Extrém sok lakást fosztottak ki két hónap alatt a fővárosban. A társasházak lakói sokszor nem fordítanak kellő figyelmet a biztonságra.
Az elmúlt időszakban kirívóan sok lakásba törtek
be.Mutatjuk a legveszélyesebb budapesti kerületeket, illetve néhány
trükköt a megelőzésre a Pénzcentrum összeállítása
alapján.
A téli időszak a legveszélyesebb
A portál a rendőrség
honlapján fellelhető bűnügyi térkép alapján azt vizsgálta meg, hogy a fővároson
belül hol történt a legtöbb lakásbetörés az október és december közötti hatvan napban. A
legszembetűnőbb, hogy Pest belvárosában, azon belül is az V. kerületben mennyi
a betörés. Két hónap alatt itt többszáz alkalommal történt betörés, amiből több
is a Szervita tér és a Péterffy-palota, valamint a Március 15. tér környékén esett
meg. Feltűnően sok a lakásbetörés még a XIV.
kerületben a Városliget környékén, ezen belül pedig legtöbb esetben a Hungária
körút és a Róna utca vonzáskörzetében.
A nagy
biztosítótársaságok szerint a betörők egyik kedvenc időszaka a november és
február közötti négy hónap, sokan szerveznek ugyanis az ünnepi időszakra utazást, családlátogatást, a lakásukat magára hagyva. Annak ellenére, hogy a
lépcsőházakhoz többnyire csak az ottlakók rendelkeznek kulccsal, létezik egy
olyan univerzális nyitókód a főbejárathoz, ami, ha illetéktelen birtokába
kerül, szabad bejárást enged neki az egész épületben – hívta fel a figyelmet a
portál egy korábbi cikkében Kiss Richárd. A biztonsági szakértő
szerint a legtöbb lakástulaj még így sem gondol arra, hogy biztonságos,
betörésbiztos ajtókat szereltessen fel, pedig a hívatlan látogató jó eséllyel azt a lakást
fogja választani, ahová könnyen és gyorsan be tud osonni, nem pedig azt, amit a
legmasszívabb lakásajtó véd. Ehhez azt javasolja, hogy új ajtó vásárlásakor nehezen feltörhető zárszerkezetet szereltessünk be. Normál, fogazott kulcs helyett például
javasolt pontfúrt, másolásvédett kulcsot választani.
Az északkeleti tájakon zavartalanul napos idő várható, de máshol is sok napsütés valószínű kevés fátyol-, hazánk délnyugati, nyugati felén gomolyfelhőkkel is. Ez utóbbiakból délután néhol zápor sem kizárt. A keleti, északkeleti szél ismét több helyen megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között várható. Most napokig nem kell fronthatástól tartani.