dolgai vannak” – zárta az interjút.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
