A korai halálozás csökkenése a múlt századra tehető. Azonban az emberi élettartam növekedése napjainkban is zajló folyamat. A legutóbbi száma arról értekezik, hogy vajon meddig lehet kitolni a határt. Az öregedési folyamat során számos új genetikai mutáció halmozódik fel, melyek végül az egyén halálához vezethetnek.
Oskar Burger és a Max Planck Intézet (Németország) munkatársai nyugati világ halálozási adatait hasonlították össze az őskorban élő, vadászó-gyűjtögető életmódot folytató emberével. Kimutatták, hogy a kettő közötti különbség kézzelfogható, meghaladja az ősember és a vadon élő emberszabású majmok között tapasztalt mortalitási arányt.
Például az ősember esetén a mai Japánhoz, vagy Svédországhoz képest mintegy 100-szoros volt annak valószínűsége, hogy valaki 15 éves kora előtt meghal. Egy vadászó-gyűjtögető ember várható élettartama 30 év volt - szemben a mai japánok 72 évével.
A nagy ugrás 1900-ban következett be. Ennek a hátterében a tiszta víz elérhetősége, a jobb lakhely, továbbá az élelem és gyógyszerek hozzáférhetőségének elterjedése volt. Mindazonáltal nem egyszerű annak eldöntése, mely faktor gyakorolta a legkedvezőbb hatást a túlélésre. Egy elmélet szerint a mutációk is belénk vannak kódolva, és azt hivatottak meggátolni, hogy túl soká éljünk. Ezt azonban a kutatók cáfolni igyekeznek, hisz a mortalitási adatok javulása anélkül ment végbe, hogy megváltozott volna genetikai kód. Mindenesetre érdemes eljátszani a gondolattal, mi lenne, ha továbbra is oly mértékben javulna az emberi élettartam, mint az az elmúlt két évszázadban történt.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Legjobban: