Kaotikus gyerekkor, elhanyagoltság, alkoholfüggő apa, anorexia és egy erőszakos párkapcsolat – mindezek után nem könnyű talpra állni és újraépíteni az életünket. Főleg akkor, ha úgy érezzük, nincs bennünk semmi értékes és szerethető, és nem értünk el az életben semmit, amire büszkék lehetnénk. Ezzel küzd az a 36 éves nő is, aki a The Guardian szakértőjéhez fordult tanácsért.
„Az egyetlen örömforrásom a kutyám”
Levelében úgy fogalmaz, hiába járt terápiára, még mindig érzelmi eltompulásban és poszttraumás stresszben (PTSD) szenved, nem talál örömöt az életben és unalmasnak gondolja magát. „Korábban a szenvedélyem volt a képzőművészet és az írás, de most ez is értelmetlennek tűnik, egyszerűen nem vagyok hozzá elég jó. Az egyetlen örömforrásom a kutyám, de mostanában még a vele való foglalkozás is unalmasnak érződik” – írta, hozzátéve, hogy az ő korában szerinte már sokkal előrébb kellene tartania az életben.
A nő arra is kitért, hogy nemrég kezdett kibontakozni egy új párkapcsolat egy régi, gyerekkori barátjával, akivel minden esélye meglenne arra, hogy végre igazán boldog legyen. Fél azonban attól, hogy a férfi, aki nagyon keményen dolgozott az elmúlt években azért, hogy sikeres legyen, nem tartja majd őt elég érdekesnek és értékesnek.
Biztosan elhagy, ha rájön, milyen vagyok valójában. Mit tehetnék annak érdekében, hogy újra jó kapcsolatba kerüljek magammal és másokkal, és találjak egy olyan hivatást, amely nemcsak kielégít, hanem általa jobb társává válhatok ennek a férfinak, akivel szeretném megosztani az életem?” – tette fel végül a kérdését.
„Legyél kedvesebb és megértőbb – saját magaddal”
A levélírónak Philippa Perry pszichoterapeuta válaszolt. Elsőként arra mutatott rá a szakértő, hogy olvasója valószínűleg perfekcionista, tehát semmit sem talál elég jónak, amit csinál, folyton elégedetlen. „A perfekcionizmus egy bénító zsákutca” – fogalmazott. Ezt a gondolkodásmódot nem könnyű megváltoztatni, de nem is lehetetlen. Fontos, hogy az érintett tudatosítsa magában, hogy nem kell mindenben tökéletesnek lennie, és amit tesz, az pont elég. De legalább ilyen lényeges az is, hogy ne negatívan kommunikáljon magával.
„Érthető, hogy érzed a múltad súlyát. A gyógyulás nem lineáris, tehát a kudarcok és visszaesések a folyamat természetes velejárói. Talán ismét egy terapeuta segítségére lenne szükséged, hogy újra átgondold és megdolgozd ezeket a témákat. Ne feledd, hogy a változáshoz időre és türelemre van szükség, és az út során jogod van segítséget kérni másoktól. Megértem, ha úgy érzed, túl veszélyes nagy reményeket táplálni egy kezdődő kapcsolat iránt, így már előre felkészíted magadat a csalódásra. Én viszont azt tanácsolom, hogy tegyél úgy, mintha bicikliznél: ne a bukkanókra és repedésekre koncentrálj, hanem szegezd a szemedet a célra, amerre tartasz!” – olvasható a szakértői válaszban.
A pszichoterapeuta arra is kitért, hogy egy ember valódi értékét nem az elért eredményei mutatják. „Legyél gyengéd magaddal! Rendben van, ha elveszettnek vagy bizonytalannak érzed magadat, de ettől még nem szabad lemondanod magadról. Fel kell fedezned, hogy igenis méltó vagy a szeretetre és a tiszteletre: nem kell Nobel-díjat nyerned ahhoz, hogy ezt kiérdemeld” – vélekedett Perry.
Legjobban: