Ez az első kutatás, mely ilyen nagy számú öngyilkosságot megkísérlő beteg vizsgálata alapján mutatott ki összefüggést az egyes pszichiátriai betegségek és a fokozott öngyilkosságra való hajlam közt. A szerzők szerint a prevenciós programokkal ezeket a magas rizikójú csoportokat kellene megcélozni. Jól ismert, hogy a korábbi kísérletek elkövetői körében a befejezett öngyilkosság veszélye harminc-negyvenszeres az átlagos lakossághoz képest. Keveset tudni azonban a fennálló pszichiátriai betegségeknek az öngyilkosság kockázatára gyakorolt hatásáról ebben a betegcsoportban.
Dag Tidemalm és munkatársai a stockholmi Karolinska Intézetben csaknem negyvenezer Svédországban 1973-82. közt öngyilkosságot megkísérlő betegről (53% nő) gyűjtöttek adatokat. Kiderítették, hány befejezett öngyilkosságra került sor a harmincéves utánkövetési periódus során, és hogyan változott a rizikó a különböző pszichiátriai rendellenességek függvényében. A szerzők megállapították, hogy a skizofrénia és az uni-, illetve a bipoláris depresszió jelezték legpontosabban előre a befejezett öngyilkosságot az utánkövetés ideje alatt. A depressziós, vagy mániás depressziós férfiak 64 százalékánál és a nők 42 százalékánál az öngyilkossági kísérlet az első évben megismétlődött, skizofrénia esetében ugyanezek a számok 56, illetve 54 százalék férfiaknál és nőknél. Öngyilkossági halál többnyire az első kísérletet követő öt évben következett be.
Más pszichiátriai betegségben szenvedőknél a legtöbb esetben az öngyilkossági hajlam alacsonyabbnak, ám mindig jelentősen emelkedettnek bizonyult. Meglepő eredménye, hogy az alkalmazkodási zavarban, poszt-traumás stressz szindrómában, vagy alkoholizmusban szenvedő betegek esetében nem volt nagyobb az újabb öngyilkossági kísérlet veszélye, mint a pszichiátriai megbetegedésben nem szenvedőknél. A szerzők hangsúlyozták, hogy az öngyilkosságot megkísérelt skizofréniás, vagy uni-, illetve bipoláris depressziós betegek utógondozására jobban oda kell figyelni, különösen az öngyilkossági kísérletet követő első pár évben. A szerkesztői kommentárban Dr. Udo Reulbach (ír Nemzeti Öngyilkosságkutató Alapítvány) és Stefan Bleich professzor (Hannoveri Orvostudományi Egyetem, Németország) kifejtették, hogy az öngyilkosság egyike a tíz leggyakoribb haláloknak az egész világon, és 2020-ra előreláthatólag 1,5 millió ember halálát fogja okozni évente. Emiatt az öngyilkosság megelőzése az egészségügy feladata, és kiemelt népegészségügyi jelentőséggel bír orvosi, etikai és költséghatékonysági megfontolásokból.
Egy másik cikkben David Gunnell professzor és munkatársai a Bristoli Egyetemről arról számoltak be, hogy az angliai, illetve walesi pszichiátriai osztályt elhagyó betegek 10 százaléka okoz magának nem halálos kimenetelű egészségkárosodást, és a kockázat az első hónapban a legnagyobb. A korábban is önkárosítást elkövetett betegeknél a legmagasabb a kockázat. Szintén hajlamosítanak a női nem, fiatal életkor, a depresszió, a személyiségzavarok és a kábítószer-függőség. Az eredmények alapján a halálos és nem halálos önkárosítás megelőzése érdekében javítani kell a kórházból való hazabocsátást követő hetekben történő ellátást, akár a zárójelentés gondosabb elkészítésével, akár krízishelyzetre történő felkészítéssel, és a szakemberhez való fordulás lehetőségének biztosításával.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Legjobban: