Az október 23-i események mind a mentősöket, mind a kórházakat váratlanul érték: sem személyi, sem anyagi téren nem voltak felkészülve a háborús helyzethez hasonló sebesültáradatra. Az Országos Mentőszolgálat még csak nyolc éve üzemelt, állományában országosan 930 alkalmazottal és mindösszesen 400 gépkocsival.
A kórházak nagy részében is szinte 90 százalékos volt az ágykihasználás, kevés üres ágyat tudtak rendelkezésre bocsátani. Különösen a belvárosi, harcok kereszttüzében álló kórházak (Péterfy Sándor utcai kórház, Rókus kórház, 1. és 2. számú Sebészeti Klinika) teltek meg gyorsan sebesültekkel.
Mindezek miatt október 24-én reggel a Markó utcai Mentőpalota (ma is itt van a központi mentőállomás) pincéjében Dr. Orovecz Béla, az OMSZ akkori főigazgatója - a második világháborús tapasztalataira támaszkodva - szükségkórházat nyitott.
Legendás Pincekórház
A később Pincekórházra keresztelt légós pincében sebesültek ezreit látták el a mentősök. Külön blokkban még műtőt is kialakítottak. A már szállításképes betegeket a pillanatnyi tűzszünetekben vitték tovább a megközelíthető kórházakba.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
A Pincekórház a Markó utcai mentőállomás alatt - most múzeumként üzemel A következő napokban már a Markó utca közelében is harcok dúltak, és nemcsak a betegek, hanem az egészségügyi személyzet élelmiszer-ellátása sőt, sokszor hazajutása is akadályokba ütközött, így aztán - ahogy a város több kórházában is - itt is "bentalvós" műszakokat teljesítettek. A főigazgató a mentők tartalékaiból nemcsak a kórházaknak, hanem még a Corvin-köz forradalmi csoportjának is juttatott.
A mentősök igazán heroikus és sokszor tragédiával járó küzdelme azonban csak október 25-én, a parlamenti sortűzzel kezdődött. A Kossuth téri vérengzés után a belvárosi kórházak hamar megteltek, a sérültek száma a mai napig is csak hozzávetőlegesen állapítható meg. Így valóban elmondható, hogy a fehér mentőkocsikon piros vér folyt, amire cikkünk címe is utal - hasonló címmel írt Dr. Felkai Tamás mentőorvos, a rohamkocsi szolgálat későbbi főorvosa a forradalomról egyelőre kiadatlan könyvet, amelyet azonban a mentősök közül sokan ismernek.
Dr. Kovács Gábor érettségi után, a forradalom előtt egy hónappal lépett be a mentősökhöz. A vele készült interjúnkban így idézte fel akkori mentős emlékeit: "Azt néztük, hogy melyik sérültet vigyük el, kinek van nagyobb esélye az életben maradásra. Tényleg bokáig jártunk a vérben, ez nem túlzás, estünk-keltünk a vértől csúszós betonon, halálhörgés és jajgatás közepette, ezt nem lehet szavakkal visszaadni, borzalom volt. Egész nap hordtuk a sebesülteket meg a hullákat."
Sok önkéntes jelentkezett egészségügyi szolgálatra: autóikra vöröskeresztes lepedőt rögzítettek
Forrás: OSZK-1956-os Intézet fotóarchívuma A sebesültáradat rendkívül gyors ellátást igényelt, a mentésben sok laikus önkéntes is részt vett, így a betegdokumentáció gyakran elmaradt, illetve később a naplók és kartonok elvesztek, vagy karhatalmi erők a bizonyítást elkerülendő mindent eltüntettek. (Többek között emiatt lehet csak megbecsülni az áldozatok számát.)
Kevés a mentőautó
Az 50-es évek végén egy személyautó ritkaságnak számított, akkor még sok kórház sem rendelkezett saját gépjárművel, ezért a betegszállítás megoldása jelentette az első próbatételt.
Az OMSZ ugyan 1954-ben elindította a rohamkocsi-szolgálatot , a ROKO-t, amely az intenzív betegellátás elemeit vitte a helyszínre, így elsősorban a sérültellátást szolgálta, ám ebből összesen 2 darab futott az országban.
A sebesültek előtt a budai várbeli barlangrendszer Sziklakórházát is megnyitották. Egy 1956. október 30-án keltezett, nem teljes kimutatás szerint oda 35 sérültet szállítottak. A kórháznak saját sebesültszállító autóbusza volt, amely kötszert, orvosságot és élelmet is vitt a harcok színhelyén a pincében élő lakosságnak.
Önkéntesek a semmiből
Az önkéntesség a vöröskeresztes jelzés ellenére is életveszéllyel járt. A Péterfy kórház egyik hősi halottja Tatai Zoltán, állatorvostan-hallgató, elsőként jelentkezett az önkéntes csapatba - sérültek után kutatott a Kossuth téren, amikor agyonlőtték. Ideiglenesen a kémia tanszék kertjében temették el.
Nem ő volt az egyetlen, aki embermentés közben vesztette életét. A szovjet harckocsik a jól látható jelzéssel ellátott mentőautókat is tűz alá vették, Felkai Tamás, a rohamkocsi-szolgálat későbbi főorvosa is járt a legveszélyesebb 56-os helyszíneken. Hasonló IFA Granit Phänomen rohamkocsival ment - de egy másik kocsival - Lehőcz Vera mentőorvos is, a sebesültek ellátására. Egy ilyen bevetés alkalmával kapott egy lövést a gerincébe, amelyből soha nem gyógyult fel teljesen. Szolgálatteljesítés közben halt hősi halált Rónafalvi Ödön mentőorvossegéd és Kecskés Sándor mentőápoló.
A mentés során orvosok, ápolók, mentősök is áldozatul estek
Forrás: OSZK-1956-os Intézet fotóarchívuma A munkát az is nehezítette, hogy elterjedt: az ÁVH mentőautónak álcázott járművekben szállít fegyvereket. (Ennek annyi alapja volt, hogy az ÁVH-nak is voltak mentőautói, és azok a ROKO, azaz a rohamkocsik típusával megegyező IFA Granit Phänomenek voltak.) Orovecz főigazgató rádióközleményben kérte a lakosságot, hogy szüntessék be a mentők átkutatását és engedjenek nekik szabad utat.
Mi lesz a "normál" betegekkel?
S ha nem lett volna elég munkájuk a sebesültek ellátása miatt, a forradalom idején még az általános esetkivonulások száma is megnőtt: a félelemmel, fokozott stresszhelyzettel, bizonytalansággal járó napok feszültsége sok terhes nőnél megindította a szülést, másoknál akut belgyógyászati, neurológiai és pszichiátriai tüneteket produkált. A belvárosi kórházakból a járóképes betegeket hazaengedték, illetve a pillanatnyi tűzszünetekben az életveszélyes állapoton túllévő sérülteket nyugalmasabb kerületekben fekvő kórházakba szállította az OMSZ. A Mentőszolgálatnak ezek a napok soha nem látott megterhelést jelentettek.
A stresszhelyzet a terhes nőknél nagy számban megindította a szülést Forrás: Pinterest
Szovjeteket is mentettek
A mentők hozzáállását mindvégig pártatlan segítségnyújtás jellemezte. A Pincekórház orvosai a szabadságharcosok és járókelők mellett sérült szovjet katonákat is befogadtak, gyógykezeltek és operáltak. A pártatlan segítségnyújtás legnemesebb példája, hogy a föld alatti szükségkórházban az utolsó vérpótszert egy szovjet katonának adták be. A másik oldalon azonban ezt az ellátást még saját katonáik esetében sem lehetett felfedezni.
Pap Zoltán mentő-főorvos egy szovjet katonai elsősegélynyújtó állomáson ezt tapasztalta: "A földön 11 orosz sebesült, (...) sebeik néhány pólya menettel fedve, alvadt vérrel átvérezve, sebbe ragadva. Nyögtek, jajgattak, szemlátomást semmilyen érdemi ellátást nem kaptak. Az orvosról kiderült, hogy fogszakorvos, napokkal előbb hívták be (...). Egyetlen felszerelése egy kötszeres doboz volt valamint 5 liter 96 százalékos alkohol, ebből rögtön meg is kínálta a két mentőegység tagjait."
Mentőötletből Mentőkórház
November 2-án, a Pincekórház tehermentesítése céljából Orovecz főigazgató megállapodott a VII. kerületi Szobi utcai szemkórház igazgatójával és átvette az épületet. Ez lett a későbbi Mentőkórház, a sürgősségi betegellátás csírája.
Mintha csak sejtette volna a főigazgató, hogy két nap múlva szabadul el a fővárosban a pokol, hiszen az igazán véres és embert próbáló napok november 4-én a "Forgószél" nevű szovjet hadművelettel indultak. A halálesetek több mint fele az ezt követő napokban történt.
Sebesültek és sebesülések
Hogy mégis hányan vesztették életüket és hányan sérültek meg, arra egy 1957-ben, a KSH által kiadott, szigorúan titkos jelentésből lehet következtetni.
Kézifegyverektől származott a lövési sérülések több mint 75 százaléka, a többit ágyúk, tankok, gránátok okozták. A sérülések 57,3 százaléka végtagsérülés, 27,8 százaléka hasi- és mellkasi-, 14,9 százaléka fejsérülés volt. A harcok következtében Magyarországon feltehetően 2700 ember vesztette életét, ebből Budapesten 1945 fő.
Volt egyszer egy Mentőkórház A Pincekórház ma a Kresz Géza Mentőmúzeum része, a Markó utcában látogatható, itt a korabeli eszközöket és mentőautókat is meg lehet nézni. A Mentőkórház 2001-ben financiális és szervezési okok miatt az Országos Traumatológiai Intézetbe költözött, amellyel később megalakította az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézetet. Fennállásának 40 éve alatt alig száz ággyal közel egymillió beteget látott el.
Forrás:
Debrődi Gábor: Az Országos Mentőszolgálat helytállása 1956-ban
Kresz Géza Mentőmúzeum honlapja
Ez is érdekelhet
