Nyomkodjuk csak?

Egyórányi okostelefonos játékkal a legfrissebb kutatás szerint ugyanúgy edzhetjük az agyunkat, mint az izmainkat a konditeremben.

A szakfolyóiratban megjelent kutatás azt mutatja, hogy a videojátékozás fejleszt bizonyos kognitív készségeket, így használója később jobb teljesítményt nyújthat az olyan feladatokban, amelyekhez hasonló mentális folyamatok szükségesek. Ez alapján az akciójátékok például a térbeli tájékozódást, a memóriajátékok pedig a vizuális keresési feladatokat segíthetik.

Dr. Michael Patterson, a szingapúri Nanyang Műszaki Egyetem kutatója ahhoz hasonlította ezt a hatást, mint amikor ismétlődő mozdulatokkal fejlesztjük izmainkat a kondigépeken.

A kísérlet során Patterson arra kérte a résztvevőket, akik közül senki nem volt rendszeres játékos, hogy naponta egy órát játszanak öt játék egyikével okostelefonjukon . Az egy hónapig tartó kísérletben többek között a Bejeweled, a The Sims és a Hidden Expedition című játékok szerepeltek. Az „edzés” után a kutatók kimutatták, hogy az akciójátékkal játszó alanyok térbeli tájékozódása, a logikai játékokkal játszóknak pedig a vizuális keresési feladatokban nyújtott teljesítménye javult.

Dr. Patterson elmondta, hogy bár már korábbi kutatások is bizonyították, hogy az akciójátékok fejlesztik a kognitív készségeket, ez a kísérlet mutatta ki elsőként, hogy a különféle játékok más-más készségeket fejlesztenek.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +15 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt borult idő várható, reggel, délelőtt csak délnyugaton, délután már inkább az ország északkeleti felén vékonyodhat, szakadozhat a felhőzet. Számottevő csapadék nem várható, de szitálás, gyenge eső akár több helyen is előfordulhat. Az Észak-Dunántúlon fordulhatnak elő élénk, erős lökések északnyugati irányból. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között valószínű. Késő estére 9 és 14 fok közé csökken a hőmérséklet. A térségünk fölé helyeződő ciklon miatt továbbra is mind a hideg-, mind pedig a melegfrontra érzékenyek szervezetét megterheli az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra