Nagyot drágul a tojás

Nettó tíz forinttal emelkedik a tojás darabonkénti termelői ára szeptembertől – derül ki a Tojásszövetség közleményéből.

A Tojásszövetség közleménye szerint az áremelésre a közel nyolc hónapja tartó rendkívüli aszály és energiaárak emelkedése miatt van szükség. Ehhez hozzájön a forintgyengülés is, hiszen a gépek, a technológia, az alkatrészek mind külföldről érkeznek.

A 444-nek nyilatkozó szakértők szerint a termelői árnövekedést minden bizonnyal beépítik majd a fogyasztói árba a kereskedők. Erre azonban nincs ráhatása a termelőknek. Most azt mondják, a tojás esetében még így mindig sokkal kisebb mértékű lesz a drágulás, mint sok más élelmiszernél.

MInden élelmiszer, amiben tojás van, drágulni fog. Fotó: Getty IMages
MInden élelmiszer, amiben tojás van, drágulni fog. Fotó: Getty IMages

Az áremelkedést viszont nem csak az fogja megérezni, aki minden nap tükörtojást akar reggelizni. Gyakorlatilag minden élelmiszer, ami valamilyen formában tojást tartalmaz, drágulni fog. Az is elképzelhető, hogy hiány lesz tojásból. A Tojásszövetség szerint jelenleg még nincs tojáshiány, viszont a teljesítőképessége határához közelít a hazai szektor.

A sok veszteségesen üzemelő vállalkozás, a takarmányhiány kényszervágásokhoz, vállalkozások megszűnéséhez vagy kisebb tyúkállományokhoz vezethet, így a tojásellátás is veszélybe kerülhet. Szakértők szerint a karácsonyi szezonban fogyasztjuk a legtöbb tojást, ekkor csúcsosodhat majd ki a probléma.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +15 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt borult idő várható, reggel, délelőtt csak délnyugaton, délután már inkább az ország északkeleti felén vékonyodhat, szakadozhat a felhőzet. Számottevő csapadék nem várható, de szitálás, gyenge eső akár több helyen is előfordulhat. Az Észak-Dunántúlon fordulhatnak elő élénk, erős lökések északnyugati irányból. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között valószínű. Késő estére 9 és 14 fok közé csökken a hőmérséklet. Az orvosmeteorológiai helyzetben kettősfronti hatás érvényesül.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra