Az első emberek koponyacsontját vizsgálva a laikus szemnek is feltűnhet az erős, előreugró szemöldökcsont. Ennek pontos szerepét régóta kutatják a szakemberek, pontosan azonban máig nem sikerült tisztázni, hogy ez a koponyaforma milyen evolúciós előnyökkel szolgált. A Yorki Egyetem munkatársai erre keresték a választ, amely reményeik szerint magyarázatot adna arra is, hogy az évezredek folytán miért "simult ki" az ember homloka.
Az Index cikke szerint a kutatók mérnökök által használt számítógépes modelleket alkalmaztak a Kabwe-1 névre elkeresztelt leleten. A koponya felépítését a szoftver úgy vizsgálta, ahogy a hidak és épületek struktúráját szokták, ilyen módon pedig háromféle elmélet valóságalapját is megvizsgálhatták a szemöldökcsont szerepével kapcsolatban.
Fontosabb szerepe lehet a szemöldöknek, mint hittük
Az egyik ilyen elképzelés szerint a kiugró szemöldökcsontnak az agy és a szemgödrök közti terület kitöltésében van szerepe. A szoftver szerint ugyanakkor az elmélet nem állja meg a helyét, a koponya kialakításának nincs ilyen szempontból feladata. Arra is gondoltak, hogy a szemöldökcsont mérete valamilyen módon csökkenti az állkapocs terhelését a táplálkozás közben. Ennek alapja, hogy az ősember étrendjét nagyrészt feldolgozatlan és erősen rostos táplálékok alkották, amelyeket sokáig és erősen kellett rágnia, mielőtt lenyelné. A számítógépes program viszont ezt sem erősítette meg.
A kutatók ezután abból az ötletből indultak ki, hogy a szemöldökcsont eltűnésének nem mechanikai, sokkal inkább szociális okai voltak. A csont visszahúzódásának és az arc kisimulásának köszönhetően ugyanis az emberek sokkal kifinomultabb arcjátékkal tudtak kommunikálni társaikkal: a változás lehetővé tette, hogy szemöldökünket szabadabban mozgassuk, és például összehúzhassuk, ha haragosak vagyunk, vagy felhúzhassuk, ha kíváncsiak.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Ez is érdekelhet
Az egyetem munkatársai most arra keresik a választ, hogy melyik folyamat indulhatott előbb: a szemöldökcsont visszahúzódásával vált lehetővé a szélesebb mimikai paletta, vagy csak azok maradtak életben, akik hatékonyabban tudtak szótlanul, csak az arcukkal kommunikálni, így a csont évezredek alatt egyre kisebb lett.
