A limfóma komoly veszélyt jelent, de míg diagnózisa 20-30 évvel ezelőtt egyenlő volt a halálos ítélettel, addig ma már lényegesen több a gyógyult beteg. Ilyen Cseh Borbála is, aki felépülve betegtársai gyógyulását segítendő önkéntesként is tevékenykedik.
Amikor betegségéről kérdezzük, Borbála a szűrővizsgálatok fontosságát emeli ki elsőként. Mint mondja, csakis ez segítheti a limfóma mielőbbi felismerését, és így a terápia mihamarabbi megkezdését. Ezt különösen azért kell hangsúlyozni, mert maga a kórkép nehezen felismerhető, jellemzően csak rosszullét, fáradékonyság, alvási probléma és fokozott izzadás, hirtelen súlycsökkenés vagy ok nélküli hízás utal rá.
?Aki ilyesmit észlel, annak ki kell derítenie a panaszok kiváltó okát, azokat nem szabad elbagatellizálnia. Kivizsgálásokra kell járni, nem szabad föladni a kutakodást? ? hangsúlyozza Borbála, hozzátéve, hogy a betegséget nála is csak a szerencsés véletlen folytán ismerték fel idejekorán.
?Észlelésekor épp 50 éves voltam, különösebb panaszom pedig nem volt azon túl, hogy fáradékony voltam. Ráadásul utóbbi érthető is volt, lévén rengeteget dolgoztam. Az első igazán gyanús jel az volt, hogy látszólag ok nélkül rettenetesen bemerevedett a nyakam, emiatt a háziorvost is föl kellett keresnem. Kicsit megtapogatta a nyakamat, és bár kedves és mosolygós ember, azonnal elkomorodott. Azt mondta, magának vagy limfómája, vagy szarkómája van, azonnal kórházba kell mennie. Be is utalt, én pedig egyből azt hittem, ennél nagyobb borzalom nem érhet. Aztán egy hét után, amikor már több érintettet is megismertem, rájöttem, hogy de igen, érhetett volna: akkor, ha a háziorvos nem fog időben gyanút, a betegség pedig súlyosbodik? ? meséli Borbála. Esete ráadásul ritka, lévén az orvosok ennyire korán ritkán ismerik föl a kórt, egyszerűen azért, mert nem is gondolnak rá: általában más irányba vizsgálódnak, más betegségekre gyanakodnak.
Nehézkes indulás
?A pontos diagnózist nálam is nagyon nehezen állították fel, erről a professzorom később előadást is tartott. A helyzetet az nehezítette, hogy a betegségtípus nem annak tűnt elsőre, mint amit végül igazolni sikerült. A hematológiai rákbetegség ugyanis nagyon furfangos, még a gyakorlott orvosokat is nagyon próbára tudja tenni? ? emeli ki Borbála. Hozzáteszi, hogy a betegségét a tapasztalt háziorvos ugyan azonnal fölismerte, ám stádiuma valójában már nagyon előrehaladott volt. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a tünetmentesség után azonnal nagyon súlyos állapotba került. Tulajdonképpen az is kérdéses volt, hogy bírja-e egyáltalán a megterhelő kezeléseket. Orvosai a többszöri kiújulás ellenére is újra próbálkoztak, Borbála pedig velük együtt küzdött. Nagyon sokat jelentett, hogy járulékos betegsége nem volt, azaz például a vércukorszintje, a vérnyomása és az emésztése rendben volt. Végül kibírta a kezelést, és három és fél év alatt sikerült elérnie egy olyan állapotot, amikor már őssejt-transzplantációra is alkalmassá vált. A transzplantáció sikeresnek bizonyult, azóta pedig ? már majdnem két éve ? teljesen tünetmenetes.
Borbála kiemeli, hogy azon páciensek közé tartozott, akik orvosaikban maximálisan megbíztak, hitt az önfegyelemben és a gyógyításban való aktív részvételben. Csodaszerekkel nem is próbálkozott, viszont rengeteget mozgott: amikor az ágyon feküdt szinte magatehetetlenül, akkor is végzett nyújtógyakorlatokat.
Érintettből önkéntes
Önkéntesként amiatt kezdett el dolgozni, mert megbetegedése után egyből érezte, mennyire fontos az, hogy érintettekkel beszélgethessen. A család és a barátok ugyanis nem tudhatják, hogy egy beteggel pontosan mi történik, mit él át és min megy keresztül. Egy érintett viszont azonnal megért mindent. Érezte annak fontosságát is, hogy hozzáértő orvosokkal beszélgessen, hiteles információkat kaphasson. Felépülése után emiatt kezdett el puhatolózni a László Kórházban, ahonnan Kéri Ibolyát, a Magyar Onkohematológiai Betegekért Alapítvány későbbi elnökét már ismerte. Ő a betegeket már akkor is támogatta, részt vett különböző szervezetek munkájában ? így lett vele és dr. Mikala Gábor hematológussal együtt ötletgazdája a Magyar Onkohematológiai Betegekért Alapítványnak. Azóta támogat minden olyan érintettet, aki segítségre szorul ? rajtuk keresztül pedig érzi azt is, amit már magán is érzett: hogy mindez mennyire sokat számít.
Legjobban: