Tengeri, avagy utazási betegség, esetleg kinetózis – többféle néven is ismert az a tünetegyüttes, amely nem koordinált mozgás során foghatja el az embert. A problémát az okozza, hogy amit a szemünkkel látunk, illetve amit a fülünkben elhelyezkedő helyzetérzékelő rendszer érzékel, nincs összhangban. A tengeren utazva például nem akkor látjuk a hullámokat, amikor azok megdobják a hajót. Ennek lehetnek a következményei olyan panaszok, mint az émelygés, hányinger és hányás, izzadás, sápadtság, hőérzékelési zavarok, fejfájás. Előfordulhat persze, hogy enyhébb esetekben az érintettek csupán álmosságot, fásultságot, gondolkodási és koncentrálási nehézségeket tapasztalnak magukon.
Mint azt William Emond, a Belfort-Montbéliard Műszaki Egyetem kutatója írja a The Conversation oldalán megjelent cikkében, a népesség 25-30 százaléka rendszeresen küzd utazási betegséggel. Továbbá becslések szerint az utazók 60-70 százalékánál legalább egyszer fellépnek ilyen tünetek életük során. Dacára annak, amit a tengeri betegség kifejezés sugall, az állapot a gyakorlatban többnyire autós utazások alkalmával jelentkezik. A sofőrök annyi előnyt élveznek e téren, hogy jobban belátják menet közben, merre is halad az autó, a többi utas viszont jellemzően még erre sem támaszkodhat.
Persze joggal gondolhatnánk, hogy több mint egy évszázaddal a gépkocsik kifejlesztését követően az utazási betegségre is sikerült megoldást találnia az autóiparnak. Csakhogy ennél a felvetésnél mi sem állhatna távolabb az igazságtól. „Ahogy a közúti járművek folyamatos technológiai átalakuláson mennek át, az olyan újítások, mint az elektromos meghajtás, a digitalizáció és a járművek automatizálása, számos előnyt hoznak magukkal – de éppúgy problémákat is. Valójában bizonyos technológiai fejlesztések előidézhetnek vagy súlyosbíthatnak egyensúly-érzékelési zavarokat, illetve megakadályozhatják az utasokat abban, hogy előrelássanak az úton. Végeredményben így fokozzák az utazási betegség kialakulásának kockázatát” – hangsúlyozza Emond.
Kevesebb előjel, több mozgás
Természetszerűleg az elektromos motorok egyenletesebben és csendesebben működnek, mint a belső égésűek. Ennek akad egy olyan hátulütője, hogy egyes emberek számára megnehezíti a jármű mozgásához való alkalmazkodást. Míg például a hagyományos autókban a gyorsulásra a motor búgása is figyelmeztet, addig egy elektromos autóban búcsút kell mondanunk ennek a referenciapontnak. Hasonlóképpen nem számíthatunk a motor okozta rázkódásra, vibrációra, amely bizonyos esetekben segíthet enyhíteni a kinetózis tüneteit.
Szintén fokozhatja a bajt a fékenergia-visszanyerés. A rendszer lényege, hogy megőrzi a fékezésből származó mozgási energiát, és azt elektromos árammá alakítva tölti a jármű akkumulátorát. Emellett viszont az utasok egyensúly-érzékelését is felboríthatja. Ennek oka, hogy a technológiát alkalmazó autók alacsony frekvenciával lassulnak, ami az utazási betegséget kiváltó mozgáshatások tipikus példája.
A digitális kijelzők átka
Emond szerint az sem szerencsés, hogy a kocsik utasterében egyre több és nagyobb kijelzővel találkozhatunk, amelyek vizuális információk tömkelegével bombáznak. Addig is ugyanis, amíg ezeket bámuljuk, elfeledkezünk arról, hogy az ablakon kitekintve inkább környezetünkre figyeljünk. Márpedig minél kevesebb vizuális ingert fogunk fel az autót övező környezetből, annál nehezebb agyunk számára, hogy helyesen érzékelje annak térbeli elhelyezkedését. Végül így könnyen felléphet az utazási betegség.
A fejlődés e téren aligha áll meg az elkövetkező évek során, sőt, akár olyan kijelzők is megjelenhetnek a piacon, amelyek a szélvédő belső felületére vetítenek ki információkat, vagy kínálnak akár virtuális valóság (VR) általi megjelenítési lehetőségeket. „Ez az invazív környezet viszont kihatással lehet az utasok jóllétére. A puszta tudat is, hogy valakit elfoghat a hányinger, miközben egy képernyőt néz, terhet jelenthet az arra érzékeny utasok számára. Érdemes hozzátenni, hogy különböző kutatások a mozgási betegség tüneteinek akár 40 százalékát pszichológiai tényezőkkel hozzák összefüggésbe” – mondja a szakértő.
Az önvezető járművek is súlyosbíthatják a helyzetet
Az autógyártók világszerte kiélezett versenyt folytatnak az első teljesen automatizált személygépjármű megalkotásáért. Napjaink autói legfeljebb részben automatizáltak, a jövőben viszont képesek lehetnek arra, hogy a cél ismeretében önállóan elnavigálják magukat. Ezáltal az ember elveszíti a vezetés lehetőségét, ami amúgy a legjobb ismert módja lenne az útvonal folyamatos nyomon követésének, ezáltal a kinetózis megelőzésének.
Hovatovább, mindez megteremtené az alapot a sofőrülés megszüntetéséhez, ezáltal a beltér áttervezéséhez, mintha csak egy guruló nappaliban ücsörögnénk. Nyilván az ebből fakadó szabadság például lehetővé tenné, hogy az utasok egymás felé forduljanak az ülésükkel, hogy jobban oda tudjanak figyelni egymásra beszélgetés közben. Habár a területen folytatott kutatások nem támasztják alá, hogy a menetiránynak háttal való elhelyezkedés fokozná a panaszok kialakulásának kockázatát, a köztudatban viszont él ez a feltételezés. Így tehát önbeteljesítő jóslatként, pszichológiai alapon mégis megbetegíthetné az arra fogékony utasokat, ha óvatlanul elfordulnak a menetiránytól.
Az önvezető járművek másik nagy ígérete, hogy utazás közben nyugodtan tölthetnénk produktív feladatokkal vagy szórakozással az időnket. A taxisok is mind gyakrabban találkoznak olyan utasokkal, akik azonnal belemerülnek a telefonjukba, miután bemondták a címet, ahova el szeretnének jutni, és amíg meg nem érkeznek, ki sem néznek onnan. A jövőben éppen ez a trend erősödhet fel. Ahogy azonban a kijelzők kapcsán már említettük, az ilyen jellegű figyelemelvonó tényezők meggátolhatják, hogy az ablakon kitekintve segítsük agyunkat a tájékozódásban.
Végezetül hozzátartozik az igazsághoz, hogy az utazási betegség fellépésében fontos szerepet tölt be a sofőrök vezetési stílusa is. Ha egy utas kényelmetlenül érzi magát út közben, a sofőr alkalmazkodhat ehhez azáltal, hogy lelassít, óvatosabban ad gázt vagy tapos a fékbe. A mesterséges intelligencia aligha lesz képes hasonló rugalmasságra, illetve minden bizonnyal némiképp máshogy vezet majd, mint ahogyan azt egy ember tenné.
Az ember lehet a technológiai fejlődés akadálya
„Utazási betegség enyhítésére szolgáló hatékony eszközök hiányában, a felerősödő tünetek végső soron sok fogyasztót arra sarkallhatnak, hogy elutasítsák az ilyen rendkívül fejlett járműveket. Figyelembe véve az azok fejlesztéséhez kötődő etikai, pszichológiai és jogi kérdéseket, előfordulhat, éppen az emberek válnak az új típusú autók befogásának legfőbb akadályává” – véli Emond. Mint mondja, éppen ebből az okból kifolyólag az autógyártó vállalat és beszállítóik is egyre élénkebben érdeklődtek a probléma iránt az elmúlt években. A céljuk nem más, minthogy jobban megértsék a jelenséget, ezáltal képesek legyenek hatékonyan enyhíteni – persze nem közérdekből, hanem azért, mert az veszélyeztetheti jövőbeli termékeik sikeres piaci bevezetését.
Bár egyelőre az utazási betegség pontos okai nem teljesen tisztázottak, az autóipar azonban folyamatosan keresi a lehetőségeket a kockázat csökkentésére. A többi között olyan módszerek hozhatnak javulást, mint például vizuális, hallható és tapintható jelzések, amelyek segítik az utasokat a jármű mozgásának érzékelésében. De hasonlóképpen előrelépést hozhat, ha az önvezető autók programozása során odafigyelnek a gyártók a kényelmes vezetési stílus adaptálására, utánozva az emberi sofőröket, illetve korlátozva a hirtelen kigyorsításokat.
Legjobban: