Az 1914-ben kitört és 1918-ban befejeződött első világháború olyan óriási méretű összecsapássá nőtte ki magát, hogy akkoriban csak úgy emlegették: "a háború, amely véget vet minden háborúnak". Néhány évvel később azonban megdőlt ez az állítás, 1939-ben ugyanis kitört a második világháború, amely 1945-ben ért véget. Ez után a globális összecsapás után alapították meg az Egyesült Nemzetek Szervezetét (ENSZ), azzal a céllal, hogy megelőzzék a háborúkat és lehetőséget adjanak az országoknak problémáik megtárgyalására. A remélt béke korszakát viszont azóta is többször megzavarta valamilyen összecsapás: most például az Ukrajna és Oroszország közötti csatározás tartja lázban (és félelemben) a világot. Az ukrajnai háború apropóján a Le Moyne College professzora, Krystine Batcho arról írt cikket, milyen láthatatlan sebeket okoznak a háborúk a gyerekeknek, és hogyan segíthetünk nekik a gyógyulásban.
Megszenvedik az összecsapásokat
Batcho szerint, bár nem sok empirikus (vagyis tapasztalatokra épülő) tanulmány készült azzal kapcsolatban, milyen hatással van a háború az azt megélő gyerekekre, azt senki nem vitatja, hogy a háborús viszontagságok - halál, fizikai sérülések, családtól való elszakadás, kényszerű evakuálás - károsan befolyásolják minden érintett, különösen a gyerekek pszichológiai jóllétét.
A kuvaiti katonai megszállás alóli felszabadulást (Kuvaitot 1990. augusztus 2-án rohanta le Irak) követő néhány hónapban lezajlott egy vizsgálat, amelybe helyi gyerekeket és serdülőket vontak be. Hetven százalékuk számolt be közepes vagy súlyos poszttraumás stresszreakciókról (PTSD). Azoknak a gyerekeknek volt a legsúlyosabb az állapota, akik nemcsak átélték a borzalmakat, de részt is vettek a harcokban, tehát bántottak másokat, ártottak valakinek.
Egy másik tanulmány a 2006-os libanoni háború (Izrael indított háborút a Hezbollah radikális libanoni párt gerillái ellen) után vizsgálta az erőszakra adott stresszreakciókat 10 és 16 év közötti gyerekek és serdülők körében. A kutatók azt találták, hogy bizonyos típusú traumák hatására nagyobb valószínűséggel jelentkeztek PTSD-tünetek: ilyen volt például, ha valaki erőszak vagy emberrablás áldozatává vált, esetleg elvesztette egyik családtagját. Az is kiderült, hogy a szüleiktől elszakított gyerekek nagyobb valószínűséggel szenvedtek depressziótól, azoknál a gyerekeknél viszont, akik erőszak szemtanúi voltak, nőtt a proszociális (segítő) és altruista (önzetlen, empatikus) viselkedés.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Az 1991 és 1995 közötti horvátországi háború (Horvátország a függetlenségéért harcolt Jugoszlávia ellen) is nyomot hagyott a fiatalok mentális állapotán: az összecsapás után az otthonukat elhagyni kényszerült serdülők különböző súlyosságú PTSD-tünetekről számoltak be. Azoknál, akik elvesztették egy családtagjukat vagy barátjukat, esetleg elszakadtak a családjuktól és az utcán éltek, a depresszió súlyosabb formája alakult ki.
Mint arra Batcho professzor rámutatott, minél hosszabb ideig van valaki menekültstátuszban, illetve minél jobban szorong egyik vagy mindkét szülője a kialakult helyzet miatt, annál komolyabb stresszreakciók jelentkeznek nála. A háborús traumákat átélt 6-11 éves palesztin gyerekek körében végzett vizsgálat szerint 72,8 százalékuk legalább enyhe PTSD-ről, 41 százalékuk pedig közepes vagy súlyos reakciókról számolt be. A kutatásból az is kiderült, hogy a PTSD súlyosabb volt azoknál, akik több traumát szenvedtek el.
A reziliencia fontossága
A háborús élmények ráadásul olyan traumatikus stressztüneteket okozhatnak, amelyek évekig fennmaradhatnak, sőt, átörökíthetők a következő generációra is. Batcho professzor hivatkozik egy tanulmányra, amely azt vizsgálta, a háborús veteránok PTSD-je befolyásolhatja-e gyerekeik pszichológiai jóllétét 40 évvel a háborús trauma után. Az eredmények azt mutatták, hogy igen: a veteránok felnőtt gyerekei, attól függően, hogy apjukat mennyire viselték meg a háborús tapasztalatok, jelentős lelki terhekkel küzdöttek.
"Az ilyen és ehhez hasonló kutatások rávilágítottak annak fontosságára, hogy nagy szükség van olyan módszerekre, amelyek segítségével a gyerekek háború okozta lelki sebei minél előbb begyógyulhatnak. A háborúval kapcsolatos konkrét tapasztalatok és reakciók nagyfokú változatossága ellenére vannak olyan alapvető tényezők, amelyek meghatározzák a háború gyerekekre gyakorolt általános hatásait" - magyarázta Batcho.
A szakember azt írja, tanulmányok szerint a magas szintű szociális támogatás, a szoros családi kötelékek és a családon belüli kommunikáció valamilyen szinten védheti a gyerekeket a háború negatív hatásaitól. Hozzátette, az egészséges megküzdési képességek minél korábbi elsajátítása hozzájárul a reziliencia kialakulásához, amely segíthet a traumák gyorsabb feldolgozásában. "A gyerekeknek szükségük van arra, hogy kontrollálhassák életük eseményeit. Bár azt nem tudják irányítani, hogy mások mit gondolnak és tesznek, de a saját reakcióikat megtanulhatják szabályozni, ahogy azt is, hogy a reakcióik miként befolyásolják mások viselkedését. Bátorítsuk tehát őket arra, hogy hozzanak döntéseket a saját életükkel kapcsolatban! Kezdetben csak apróbb dolgokról határozzanak, aztán rájuk bízhatunk egyre komolyabb döntéseket is. Ez fejleszti a rugalmasságot, és megóvja őket attól, hogy az életük későbbi szakaszában legyűrje őket a tehetetlenség."
Ez is érdekelhet
Batcho professzor arra is felhívta a figyelmet, hogy nem tudjuk megóvni a gyerekeket a traumáktól. Arra azonban megvan a lehetőségünk, hogy egy szilárd alap, háttér biztosításával segítsük lelki ellenállóképességük kialakulását, megszilárdulását, amely óvja őket a nehézségek alatt, és elősegíti személyes fejlődésüket az azt követő időszakban. A szoros, szeretetteljes kapcsolatok, az őszinte, nyílt kommunikáció, valamint azok a példaképek, akiktől kitartást és az egészséges megküzdési stratégiákat tanulhatnak, mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a gyerekek értelmes, céltudatos és reményteljes életet élhessenek - összegezte a szakember.
