A mozgás az iskolai teljesítményt is javítja

Azok a gyerekek, akik 11 évesen többet mozognak és sportolnak, 16 éves korukban jobb eredményeket fognak elérni az iskolai vizsgáikon - állítja egy most megjelent brit tanulmány.

A kutatók megállapították, hogy olyan hétköznapi mozgásformákkal, mint a tornaórán való részvétel, az ebédidőben való futkározás vagy a kerékpáron történő iskolába járás sokat tehetnek a gyerekek azért, hogy javuljanak a különböző iskolai tantárgyakban elért jegyeik.

Az egész problémafelvetés azért került elő, mert Angliában a gyerekek egyre több időt töltenek ülve, vagy a tévé, vagy a számítógép, vagy valamilyen játékkonzol társaságában. Tízből kilenc gyerek életéből hiányzik a napi 60 perc mozgás, sőt van, aki még heti egy órát sem tölt aktívan, pedig mindez elengedhetetlen lenne a megfelelő egészséghez, emellett a fizikai aktivitás az agy kémiai összetevőire is stimulálóan hat , ami pedig pozitívan befolyásolja az iskolai teljesítményt.

A című lapban közzétett vizsgálat során közel 5000 iskolás gyereket kísértek figyelemmel, és megállapították, hogy a jegyeik egyenes arányban nőttek a mozgással eltöltött idejükkel, ráadásul nem is valami rendkívüli fizikai teljesítményre kell gondolni, hiszen a 11 éves fiúknál már napi 17, lányoknál pedig napi 12 perc látványos javulást jelentett a 16 éves korukban elért eredményeik tekintetében. A legnagyobb mértékű javulás a természettudományos tantárgyak terén mutatkozott, ott is főleg a lányok körében.

Tornaórával a jobb jegyekért

A kutatást vezető dr. Josephine Booth és John Reilly professzor úgy vélik, nagyon fontos összefüggéseket tárt fel a vizsgálatuk, főleg annak fényében, hogy mind Angliának, mind az Európai Bizottságnak nem titkolt célja, hogy a természettudományok terén minél több női tudós jelenjen meg. A vizsgálat alapján elmondható, hogy ennek egyik fontos feltétele az, hogy a gyerekek a nap minél nagyobb részét töltsék aktívan , akár szabadon futkározva, akár valamilyen sportot űzve.

Amerikai kutatók rámutattak, hogy a mozgás javítja az agy vér- és oxigénellátását, ami közrejátszhat abban, hogy a nagyobb aktivitású gyerekek tanulási teljesítménye javul. Az aktivitás hormonokon keresztül segít a felgyülemlett feszültség levezetésében, javítja a hangulatot, gyorsítja az új idegsejtek kialakulását és növeli a szinapszisok rugalmasságát.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +15 °C
Minimum: +9 °C

Többnyire borult idő várható, majd a déli, kora délutáni óráktól az ország északkeleti felén vékonyodhat, szakadozhat a felhőtakaró, és rövidebb időre a nap is előbukkanhat. Szitálás, kisebb eső előfordulhat az országban akár több helyen is. Az általában északnyugati, nyugati irányú szelet a Dunántúl északnyugati részén élénk, olykor esetleg erős lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között várható. A térségünk fölé helyeződő ciklon miatt továbbra is mind a hideg-, mind pedig a melegfrontra érzékenyek szervezetét megterheli az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra