Fulladás és viszketés
A 24 éves Mikula Anna betegsége 2002-ben kezdődött. Hetekig köhögött, szinte alig kapott levegőt. A bőrén kezdődő viszketést először ekcémának, majd napallergiának hitte. Az orvos allergia elleni gyógyszert írt fel. Amikor fogyni kezdett, eleinte még örült is, elvégre ő is súlyproblémákkal küszködött.
Sokat utazott korábban is. Amikor egy erős fizikai igénybevétellel járó biciklitúrára ment külföldre, a helyzet rosszabbodott. Kórházba ment, ahol a kilégzéskor jelentkező sípoló hang alapján asztmát valószínűsítettek. A holland orvos légzéskönnyítő szert adott neki. Hazaérve a mellkasröntgen készült róla, és itt merült fel a limfóma gyanúja. A tüdő CT után mintát vettek az akkor már gyerekfej nagyságú daganatból. Az Országos Onkológiai Intézetben azt mondták, az utolsó utáni pillanatban érkezett.
Az első tünetek megjelenése és a kezelés megkezdése között 7 hónap telt el. Kemoterápia indult, amit MabThera (rituximab hatóanyagú) immunterápia egészített ki. A kezelés alig viselte meg a szervezetét, és, ami a legfőbb, szembetűnő lett a pozitív változás, gyógyulni kezdett.
Persze a dolog egyáltalán nem volt ilyen egyszerű, akkor még csak 40-50 százalékos esélye volt a gyógyulásnak. Anna tudta, ez csak egy adat, és abban reménykedett, hátha ő a statisztikai átlag fölé esik. Hátha neki nagyobb lesz az esélye. Bízott szervezetében, orvosában és a rendelkezésre álló gyógyszerekben. Belevágott a kemoterápiába. A 3-hetes ciklusok után kritikus szintre csökkent a fehérvérsejtjeinek száma, ezért antibiotikumot és sejtnövelő injekciót kapott. A "sejthiányos" állapotban sokkal fogékonyabb volt a fertőzésre. Jelentkeztek a melléktünetek is: a hányinger, az étvágytalanság, az izomfájdalom, a gyengeség.
A rejtőzködő limfóma
Nem hatott az antibiotikum
Reményt az adott, hogy szervezete a kezelésre jól reagált, rövid idő alatt felére zsugorodott a tumor, de közben fizikai állapota tovább romlott. A harmadik ciklus utáni sejthiányos állapotban magasra szökött a láza, ami az antibiotikumok ellenére sem múlt el.
Mellékhatásként tüdőgyulladás alakult ki, infúzióban kapta rá a gyógyszert. Csakhogy a negyedik nap után tüdeje és keringése felmondta a szolgálatot. Az intenzíven lélegeztető-gépre tették.Három nap után vérezni kezdett a tüdeje. Az orvosok ekkor döntöttek az immunterápia mellett. A sok fekvés és a szteroid miatt addigra olyan gyenge volt, hogy szinte járni sem tudott.
Az új kezelésnek enyhék voltak a mellékhatásai, így képes volt összpontosítani arra, hogy ismét járni kezdjen. A szükségszerűen leeső fehérvérsejt számot injekcióval lehetett rendezni. De az egyik sejthiányos szakaszban övsömöre lett, majd egy fertőzés miatt belázasodott. A hat ciklusnyi immunterápia után egy hónapon át célzottan sugarazták.
Kezelőorvosában felmerült, szüksége lenne a csontvelő transzplantációra. Beleegyezett. Erős kondicionáló kezelések előzték meg az őssejtek gyűjtését a sajátdonoros transzplantáció elvégzéséhez. Többször kapott vérátömlesztést.
Többször kapott különféle fertőzést, majd elgombásodott a szervezete. A veseműködése megtámogatására dializálni kellett. Levált a nyálkahártyája, hetekig nem tudott enni. Összesen négy hónapig volt elzárva a külvilágtól.
Anna ma egészségesnek mondja magát, de tudja, a hosszú kezelés nem múlt el nyomtalanul. Vérképében vannak eltérések, kicsit magasabb a koleszterinszintje, süllyedése megemelkedett. A pajzsmirigyhormonjai alacsonyak, visszeres lett a lába, kezén csontelváltozás mutatkozik. 2004 januárja óta semmilyen kezelést nem kap.
Anna meg akarja írni, hogy min ment át. "Bemutatná" a betegséget, és azt, hogy milyenek a daganatos, különösen a hematológiai betegek ápolási igényei, akik akár hónapokra el vannak zárva a külvilágtól. Azért akar írni, hogy megismertesse az emberekkel az egészség értékét.
Oda kell figyelnünk magunkra
Meggyőződése, hogy a lélekben zajló feszültségek nagy hatással vannak a daganatos betegség kialakulására. Márpedig, mondja Anna, ha a lélek képes megbetegíteni a testet, ha a tartós stressz, a rossz kedélyállapot felőrli az egészséget, akkor feltehető, hogy akarattal, kitartással, életigenléssel, a megfelelő terápiák - mérlegelés utáni - elfogadásával, a szakemberek tudásába, jó szándékába, tapasztalatába vetett bizalommal, sikerülhet a felépülés
Anna szerint a legtöbb ember nem fordít kellő figyelmet az egészségére, annak megőrzésére, a bajok, betegségek megelőzésére.
Sokat kell tanulnunk saját magunkról, szervezetünkről, de az orvosoknak is megvannak a maguk feladatai, véli Anna. Az orvosnak, legyen az ellátás bármelyik szintjén, fel kell ismernie, hogy a limfóma is tumor. A betegek nagy része semmit nem tud a hematológiai kórokról, tehát az orvosé a felelősség nagyobb része - neki kell időben, a megfelelő vizsgálatokra küldenie a beteget.
Ez a történet talán érthetővé teszi azt is, miért kellenek az önsegítő csoportok. A Limfóma koalíció ma már nemzetközi szervezet. A nonprofit hálózatnak 22 országban 27 tagszervezete van. A Limfóma Világnapot (szeptember 15-én tartják minden évben) azért kezdeményezték, hogy megismertessék a közvéleményt a betegséggel, annak tüneteivel, felhívják a figyelmet a korai és pontos diagnózis fontosságára, és felmutassák a reményt: a korszerű, eredményes terápiát.
Szerző: Fazekas Erzsébet, MTI-Press
Legjobban: