Mese a méhekről
A mai vibrátorokhoz képest az eszköz legelső változata inkább tűnhet kínzóeszköznek, mint valaminek, ami földöntúli gyönyört okozhat a nőknek. Bizonyos források szerint 28 ezer évvel ezelőtt kezdték el "gyártani" őket; a mészkőből kifaragott, méretes falloszokat németországi barlangokban találták meg a régészek. Sokáig úgy hitték, Kleopátra, Egyiptom gyönyörű királynője (Kr. e. 51-től Kr. e. 30-ig ült a trónon) találta fel a rezgő vibrátort. Ez Brenda Love 1992-ben megjelent, Encyclopedia of Unusual Sex Practices című könyvének köszönhető, amelyben Love arról írt, hogy az uralkodó egy hosszúkás, kivájt, méhekkel megtöltött tökkel kényeztette magát . Mára azonban kiderült, hogy a történetnek nincs valóságalapja. Helen King történész hangsúlyozza, Love a könyvében nem hivatkozik semmiféle forrásra, és ókori szövegek vagy archeológiai leletek sem támasztják alá Kleopátrával kapcsolatos állításait.
Nem hisztériás nőknek készült
Az 1800-as években az egyre nagyobb teret hódító iparosodás átalakította az élet szinte minden területét, beleértve az orvostudományt is. Sorra születtek az érdekesebbnél érdekesebb innovációk - egy angol orvos, Joseph Mortimer Granville például 1883-ban megalkotott egy elektromos vibrátort, amely hasonlóan működött, mint Dr. George Taylor gőzzel hajtott szerkezete, a Manipulátor. Utóbbi egy masszírozó eszköz volt, amit ekkor már jó ideje használtak Franciaországban és az Egyesült Államokban.
Granville-ről 2011-ben film is készült Hisztéria címmel, amely Rachel Maines 1998-as, The Technology of Orgasm című könyvét vette alapul. A kötet sajnos igencsak megengedően bánik a történelmi tényekkel, ennek okán Granville vibrátorát úgy mutatja be - tévesen -, mint egy eszközt, amelyet a doktor a "hisztériás" női betegek kielégítésére, és ezáltal gyógyítására használt. Maines egyébként maga is elismerte, hogy a története puszta kitaláció, ám ezt hiába bizonygatta. Mivel az embereknek tetszett a sztori, meg voltak róla győződve, hogy igaz.
Helen King történész sokat kutatott a témában, de nem talált bizonyítékot arra, hogy az orvosok vibrátorral izgatták volna a "hisztériás" női pácienseket. Ugyanerre jutott Hallie Lieberman, a Buzz: The Stimulating History of the Sex Toy írója is. Lieberman szerint, ha létezett is valaha olyan orvosi eljárás, amely során a csiklót masszírozták, akkor sem tartozott a bevett gyakorlatok közé. De akkor milyen célt szolgált Granville találmánya? Nos, a fejfájást, az ingerlékenységet, az emésztési zavarokat és a székrekedést kezelték vele - a férfiaknál. Lieberman rámutatott, hogy Granville tudta, a vibrátor szexuális segédeszközként is használható, sőt, alkalmazta is az erősebbik nem képviselőinél különféle szexuális diszfunkciók kezelésére, de nőknél egyszer sem vetette be.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Egy háztartásból sem hiányozhat
Bár Granville-en kívül számos más orvos is megpróbálta vibrátorokkal kezelni a különféle betegségeket, a többség hatástalannak találta a rezgő eszközt. Ennek nyomán pedig 1915-ben az Amerikai Orvosszövetség nemes egyszerűséggel egy nagy humbugnak minősítette a vibrátoripart. A cégek változtatni kényszerültek tehát, termékeiket pedig ezentúl háztartási készülékként kezdték el reklámozni, és mindkét nemnek ajánlották a használatukat. Magazinokban, keresztény kiadványokban, sőt, még a The New York Timesban is jelentek meg különféle hirdetések, amelyekben úgy mutatták be a vibrátort, mint valamit, ami tulajdonképpen mindenre jó a ráncok kisimításától egészen a malária gyógyításáig.
De használták-e az emberek rendeltetésszerűen, azaz önkielégítéshez? Úgy tűnik, hogy igen, legalábbis a hirdetésekben célozgattak erre a gyártók. A Bebout vibrátor 1908-as reklámjában például a következő szöveg jelent meg: "Egy olyan nő találta ki, aki ismerő a nők igényeit." Hogy miért kellett titkolni az eszköz valódi funkcióját, annak meglehetősen egyszerű a magyarázata. Ekkor még az önkielégítést szégyenteljes tevékenységnek tartották, az "obszcén" szexuális segédeszközök árusítása pedig egy 1873-as törvény szerint illegális volt a tengerentúlon. A vádemelés elkerülése érdekében tehát a cégek furcsa, de annál hatásosabb stratégiát alkalmaztak: reklámjaikban nem szexuális segédeszközként mutatták be a vibrátort, de utaltak rá, hogy a hétköznapi felszín alatt valami sokkal pikánsabb rejtőzik.
Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a 20. század elején nemcsak az önkielégítés, de a női szexualitás is tabutémának számított. A férfiak nemi életével kapcsolatban azonban sokkal elfogadóbb volt a társadalom, így praktikusabb volt olyan eszközként reklámozni a vibrátort, amely a férfi impotenciát kezeli ahelyett, hogy kifejezetten nőknek szóló, gyönyörszerző tárgyként hivatkoztak volna rá. Fern Riddell, a viktoriánus kori szexuális élet szakértője megerősítette: "A viktoriánus orvosok pontosan tudták, mi a női orgazmus. Valójában ez volt az egyik oka annak, hogy azt gondolták, az önkielégítés kifejezetten rossz dolog" - így Riddell, aki hozzátette: a szakemberek a csikló működését is ismerték, sőt, egyesek képesek voltak eltávolítani a szervet, hogy így gyógyítsák a nimfomániát , azaz a női szexfüggőséget.
A "de jó, hogy élek" érzés
1954-ben AIfred Kinsey amerikai biológus óriási visszhangot kiváltó tanulmányt közölt a női szexualitásról. Az eredményekből kiderült, hogy a vizsgált nők 62 százaléka maszturbált már életében, noha a vibrátorok használatáról nem esett szó. Ezzel egy időben az Élelmiszer- és Gyógyszerügynökség (FDA) hadjáratot indított a vibrátorok ellen, erősen vitatható gyógyító és súlycsökkentő hatásuk miatt. Mint kiemelték, "a rezgés által kifejtett pozitív hatás csak ideig-óráig, és kizárólag kevésbé komoly betegségek esetén tapasztalható".
A gyártók újra taktikát váltottak, a The Polar Cub fantázianevet viselő vibrátort például szépségápolási segédeszközként forgalmazták, amely nemcsak a nő arcát, hanem az egész testét karbantartja. Az Arnold vibrátor hirdetése is hasonlóval kecsegtetett: "minden nőnek lehet hibátlan arca és fiatalos, arányos alakja", szólt a sokat sejtető szöveg, amely még arra is kitért, hogy a szerkezetnek köszönhetően "többé senkinek se lesz szüksége sminkre". A legjobb marketing díját mégis a Sears áruház érdemelte ki, akik úgy reklámozták 1956-ban piacra dobott terméküket, mint aminek révén megtapasztalhatjuk a "de jó, hogy élek" érzést.
A szexuális önismeret egyik legjobb módszere
A vibrátor történetében az 1960-as évek jelentették az egyik legnagyobb mérföldkövet. A fogamzásgáltó tabletták használatának elterjedése, illetve a házasság előtti szexuális élet szabadabbá válása az önkielégítésről szóló diskurzust is pozitívabb irányba kezdte terelni. New Yorkban megnyitott az első, nők által vezetett szexshop, Betty Dodson, az egyik leghíresebb szexedukátor pedig elindította - szintén New Yorkban - kizárólag nőknek szóló workshopjait, amelyeken különféle maszturbációs technikákat tanított a jelentkezőknek. Dodson - aki egyébként ma is él, és a maga 90 évével még mindig szívesen beszél a szexről -, 1974-ben úgy nyilatkozott a Ms. Magazine-nak, hogy a vibrátor használata a szexuális önismeret egyik legjobb módszere, és különösen azoknak a nőknek jó, akiknek soha nem volt még orgazmusuk . Dodson mellett egy brit orvos, Alex Comfort is a vibrátorok pozitív hatását hangsúlyozta: 1972-es The Joy of Sex című munkájában azt írta, az eszköz szinte minden nőben felébresztheti a szexualitást.
A fokozódó nyíltság ellenére azonban a maszturbálás még mindig egyfajta stigma volt: egy 1974-es amerikai felmérés szerint, bár a nők 61 százaléka rendszeresen maszturbált, 25 százalékuk bűnösnek, perverznek érezte magát miatta, sőt, voltak olyanok is, akik attól féltek, előbb-utóbb megőrülnek attól, hogy kényeztetik magukat.
1983-ban a szexuális segédeszközöket forgalmazó Vibratex piacra dobta az Egyesült Államokban a belső és külső alkatrészekkel rendelkező vibrátorokat. Az eszközöknek harsány színük volt, és állatalakjuk. Hód, kenguru és teknős is szerepelt a repertoárban, de a legnépszerűbbnek mégis a nyúl bizonyult - a Szex és New York című sorozatban ugyanis az egyik részben Charlotte teljesen rabja lett egy nyúl alakú vibrátornak. Persze, hogy a '90-es évek végén mindenki olyat szeretett volna venni.
Már nem tabutéma, és mégis az
Bár még mindig vannak a világnak olyan részei, ahol tiltják a vibrátorok használatát, vagy legalábbis nem teljesen tisztázott a legalitása (Alabama vagy Texas állam, Maldív-szigetek, Egyesült Arab Emirátusok, Szaúd-Arábia, Thaiföld, Malajzia, India és Vietnám), a legtöbb helyen nyugodt szívvel beruházhatunk egy számunkra tetszetős darabra. A gombamód szaporodó szexshopokban rengeteg különféle anyagú, formájú és "képességű" eszköz közül válogathatunk, de az internetről is bármikor rendelhetünk. A vibrátor, és általában az önkielégítés egyre több filmben, sorozatban jelenik meg, sőt, tévéműsorokban is beszélnek róla: Oprah Winfrey show-jának egyik adásában például Dr. Laura Berman - aki Amerikában az egyik legnevesebb szakértőnek számít szex, szerelem és párkapcsolat terén - azt javasolta az édesanyáknak, hogy vegyenek tinédzser lányaiknak vibrátort, hogy megismerhessék a szexuális örömöket.
A vibrátorhasználat tehát valamiféle furcsa, Mátyás királyi módon már nem tabutéma többé, és mégis az. Sokan még mindig nem szeretik kiteregetni a magánéletük ezzel kapcsolatos részleteit, és mások tapasztalatait sem kívánják hallani. Feminista szakértők szerint ezt - sok egyéb más mellett - az is magyarázhatja , hogy a női önkielégítést, és ezáltal a gyengébbik nem vibrátorhasználatát gyakran még mindig szégyenteljesnek, nevetségesnek mutatják be, mi több, alacsonyabb rendűnek tartják, mint a férfiakkal való szeretkezést.
Ez is érdekelhet
Forrás: helloclue.com
