A névnap ünnepének kialakulását több esemény, több változás határozta meg, és hosszú folyamat volt, amíg kialakult a ma ismert formája - mondta Dr. Raátz Judit, a Nyelvtudományi Kutatóközpont tudományos főmunkatársa a 24.hunak.
"A legfontosabb, hogy Magyarországon a névadásban a kereszténység felvétele után kialakult, hogy a pogány név mellett, aztán már helyette egyházi nevet is kellett adni. Az 1279-es budai zsinat egyértelműen meghatározta, hogy nevet csak a pap adhat. Ettől kezdve mindenki keresztény nevet kapott, amelyet a Bibliából, illetve az úgynevezett Martirológiumokból (görögül: vértanúk jegyzéke) választottak. Az itt szereplő szenteknek az egyes fontos életeseményét dátum szerint jelölték. Ezek az adott szent ünnepnapjai voltak, amelyek később az adott névhez tartozó névnapok lettek" – magyarázta.
A névnap ünneplése először az urak körében volt divatos, az egyszerűbb népréteg körében csak később terjedt el. Maga a kifejezés is nyelvújítás kori szó, korábban a szentek napjának nevezték ezt a nevet.
Régen gyakori volt a naptári névadás, tehát a gyerek azt a nevet kapta, amelyik napon született, vagy nemének megfelelően azt, amelyik névnap a születéséhez legközelebb volt.
Azonban az újabb nevek esetében nincs mindenkinek külön névnapja. Ahogy Rácz Judit mondta, akad olyan szülő, aki fizetne is ezért, de egyetlen kiadó sincs, amely partner lenne egy olyan naptár megjelentetésében, amelyben az összes névnap benne van. Ezért 2014-ben bevezették az "összevont névnapokat", amikor ünnepelhetnek a naptárban névnappal nem rendelkezők: ez a január, az április, a július és az október 15.
Legjobban: