Hétfőn meghatóan felemelő gyászszertartás és jellegzetesen furcsa szokások mellett helyezték örök nyugalomra II. Erzsébet királynőt. A királyi méhek informálása mellett (amely a királyi főméhész feladata volt) az egyik ilyen érdekes szokás volt, hogy a brit uralkodót ólommal kibélelt koporsóban kísérték nyugvóhelyére.
Az IFL Science szerint ennek az az oka, hogy az ólomkoporsó valamivel jobban képes konzerválni a testet az enyészet elől, mint a hagyományosan fából vagy más anyagból készültek. Az ólommal bélelt koporsók ugyanis lassítják a test bomlását, mivel távol tartják a nedvességet a kamrától. Az ólom nem bomlik, így légmentesen zárva marad, megakadályozva a szagok és gázok felszabadulását is, egy ólomkoporsóval akár egy évig is el lehet kerülni a test bomlását.
Felrobbant a holttest
A hagyomány egészen Anglia első normann uralkodójáig, I. Vilmos angol királyig nyúlik vissza, akinek holtteste a bomlási folyamatok miatt felrobbant a koporsójában. A király egy csatában lovaglás közben olyan sérülést szenvedett, amely átszúrta a beleit. Holtteste rothadásnak indult, de a temetésig jó pár nap eltelt. Amikor a király felpuffadt testét betették egy fakoporsóba, kisvártatva felrobbant a bélgázok miatt, és a gyászolókat ellepték a "maradványok". Ahogy Orderic Vitalis bencés szerzetes és krónikás írja: „A megduzzadt belek felpukkantak, és elviselhetetlen bűz szállt az emberek orrlyukaiba".
Az ólom használatát éppen a fenti kínos incidens után vezették be az angol uralkodók temetkezésénél. Mivel az ólom egy ritka fémötvözet, Európában évszázadokon át nem volt megfizethető. Ez a tulajdonsága is erősítette különleges, közembernek nem hozzáférhető jellegét. 1869-ben fedezték fel a holttestek tartósítására szolgáló formaldehidet, amely feleslegessé tette az ólomkoporsó használatát, ám a királyi szokás megmaradt. Így történt, hogy II. Erzsébetet is egy majdnem ezeréves hagyománynak köszönhetően temették ólombélelésű koporsóban. Akárcsak Dianát és Fülöp herceget is.
Legjobban: