Az utazási irodák is felismerve az igényt, egyre több utat szerveznek magashegyi régiókba.
Nyári pihenésként sokaknál közkedvelt úti cél lett a hegyek csodálatos világa, és többen közülük nem sajnálják a pénzt a felvonókra, amelyek pár perc alatt akár 3000 méteres magasságba is "felrepítik" őket. De vajon mindenki tisztában van a magashegyek szervezetünkre gyakorolt hatásaival, s a ránk leselkedő veszélyekkel?
Ennek megválaszolására nem is találhattunk volna autentikusabb személyt Ács Zoltánnál, akinek több expedíció keretében volt szerencséje megtapasztalni a Mount Everest régióját, és több 8000 méteres csúcs meghódítása is fűződik a nevéhez.
Mit érdemes tudni a magashegyek "élettanáról"?
Akár milyen magasra is megyünk egy hegyen, a levegő oxigéntartalma mindig 21 százalék lesz, csak a légnyomás és ezzel az oxigén parciális nyomása csökken. Ezt figyelembe véve lehet az az állítás helytálló, hogy 5000 méteres magasságban mintegy fele annyi oxigén, 8000 méteres magasságban pedig1/3 annyi oxigén van jelen, mint tengerszinten. Így kevesebb oxigén áll rendelkezésre, illetve a nyomáscsökkenés is bizonyos terhet ró a szervezetre. Ha számunkra túl gyorsan következik be a nyomáscsökkenés, akkor ödémásodási folyamatok indulhatnak el a szervezetünkben.
Milyen tünetek kísérik az ödémásodást?
Ezt leginkább a "léggömb" effektussal lehet szemléltetni. Ha egy léggömböt egyre magasabbra viszünk, az egyre inkább tágulni fog az alacsony légnyomás miatt. Ha magasra megyünk, a külső körülmények miatt a sejtekben is megnő a nyomás, ezért a sejtfalon át a sejt közötti térbe folyadék távozhat. Ha ez a folyamat gyors, és szervezet nem tud ehhez alkalmazkodni, akkor elindul az ödémásodás. Ha ez ember mozog, aktív, akkor kevésbé ödémásodik, mert a keringési rendszere segít elszállítani a felesleges folyadékot. Ellenkező esetben viszont hamar elindulhatnak a káros folyamatok.
Kezdetben a szem alatt jelenik meg az ödémásodás, és olyan erős is lehet, hogy az érintett alig bírja kinyitni a szemét, de jelentkezhet a végtagokon, lábon, és kézen is: ilyenkor felpuffad a bőr, valamint bedagadnak a végtagok.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Az ödémásodás jelentkezhet a tüdőszövetben is. Ilyenkor a sejtek közötti folyadék megül a tüdőben, és - attól függően, hogy milyen testhelyzetben van az érintett -, meghatározott nagyságú területet zár el a gázcsere útjából, így a tüdő a hörgőcskéken keresztül nem tudja jól lebonyolítani a gázcserét. Ekkor jelentkezhet vizes-, de súlyos esetben akár habos és véres köhögés is.
Agyödéma esetén a vizenyő az agyban jön létre. Az ödéma ezen fajtája azért veszélyesebb a tüdőödémánál, mert az érintett nem ismeri fel, hogy elindult nála az agy-ödémásodási folyamat. Ez a típusú ödéma nagyon komoly dezorientáltságban jelentkezik, és egyszerű mozdulatok - cipő bekötése, cipzár felhúzása - több percet is igénybe vehet, de ezt az egyén egyáltalán nem érzékeli.
Mi a teendő ödémásodás észlelésénél?
Ilyenkor a legcélszerűbb, ha nagyobb nyomású területekre szállítjuk az érintettet. Általában un. Gammow-zsákba helyezik a beteget, amelyben szelepek segítségével - állandó pumpálással - létrehozzák a kedvezőbb nyomást. (A Gammow -zsák segítségével 6000 méteren el tudjuk azt érni, mintha a beteg csak kb. 3000 méteren lenne.) Közben megkezdődhet a beteg alacsonyabb régiókba történő szállítása. Természetesen a mesterséges oxigén adagolása is segít az ödémásodás csökkentésében.
A hegyi betegségnek mik a jellemző tünetei?
Ahogy haladunk felfele a hegyen, jelentkezhet a klasszikus hegyi betegség, amelynek angol rövidítése AMS (Acute Mountain Sickness). Ennek olyan tünetei vannak, amelyre a magashegyi túrázóknak (trekking) oda kell figyelni. A hegyibetegség legklasszikusabb tünete a fejfájás, az émelygés, a fáradtság, levertség és a hányinger. Ha ezek fennállnak, akkor ne menjünk magasabb régiókba.
Ha a hegyibetegség tüneteit elhanyagoljuk, akkor bizonyos magasság felett kialakulhat a már említett tüdőödéma (HAPE - Hight Altitude Pulminary Eodema) vagy az agyödéma (HACE -Hight Altitude Cerebral Eodema).
A HAPE és a HACE rövidítések - mintegy figyelmeztető jelként - a legtöbb trekking helyen ki vannak helyezve.
Mi számít nagymagasságnak?
Általában 2400 métertől számítják a magas hegyek világát, az e fölötti magasság már veszélyességi faktor lehet az átlagemberek számára, különösen, ha egészségügyi problémákkal is küzdenek (szív- és vérkeringési betegségek). A hegyi betegség tünetei általában 3000 méter környékén jelentkezhetnek, de a tünetek megjelenése nagy egyéni eltéréseket mutathat.
Ha például valaki sílifttel jut 3000 méter fölé, akkor ott már jelentkezhetnek a hegyi betegség tünetei, mivel hírtelen került magasabb régiókba. Természetesen az is számít, hogy fogyasztunk-e megfelelő mennyiségű folyadékot, hiszen kevés folyadék esetén besűrűsödik a vér, és nehezebbé válik a keringés.
Milyen magasságba érdemes naponta feljutni?
Bizonyos magasság felett (3-5000m) általános szabály, hogy 24 óra alatt 600 métert szabadna emelkedni csupán - az alvóhelyek szintkülönbségét tekintve -, és minden harmadik nap után egy pihenőnapot kellene beiktatni ugyanazon a magasságon. De ha a magashegyi betegségek tünetei közül bármelyik is jelentkezik, akkor több napot kell tölteni az adott magasságban, illetve célszerű lejjebb ereszkedni, amíg a tünetek el nem múlnak. Fontos, hogy a magasságkülönbség, amit naponta megteszünk intenzív fizikai munkával járjon, mert így jobban alkalmazkodik a szervezet a magasságemelkedéshez, míg kocsival, vagy felvonóval történő feljutás alakalmával nincs ideje a szervezetnek az alkalmazkodáshoz.
Mit nevezünk halálzónának, és honnan kapta a nevét?
Az emberi szervezetnek vannak felépítő és lebontó folyamatai. Extrém magasságokban a táplálékbevitel, az energiatermelés rendkívül rossz hatásfokkal működik, így a lebontó folyamatok túlsúlyba kerülnek a felépítő folyamatokkal szemben. Ez egy láncolat: extrém magasságban étvágytalan vagy, kevesebbet fogsz enni, a bevitt tápanyagot sokkal rosszabb hatásfokkal emészti meg a szervezet, és a megemésztett tápanyag felszívódása, valamint elégetése is nehezebbé válik. Ezért 7-8000 méter felett csak kivételes esetekben lehet 72 óránál többet eltölteni. Azért hívják ezt a régiót halálzónának, mert ha semmilyen fizikai megterhelést nem végzel, akkor is leépül a szervezeted a fent említett okok miatt. Így érdemes minél kevesebb időt a 7-8000 méteres magasságban eltölteni.
Az akklimatizáció mechanizmusát hogyan lehet elképzelni?
A magashegyek világában számolnunk kell a megváltozott környezeti viszonnyal, amihez alkalmazkodni kell. Természetesen idősebb korban az alkalmazkodás nehezebben megy, mint fiatalon, rosszabb tűréshatárral tud működni a keringési rendszer. A 4-5000 méteres - trekking - magasságokhoz nagyon sokan tudnak jól alkalmazkodni, csak az alkalmazkodás gyorsasága eltérő az egyes embereknél.
Az akklimatizáció több lépcsőben történik. Kezdeti lépésként a vérplazma összesűrűsödik - gyakorlatilag besűrűsödik a vér -, majd idővel megnő a vér hemoglobin- és a sejtek mitokondrium száma. Az akklimatizációs folyamatok során érdemes sok folyadékot fogyasztani.
Meddig érzi az akklimatizáció hatását a jó akklimatizálódott szervezet?
Egy 6 hetes akklimatizációs periódus alatt a szervezet eléri az akklimatizációs képességének 95 %-át. Ez általában egy magashegyi expedíciónál minimális időtartama is. Az akklimatizáció, a levonulást követően még 3-4 hétig érezteti hatását, és minél gyakrabban kerül az ember magas hegyek közé, annál könnyebbé válik számára az akklimatizáció.
Te a hegyibetegségeket kutatod, milyen aspektusból?
Az oxidativ stressz hatását vizsgálom expedíciósokon. A szervezetben megfigyelhetők ún. stresszmarkerek, amiket 7-8000 méter magasságban a sejten feltehetően sokkal intenzívebben termelnek.
A vizsgálat egy invazív eljárás, izombiopsziával mintát veszünk 8000 méteren járt expedíciósok négyfejű combizomzatának középső fejéből. Mintavétel az expedíció előtt és után is történik. A mintavételben az említett stersszmarkerek mellet vizsgáljuk a mitokondriumok növekedését, és hogy milyen sérülések érték a messenger RNS-t.
Ez is érdekelhet
