A kettő nem ugyanaz
Mielőtt belemélyednénk a túrabot-használat elemzésébe, fontos különbséget tenni a hagyományos túrázás és túrabot, valamin a nordic walking és botjaik között. Míg a túrázás mindig is létezett, és művelői általában megelégedtek egyetlen bottal, a nordic walking, melynek egyelőre nincs találó magyar neve, a sífutásból tudatosan kifejlesztett gyaloglósport, a sífutók nyári kiegészítő sportja, amolyan szárazedzés kötelezően egy pár bottal. A sport e néven csupán 1997 óta létezik. Tény, hogy divatjával új lendületet adott a kirándulásnak és a botozásnak is. Ma túrabotból is kettőt igénylünk, melynek markolata a síbothoz hasonló, általában összecsukható, a végén tárcsa és köves úthoz való gumivég, alatta pedig puhább talajhoz való fémtű található. A nordic walking botja hosszabb, ha teleszkópos is, legfeljebb két rész csúsztatható egybe, markolata karcsú, speciális csuklórögzítős, tárcsája kisebb, végére kis műanyag tappancs szerelhető.
Hogy miért nem jó a kirándulás úgy, ahogy mindig is volt, és hogy az eddigi lehető legolcsóbb sporthoz miért kell most hirtelen pénzbe kerülő eszköz, sok vitát kavart. Nyilván egy új fogyasztási cikk, de attól még lehet hasznos. A túrabot, illetve nordic-walking-bot olyannyira foglalkoztatta az embereket, hogy a sportorvosi szakma is meg akarta ismerni a tényeket, és tudományos igényű vizsgálatoknak vetette alá a bottal és anélkül gyaloglókat. Elsősorban amerikai, német és osztrák vizsgálatok készültek.
Amiért hasznos...
A botok valósággal megelevenítik a felsőtestet. Lendületes menetben használatuk megmozgat olyan izomcsoportokat is, amelyek amúgy henyélnének; a vállöv és a kar izmait. Így nagyobb lesz a mozgás kalóriaigénye. A hagyományos sétához képest az igen lendületes nordic walking esetében például 20-25 százalékkal nagyobb az energia-felhasználás, hiszen a test izmainak 90%-a dolgozik.
A botok tehermentesítik az ízületeket, így kímélik a civilizált életmód miatt kopásra hajlamos térd- és csípőízületeket. Az érzékeny térdűek főként lejtmenetben érzik, mennyit számítanak a botok. Megjegyzendő, hogy a térdízületek fő ellensége nem maga a gyaloglás, hanem a túl nagy léptek, amire a mesterséges, sima talajon való járás és a lejtős út egyaránt hajlamosít. A bothasználat segíti a lábak és karok közötti koordinációt, valamint biztonságot, stabilitást ad. Pont ezért régen is használtak botot, főként az idősebb, fáradtabb, fájós lábú korosztály. De valóban szükség van-e rá fiatal korban?
Amiért kétséges...
Az érem másik oldala, pont a stabilitás. Ha ugyanis a botot úgy használjuk, hogy egyensúlyozás helyett is arra hagyatkozunk, ellustul egyensúlyérzékünk, és az izmok ezirányú összehangolt működése csorbát szenved. Ebből a szempontból nem mindegy, milyen terepet vizsgálunk, ahogy a sífutópályák, úgy a gyalogutak is lehetnek gondozottak, alakítottak, vagy tereprendezés nélküliek, természetesek. A legtöbb túraút mindenesetre tele van egyenetlenségekkel, folytonosan egyensúlyozni kell, figyelni, hova lépünk.
Tüzetesebben is megvizsgálták, hogy milyen további változásokat hoz a "vándorbot", és kiderült, hogy tartós használatkor csökkentek a saját test által keltett ingerek, amelyek fontosak az ízületi struktúra, s azon belül az ízületi porcok védelmét szolgáló, mozgáskoordinációs reflexek kiváltásához. Meredek lejtőkön sem feltétlenül hasznos a túrabot, hiszen a bonyolultabb, megerőltetőbb felszín bejárásakor tud csak igazán fejlődni az egyensúlyérzékelés. Ha már valaki túrázásra adja a fejét, sem az izmokat, sem az ízületeket nem jó megfosztani ettől az alkalmazkodási gyakorlattól. Ez egyébként nem csak az idős évek szédülésének és bizonytalanságainak megelőzése miatt fontos. Aki elszoktatja testét az egyensúlyozástól, bottal együtt is nagyobb eséllyel huppan el, illetve nehezebb dolga lesz, ha valamiért botok nélkül kell majd helytállnia nehéz terepen.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Szakemberek pro és kontra
A szakemberek végeredményben nem teljesen egységesek a bothasználat megítélésében.
Christian Haid, sportorvos, az Innsbrucki Egyetem biomechanikusa szerint a túrabot állandó használata az egyensúlyozás szempontjából inkább káros. Pont a meredek lejtőn fontos, hogy úgy koordináljuk izmaink mozgását, hogy véletlenül se csússzunk meg. Igaz, a gyenge térdeket hatékonyan tehermentesítik a sétabotok.
A kritikusok közé tartozik kollégája, Arnold Koller is. A tengeren túli Lancet című orvosi folyóiratban megjelent cikkre hivatkozva mindketten azt emelik ki, hogy biomechanikai vizsgálatok megmutatták; a bothasználók önkéntelenül nagyobbakat kezdenek lépni, ami a térdhajlatnál nagyobb szögbe mozdítja a lábat, s ahogy már szó volt róla, az ízületek ezzel csak nagyobb megerőltetésnek vannak kitéve, jobban kopnak. Ha a túrázó nem gyakorlott, nem megfelelő a mozgáskoordinációja a törzse és végtagjai között, egyébként sem tudja helyesen használni a botokat.
Thomas Hochholzer, szintén innsbrucki ortopédorvos megvédi a szerszámot, hosszú távon ugyanis hasznosnak bizonyult nepáli kirándulásukon, melynek végén kísérőik is faragtak maguknak bambuszbotokat. Ha nehéz hátizsákot kell cipelni, jól jön a botok adta tehermentesítés, még a légzésben résztvevő izmoknak is. Túlzásnak tartja azonban az európai, lankás terepen való botozást. Ő nem cipelné magával.
Akkor két vagy négy végtagon?
A legtöbben abban értenek egyet, hogy általában fölösleges túrabottal mászkálni. A sportorvosok, biomechanikával és fizioterápiával foglalkozó szakemberek megállapították, hogy amíg valaki fiatal és fürge, nem merészkedik extrém körülmények közé, ízületei is rendben vannak, járjon csak két lábon. Az is elfogadható, ha a botok mindig kéznél vannak, de nincsenek állandó használatban. Ha viszont nehéz terep jön, vagy elfárad a túrázó, elő tudja kapni a hátizsákból. Ezért praktikusak a tartós használatra amúgy nem túl jó összecsukható botok. Nem szabad a botokat állandóan használni, "hozzájuk nőni", és csaknem tilos gyerekek kezébe adni. A fiatalok sem szorulnak rá. Természetesen más elbírálás alá esik, ha valaki a sífutók nyári edzéseként helyes, megtanult technikával űzi a nordic walkingot, nordic walking bottal.
Akiknek, és amikor ajánlott
Ajánlott idősebb korban, beteg, gyenge, arthrosisos ízületekkel, túlsúlyos, elhízott embereknek, beteg térdízülettel vagy gerinccel, felgyógyulás idején lábadozva sétálni indulóknak, nehéz hátizsákot cipelőknek, ha hosszú menetben, rossz időben indulunk útnak, illetve, amikor csúszásveszélyt lehet kivédeni a botokkal, nagy hómezőkön, éjszakai túrákon, mikor kevésbé látszanak a talaj egyenetlenségei. Ilyen körülmények között a botozás kedvező élettani hatása is bizonyított.
Ha a fenti okok valamelyike folytán botokhoz folyamodunk, fontos a helyes technika, amit éppúgy el kell sajátítani, mint síelésnél vagy sífutásnál. A botokat a testhez közel tartva és leszúrva kell használni. Kezdetben érdemes edző tanácsát kérni.
Botválasztás
Természetesen meghatározó, milyen bottal vágunk neki a túrának vagy nordic walkingnak, hiszen árban és minőségben elsőre áttekinthetetlen a választék, s a rossz bot több kárt okoz, mint hasznot. Alumínium, karbon, kompozit vagy üvegszálas anyagú, stabil vagy teleszkópos, hegyes vagy gumivégű, rövid vagy hosszú, milyen markolatú legyen? A vásárlás előtt érdemes alaposan körülnézni. A legfontosabb szempontok, hogy illeszkedjék a bejárandó terephez, a testmagassághoz, markolata a kéz felépítéséhez, kényelmes legyen. Jellemző hiba, hogy túl hosszú bottal vágnak neki a sétának, erre érdemes ügyelni.
Egy apró figyelmeztetés!
A természetvédők nem feltétlen barátai az újfajta sétapálcáknak, mert a túrázókat biztonságérzetük meredekebb és védett ösvényekre csábítja. Vigyázzunk a természetre, de éppúgy saját testi épségünkre is!
