Probiotikumokkal a gyulladásos bélbetegségek ellen?

A Bristoli Egyetem kutatói laboratóriumi körülmények között olyan probiotikus baktériumot találtak, amely felhasználható gyulladásos bélbetegségek, köztük a Crohn-betegség kezelésére.

Az Egészségügyi Világszervezet meghatározása szerint a probiotikumok olyan mikroszkopikus méretű, élő szervezetek, amelyek megfelelő mennyiségben bejutva valamilyen magasabb rendű szervezetbe kedvező egészségügyi hatást fejtenek ki.

A tv-reklámokban legtöbbször szereplő probiotikumok a tejben élő lactobacillus és a bifidobacterium, amelyek a tejsavas baktériumok közé tartoznak. Azzal kapcsolatban már régóta vannak tapasztalatok, hogy a gyulladásos bélbetegségek probiotikumok hatására javulnak, de a kutatók ennek magyarázatát nem ismerték.

PLoS ONE szakfolyóiratban közölt tanulmány szerint Tristan Cogan és munkatársai vizsgálataik során felismerték, hogy a béltartalomban lévő vas erősen gátolja a probiotikus baktériumok növekedését. A bél vastartalma igen sok tényező miatt megnövekedhet: ez lehet gyulladás, vérzés, sőt stressz is, és ilyen körülmények között a lactobacillus törzsek nem szaporodnak.

Azt is kimutatták, hogy a kórokozó baktériumok viszont a vas szintjének emelkedése esetén nyolcezerszer gyorsabban szaporodnak, mint normál körülmények között. A kutatók fölismerték, hogy a tejsavbaktériumok azért szokatlan probiotikumok, mert vasra nincsen szükségük és vas hatására szaporodásuk sem fokozódik.

A munkacsoport tagjai a lactobacillus olyan törzseivel foglalkoztak, melyeket a gyulladásos bélbetegségek kezelésére már korábban is alkalmaztak, de olyat kerestek, amely a gyulladást hatásosan csökkenti, ugyanakkor magas vastartalmú közegben is jól szaporodik.

Laboratóriumban sikerült is olyan lactobacillus törzset találni, amelynek életképességét a környezet magas vastartalma nem rontja. Az egyetemi kutatócsoport ezt a törzset azonnal szabadalmaztatta, mert kimutatták, hogy probiotikus és az immunrendszert is kedvezően módosítja. Úgy gondolják, hogy a vas hatásának fölismerése lehetővé teszi a kedvező tulajdonságú probiotikum alkalmazását a bélbetegségek kezelésére.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +15 °C
Minimum: +8 °C

Előbb a Dunántúlon, majd délután keletebbre is csökken a felhőzet, de északkeleten végig borult marad az ég. Egyre inkább északkeleten fordulhat elő eső, zápor. Az északnyugati, nyugati szél az Észak-Dunántúlon időnként megélénkül. A hőmérséklet délután 13 és 18, késő este 8, 14 fok között valószínű. Jó hír a frontérzékenyek számára, hogy most pár napig nem várható jelentős fronthatás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra