„Bűntudatot kellene éreznem?”
A helyzet iróniája, hogy az incel közösséget egy nő hozta létre. 1997-ben az akkor húszas éveiben járó Alanának nem volt párja, és úgy érezte, nincs, akivel tudna erről beszélgetni.
„Az emberek sokszor szóba hozták a »magányos szüzeket«, és viccelődtek azokon, akik nem kezdtek el már tinédzserként randizni” – emlékezett vissza. „Későn érő típus voltam. Úgy voltam vele, hátha vannak még hozzám hasonlók.”
A torontói nő ezért létrehozott egy honlapot Alana’s Involuntary Celibacy Project névvel. A célja az volt, hogy a hozzá hasonlók, akik nehezen alakítanak ki párkapcsolatot, megtalálják egymást. A tagokat kezdetben invcelnek nevezte, később egy barátja javaslatára incelnek egyszerűsítette.
Az incel régebben minden olyan embert jelentett, férfit és nőt egyaránt, akik még nem feküdtek le senkivel, vagy nagyon régen nem volt párkapcsolatuk. De ma már nem mondhatjuk ezt
– mondta Alana a BBC-nek.
Kezdetben csak cikkeket osztott meg, de hamarosan kialakult egy támogató közösség: a magányos emberek megoszthatták tapasztalataikat, és elgondolkodhattak azon, miért nem találnak párt. Nők és férfiak vegyesen vettek részt a diskurzusban.
„Voltak dühös megnyilvánulások is, és néhány férfi nem értette, hogy a nők is önálló, gondolkodó emberek. De alapvetően egy támogató hely volt” – mondta az alapító. Ő maga 2000-ben felhagyott az oldal üzemeltetésével; egyrészt párkapcsolata lett, másrészt úgy látta, a közösség nélküle is működik.
2014-ben aztán egy Elliot Rodger nevű, 22 éves férfi meggyilkolt hat embert a kaliforniai Isla Vistában, majd önmagával is végzett. Halála előtt egy 141 oldalas dokumentumban fejtette ki, hogy mennyire frusztrált a szüzessége miatt, és mennyire gyűlöli a nőket. „Azt kérdeztem magamtól, hogy nekem most bűntudatot kellene éreznem? A barátaim szerint nem kell. Én mindent megtettem azért 1997-ben, hogy egy pozitív és egészséges mozgalmat hozzak létre” – mondta Alana.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Az incelek ma
Az incel közösségnek ma már gyakorlatilag semmi köze sincs ahhoz, amit az oldal alapítója elindított. Incelként ma már csak férfiak azonosítják magukat. Úgy érzik, a mellőzésük az átlagos vagy annál rosszabbnak tartott külsejük miatt van, mivel a társadalom előnyben részesíti a vonzó embereket. Ugyanakkor nemcsak a társadalom, hanem a feminizmus áldozatainak is tartják magukat - olvasható a The Conversationben. Egy kutatás szerint viszont nem az incel közösség teszi nőgyűlölővé a férfiakat, hanem pont azok a férfiak csatlakoznak az incel fórumokhoz, akik már eleve gyűlölték a nőket.
Úgy gondolják, hogy a probléma megoldása az lenne, ha a nőket „kölcsönözni, eladni és megvenni” lehetne. Minél kevesebb joguk van a nőknek, annál jobb a társadalomnak. A nőket ugyanis pénzéhesnek, kicsapongónak és manipulatívnak látják, különösen a vonzóbbakat; őket „Stacyként” emlegetik. A „Stacyk” egyszerre a vágy és a gúny tárgyai, akik mindig a „Chadeket”, a vonzó és gazdag férfiakat választják, akik az inceleknél „felsőbbrendűbbek”. A közösség ugyanakkor nem összetartó: árulónak, fakecelnek („hamis incel”) tartják azokat, akik mégis beszélnek nőkkel. Ha pedig valaki megosztja a problémáit, például az öngyilkossági gondolatait egy fórumon, a többiek inkább arra biztatják, hogy ne csak önmagával, hanem másokkal is végezzen - foglalta össze az ijesztő jelenséget a BBC.
Elliot Rodger esetét több hasonló követte. Csak két példa: 2018-ban a kanadai, 25 éves Alek Minassain Toronto egyik utcáján a tömegbe hajtott, megölve tizenegy embert. Nem sokkal a támadás előtt egy Facebook-posztban azt írta, hogy „Elkezdődött az incel forradalom”, illetve Elliot Rodgert is megemlítette. 2021-ben a 22 éves Jake Davison öt embert (köztük a saját édesanyját) ölt meg, majd öngyilkos lett. Korábban többek között YouTube-csatornáján hirdette az incel-közösség nézeteit.
Füredi Krisztián szexuálpszichológus szerint viszont fontos kiemelni, hogy ezek szélsőséges esetek. „Attól, hogy vannak férfiak, akik erőszakosak, ez nem igaz a férfiak többségére. A partner hiánya is van, akiket agresszívvá tesz, mégsem mondhatjuk ezt mindenki esetében. Még ha többször is történik meg a férfiak részéről, akkor sem jellemzi millióból egy férfi tettei a férfiak többségét. Az agresszív cselekmények elkövetői között magas bizonyos típusú pszichopatológiák, személyiségzavarok előfordulásának aránya, így az érintettek gyakran kifejezetten a személyiségük, nem pedig a magányosságuk miatt követnek el erőszakos cselekedeteket” - magyarázza.
A femcelek
Nona Willis Aronowitz, az Elle magazin újságírója szerint az „önkéntelen cölibátusban” élő nők jellemzően úgy tartják, nem elég szépek ahhoz, hogy egy férfi vonzónak találja őket. Mindez a nőgyűlölet mellett egyre inkább ellehetetleníti azt, hogy szexuális partnert vagy párt találjanak. Az ő online közösségeik jóval támogatóbbak, mint a férfiaké, nincsenek agresszív megnyilvánulások.
Az érintett nőkben jellemzően nincs gyűlölet a férfiak iránt. A legtöbben megvetik a szépségideálokat, mégis próbálnak nekik megfelelni, ún. „softmaxxing” (smink, parfüm használata például) és „harmaxxing” módszerekkel (plasztikai sebészet). A cél, hogy a lehető legjobb külsőt hozzák ki magukból („looksmaxxing”), mert ezzel – szerintük – jobb pozícióhoz jutnak a társadalomban. Azonban a szépség fegyverként való használata nem feltétlenül jelent megoldást, sőt. Valóban, aki vonzóbb, annak könnyebb párt találnia, de egyes kutatások szerint a válásaik is gyakoribbak – olvasható a Psychology Todayben.
És bár az incelek azt hiszik, hogy a nők jobb helyzetben vannak, hiszen azzal fekhetnek le, akivel akarnak, ezt utóbbiak nem feltétlenül érzik így. Sőt, az incelek meg is kérdőjelezik a femcelek létezését: ezeket a nőket egyszerűen csak válogatósnak tartják. Az érintett nők viszont nem feltétlenül értik, hogy miért lenne jobb nekik egy rossz szexuális élményben részt venniük, mintha nem feküdnének le senkivel. Sokan pedig idegenkednek az egyéjszakás kalandoktól: kényelmetlen, rideg, csalódást keltő, potenciálisan traumát okozó eseménynek tartják, ezért inkább tartózkodnak tőle.
Egy ördögi kör
Füredi Krisztián emlékeztet rá, hogy mióta nem a szülők döntenek a gyerekek házastársáról, a választás szabadsága nem minden esetben könnyű. Megnőttek az elvárások, nemcsak a partnerekre, hanem önmagunkra is vonatkozólag. „Kritikusak lehetünk azzal, hogy mit tudunk nyújtani, mennyire felelünk meg a vélt vagy valós elvárásoknak. Mindezek mellett könnyen élhetünk át olyan helyzeteket, amelyek rombolják az önértékelésünket. Minél alacsonyabb az önértékelésünk, annál kevésbé gondoljuk azt, hogy bárkinek is vonzóak lehetünk. Ez ördögi kör, mert minél esélytelenebbnek érezzük magunkat arra, hogy valaki ránk vágyik, annál kevesebbet teszünk ezért, és annál kevésbé leszünk vonzóak” – vallja a szexuálpszichológus.
Ebből viszont nagyon nehéz kikerülni.
Ha valaki nagyon bezárkózik, akkor ennek az is következménye, hogy kevésbé szerez jártasságot az emberi kapcsolatokban. Úgy érzi, hogy amikor valakihez közel szeretne kerülni, akkor az a szokásosnál is szorongatóbb a számára. Ezért vagy elkerüli az ilyen helyzeteket, amely tovább erősíti a tapasztalatlanságát, vagy ha nem kerüli el, akkor nagyon nagy lesz tétje, így a szorongás miatt nem tud önmaga lenni, és ez nagy eséllyel ellehetetleníti a valódi kapcsolódást
– mondja Füredi Krisztián
Miért a különbség?
Dr. Karen Whu, a Psychology Today szerzője szerint a nemek eltérő reakciójának okait a neveltetésben érdemes keresni. A kislányokat arra tanítják, hogy mindig legyenek kedvesek, és jobban figyeljenek oda másokra, mint önmagukra. Nem lehetnek se dühösek, se szomorúak: ezeket az érzelmeket így inkább elfojtják.
A kisfiúk viszont ennek pont az ellenkezőjét hallják: számukra a siker hajszolását emelik ki, akár mások kárára is. A szomorúságot nem mutathatják ki, sírni meg pláne nem szabad. Ezért is lehet, hogy amíg a nők a visszautasításra befelé fordulással reagálnak, és önmagukban keresik a hibát, addig a férfiak dühösek és másokat hibáztatnak a problémáikért.
A visszautasítás része az életnek
Ha valaki magába zárkózik, akkor nem fog változni a helyzete. Ugyanakkor a nyitás magával hozza a visszautasítás kockázatát. Füredi Krisztián szerint ezeket az elutasításokat meg tanulnunk a helyükön kezelni.
Nem tetszhetünk mindenkinek, nem passzolhatunk mindenkivel, de nincs is szükségünk erre. Többségünknek elég, ha néhány közelebbi emberi kapcsolatunk és egy párunk van. Fontos elfogadni, hogy a pártalálás sok csalódáson keresztül vezet. Szerencsés átgondolni, hogy tudunk vagy akarunk-e valamin változtatni, de ezzel együtt tudatában kell lennünk, hogy a visszautasítás elkerülhetetlen része az életnek. Ha túlzott jelentőséget tulajdonítunk ennek, akkor megint csak jön a csökkent önértékelés, bezárkózás, ami csak ront a helyzeten
– magyarázza a szexuálpszichológus.
A nyitásnak viszont csak akkor van értelme, ha őszintén tesszük. „Akkor lehet hozzánk a legjobban kapcsolódni, ha önmagunk vagyunk. Vagyis megmutatjuk valódi önmagunkat,
személyiségünket, sérülékenységünket.Természetesen önmagunk valódi megmutatása nem
garancia a jó kapcsolódásra, de mégis ez a legjobb esély erre.”
