Mi a helyzet akkor, ha már mindenki lemond valakiről egészségügyi problémái miatt, mégis fel tud állni a dobogóra? Két példakép, aki nem adta fel.
Ray Ewry (1873-1937)
Paralízis után, tolószékből felkelve bizonyította Ray Ewry, hogy van még keresnivalója az olimpián. Habár ötévesen megtámadta a gyermekbénulás - amire akkor nem volt gyógymód -, túlélte a betegséget, és azt jósolták neki, hogy mind a két lába megbénul, örökre a kerekesszékbe kényszerül.
A későbbi atléta nem hagyta, hogy az orvosoknak igaza legyen: keményen edzett, sportolt, húszéves korára teljesen felépült, megtanult járni. Személyében tisztelhetjük minden idők egyik legeredményesebb atlétáját: nem kevesebb, mint 8 aranyat zsebelt be.
Wilma Rudolph (1940-1994)
"Anyám egészen kiskoromban arra tanított, higgyek abban, hogy bármit elérhetek, amit akarok. Először járni akartam, keret nélkül" - mondta egyszer Wilma Rudolph, aki csak "Fekete Gazella" néven vonult be a sporttörténetbe.
Huszonkét gyermek közül huszadiknak jött világra: koraszülött volt, egyáltalán az életben maradásához sem jósoltak neki túl sok esélyt. Kétoldali tüdőgyulladást és skarlátot kapott négyévesen, ami miatt bal lába is megbénult. Nem akart sokáig mozgássérült képében tetszelegni, és kilencévesen leszedte a fém járógépét. Négy év múlva már egyenesen tudott járni, majd elhatározta, futó lesz.
A kislány, akivel az orvosok közölték, hogy sohasem nyeri vissza a járóképességét, három olimpiai aranyérmet szerzett.
Legjobban: