A klímaváltozás miatt drágulhat a hús

A klímaváltozás miatt emelnék a hús áfáját Németországban.

A zöldek és a szociáldemokraták javaslata szerint 7-ről 19 százalékra kellene emelni a hús áfáját. Javaslatukat azzal indokolták, hogy a klímaváltozás egyik legfőbb felelőse az állattartás, amely a melegházhatás, a nitrogén és az energia miatt igen jelentős mértékben járul hozzá a szén-dioxid kibocsátáshoz - írja a hvg.hu.

Ha valóban tenni akarunk a klímaváltozás ellen, akkor a táplálkozásunkon is változtatni kell. Részletek !

Javaslatukban hivatkoztak a Nature című tudományos lap cikkére is, mely szerint 90 százalékkal kellene csökkenteni a marhahúsfogyasztást, ha nem akarjuk, hogy a klímaváltozás tempója felgyorsuljon. A zöldek parlamenti szóvivője azt javasolta, az áfaemelésből befolyt pénzt fordítsák arra, hogy az állatok életkörülményeit javítsák a gazdaságokban és a vágóhidakon, ahol a hatékonyság a fő érv.

A klímaváltozás egyik legfőbb felelőse az állattartás. Fotó: 123rf

A hús áfájának emelését nem támogatja sem a Linke, mely az NDK állampártjának utóda, sem pedig az Alternative für Deutschland, amely a szélsőjobboldal vezető pártja és a legerősebb ellenzéki erő a Bundestagban. A két populizmusra hajlamos párt ugyanis azokra az alsó középosztálybeli németekre számít, akik továbbra is kitartanak a hagyományos életmód mellett, vagyis bőven fogyasztanak húst.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +15 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt borult idő várható, inkább az ország északnyugati felén-harmadán vékonyodhat, szakadozhat fel hosszabb időre a felhőzet. Számottevő csapadék nem várható, de szitálás, gyenge eső akár több helyen is előfordulhat. Az Észak-Dunántúlon megélénkül az északnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között valószínű. Késő estére 9 és 14 fok közé csökken a hőmérséklet. Az orvosmeteorológiai helyzetben kettősfronti hatás érvényesül.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra