Vasárnap este elképesztő élményben lehetett része annak, aki a magyar fociválogatott Belgiumtól elszenvedett 4:0-s veresége után a budapesti Nagykörúton látta az ünneplést. A vereség láthatóan nem csökkentette az elmúlt hetek örömét, a körúti „rituálét”, a tömeg vonulását a Blaha Lujza tér, az Oktogon és a Nyugati környékén. A sokaság méltóságteljesen elénekelte a Himnuszt, éltette a magyar csapatot, miközben egyre újabb és újabb – hatalmas – csoportok érkeztek. Úgy tűnt, minél később érkezett valaki (és minél nagyobb tömegben), annál jobb volt a hangulata. A „Szép volt, fiúk”-on kívül a szokásos rigmusok, dalok hangzottak el, és a tömeg láthatóan jól érezte magát, mintha tudomást sem vett volna a vereségről. Esterházy Péter gondolata juthatott eszünkbe, hogy „a szurkoló tisztában van a realitásokkal, de eltekint tőlük”.
„Valójában azonban nem erről van szó” – mondja Magyar Katalin pszichológus. Szerinte a tömeg éppen „a realitást vette tudomásul”, azt, hogy a magyar csapat gyengébb volt, de erőn felül teljesített, és az ünneplést az is igazolja, hogy most vált nyilvánvalóvá, „mennyire csodálatosak voltak az elmúlt hetek”. Tehát nem a Belgium ellen elszenvedett vereséget értékelték a szurkolók, hanem a csapat teljesítményét összességében.
A pszichológus szerint egyébként vannak olyan sportágak, amelyek a többinél jobban alkalmasak a közösségi érzés kialakítására, ilyen a futball is, amely a modern korban egyfajta helyettesítővé válik. Sokak számára a foci olyan, mint egy háború, az összetartozás érzését ébreszti fel bennük, az önbecsülése is javul annak, aki a nyerni tudó közösséghez kapcsolódik.
Hogy a foci vagy más csapatsportok erősítik a közösségi érzéseket, régóta ismertek a pszichológusok számára. A New York Times korábbi cikkében viszont felhívja a figyelmet egy különleges jelenségre. A legelkötelezettebb, leglelkesebb szurkolók szervezete másképpen reagál, mint a nagy tömegekbe verődött átlagos rajongóké.
A kutatók megfigyelték ugyanis, hogy a „normál” férfi szurkolók tesztoszteron (férfi nemi hormon) szintje akkor emelkedik inkább, ha a csapatuk győz, és akkor csökken, ha veszít például a nemzeti válogatottjuk. Ezt egy 1994-es brazil-olasz világbajnoki meccs után fiziológiailag is kimutatták. A győztes brazilok szurkolóinak 28 százalékkal magasabb, a vesztes olasz szurkolóknak 27 százalékkal alacsonyabb volt az átlagosnál a tesztoszteron-szintjük. (Ennek a kutatók szerint ősi, atavisztikus oka lehet, amely a valódi harcokkal, fizikai küzdelmekkel függhet össze, és segítette a szervezet alkalmazkodását az adott helyzethez.) Ugyanakkor a megkérdezett szakértőnk szerint a hormonszint változása azzal is összefügg, hogy a nézők szinte „jelen vannak” a pályán, úgy élik át a meccset, mintha szereplői lennének az eseménynek.
Ugyanakkor hormontermelődés szempontjából a leglelkesebb szurkolókat kevésbé izgatja, hogy a csapatuk nyer-e vagy veszít. Ők annyira kötődnek a csapatukhoz, hogy szervezetükben olyan folyamatok indulnak meg, mint a sportesemény résztvevőiében, azaz a sportolókban – írta a New York Times.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Ha a hormonszintjüket és az úgynevezett arousal-szintjüket ( arousal : a szervezet általános izgalmi állapota, amit például a szívverés és az izzadás jelez) mérték, akkor kiderült, hogy ezek akkor emelkedtek, ha a csapatuk veszített. Ez természetesen a sportolók tulajdonságaira emlékeztet, hiszen a focimeccs résztvevőinek – akár győznek, akár veszítenek – rendkívüli teljesítményre és persze ennek megfelelően megemelkedett hormon- és arousal-szintre van szükségük.
Lelki szükséglet a szurkolás
A kutatók megfigyelték azt is, hogy a rajongók számára – férfiak és nők számára egyaránt – nemcsak fiziológiai, hanem lelki szükséglet is a csapatnak való szurkolás. Ez a tevékenység növelte az átlagszurkoló önbecsülését. Győztes meccs után például javulnak a várakozásaik azt illetően, hogy sikeres randevújuk lesz, vagy éppen ők maguk is nyerni fognak az általuk űzött – nem túl nagy fizikai igénybevételt jelentő – sportokban (például dartsban). Az alacsony önbecsülésű emberek is nyugodtan drukkolhatnak: bennük ugyanis egy másik kutatás szerint az átlagosnál pozitívabb hatást vált ki kedvenc csapatuk győzelme.
A leglelkesebbek azonban a vereséget sem élik meg depresszíven, sőt az élet más területein is hasznosítják a közösséghez tartozást a kutatások szerint. Tehát itt nemcsak arról van szó, hogy a sport számos embernek a modern, elidegenedett világban kínál lehetőséget arra, hogy egy közösséggel azonosuljon, és ezáltal saját önbecsülését is javítsa. Inkább az a helyzet – amit az University of Kansas egyik kutatása mutatott ki –, hogy a leglelkesebb szurkolók egyáltalán nem lesznek depressziósak egy-egy sportesemény kimenetele miatt. Ezek az emberek nem is „idegenednek el” másoktól, hiszen eleve egy közösséghez tartozónak vallják magukat. (Persze ez nem a szurkolók nagy tömegére igaz, hanem a legfanatikusabbakra, hiszen egy vereségsorozat után aligha vonultak volna most a Nagykörúton az emberek ezrei.)
Tehát itt nem egyszerűen arról van szó, hogy az emberek egy része a primitív korba szeretne visszatérni, és törzsi harcosokat ünnepelni, mintha csak magát ünnepelné – bár ezek a magyarázatok is érvényesek lehetnek bizonyos szituációkban – írja a New York Times. Ezért tekinthető a modern futball is például stilizált háborúnak. Így történhet meg egyébként, hogy az egyébként „profi zsoldosok”, vagyis a klubokban foglalkoztatott nemzetközi sztárok egy-egy város, sportegyesület számára valódi hősökké váljanak. („Sporthőseink a harcosaink” – mondta erről a New York Times-nak Robert Cialdini, az Arizonai Állami Egyetem pszichológia professzora.) A sport népszerűvé válása – ami egy hosszabb távú tendencia – szintén ezt a jelenséget erősíti, teszi hozzá az amerikai lap.
Mielőtt azonban a sportok jelentőségét túlzottan kiemelnénk, érdemes felidézni a Psychology Today blogszerzőjét, aki az ünneplés általános fontosságára hívja fel a figyelmet. https://www.psychologytoday.com/blog/imperfect-spirituality/201512/why-you-should-celebrate-everything Az ünneplés ugyanis a mindennapjainkban is hasznos lehet. Megkönnyíti a problémákkal való szembesülést, ezt pozitívan tehetjük ilyenkor, és az ünneplés rítusai pedig segítenek feldolgozni a problémához kapcsolódó nehézségeket. Csökkentik a stresszt, egy pillanatra kiragadnak minket a mindennapok „mókuskerekéből”. Végül arra a következtetésre juthatunk, hogy nem kell feltétlenül egy focicsapattól függővé tennünk a jó hangulatunkat, az ünneplés önmagában is örömet okozhat a számunkra. Így magunk is sokat tehetünk a pozitív életérzéseinkért, és akár a legkisebb, legtriviálisabbnak tűnő dolognak is örülhetünk, ha ezt saját eredményünkként, saját sikerünkként éljük meg.
Miért éppen a foci?
Miért éppen a foci alkalmas arra, hogy a közösségi érzéseket erősítse bennünk? Tulajdonképpen nem csak a fociról, hanem a körülötte lévő rítusokról is szó van Magyar Katalin pszichológus szerint. Már a meccsek kezdetén felhangzó himnuszok is erősítik a közösségi érzést (bár ez más sportoknál is előfordul). Szintén fontos, hogy alapszinten szinte mindenki tud focizni, így könnyen azonosulhat ezzel a sporttal.
„És mindenki, minden néző átélheti és elképzelheti, hogy akár ő is lehetne a tizenkettedik játékos, akinek éppen odapasszolják a labdát, és ő persze könnyen továbbadja, és így – az ő segítségével – megszületik a győztes gól. Akár én is lehetnék ott az Eb-n, én is fociztam gyerekkoromban, én is nagyon ügyes voltam!” – szinte hallja Magyar Katalin a sok szakértőt meccsek után.
De ez a valóságban is így van: sok kisfiú álmodik arról, hogy focista legyen, és az álma sokkal reálisabb, mint hogy például gerelyhajító vagy gátfutó legyen! Ez utóbbinál például már alapszinten is több órába kerül megtanulni azt a pontos mozdulatot, amivel át lehet ugrani a gátat, mert különben lelassítja a futást. A verseny is más a fociban: „Sokan tudunk úszni, mégsem járunk úszóversenyekre. Merthogy alig látunk bármit is az egészből. Hogy egy szoros versenyen melyik úszó ért be elsőként, a lelátóról nézve fogalmunk sincs. Legalább a fociban még a legmesszebb ülő néző is látja, merre jár a labda” – teszi hozzá a triviális magyarázatot a szakértő.
A foci generációk óta a férfiak sportja, és a férfi szurkolók sportja. Végtelen közösségi élmény nyújt a közös öröm, apák és fiaik vasárnapi (szombati) közös programja lehet ez. Kedvenc csapatuknak drukkolva, a fociszeretet a közös élménnyel együtt válik jelentőssé hosszútávon. Utolsóként a foci szimbolikája igen fontos szerepet játszhat a fontosságában. Könnyű ugyanis azonosulni vele: például tényleg vannak az életben olyan helyzetek, amikor teljesen mindegy, milyen lépések vittek el a célig, csak az a kérdés, hogy „berúgtad-e azt a gólt”. Ritkán mondják el a győztesek, milyen sokat szenvedtek, mire célhoz eljutottak. Hogy hány hibát ejtettek, mennyi kétségük volt önmagukban addig. „A győzelem pillanatában csak az a kérdés, sikerült-e. Amikor van egy diplomád, senki sem kérdezi, hogy hányszor buktál meg, hány vizsga nem sikerült (hány rossz passzod volt) a sikeres eredményig. Csak az a lényeg, gól lett-e belőle időben” – magyarázta Magyar.
Ez is érdekelhet
