Fia vérével szállna szembe az öregedéssel az „emberi Barbie baba”

A 47 éves nő 23 éves fia vérében látja az örök fiatalság titkát.

Az örök fiatalság megszállottja, Marcela Iglesias, aki saját bevallása szerint eddig több mint 100 ezer dollárt – azaz 40 millió forintot – költött különböző kozmetikai beavatkozásokra, most saját fia vérével akarja visszaforgatni az idő kerekétírta meg a Daily Star. Figyelem, a módszer se nem biztonságos, se nem hatékony!

Marcela Iglesias, emberi Barbie baba, modell, plasztikai műtét, örökké fiatal, öregedés
Marcela Iglesias és fia, Rodrigo. Fotó: Getty Images

Havonta 400 ezret költ a külsejére

A Los Angelesben élő 47 éves anya havonta közel 400 ezer forintnyi dollárt fordít különböző infúziókra, wellness-injekciókra, szépségvitaminokra és krémekre, hogy ne látszódjanak meg rajta az évek. Most úgy gondolta, emeli a tétet: vérátömlesztésen esne át, amihez 23 éves fia lenne a donor.

Marcela úgy gondolja, hogy ha a fia, Rodrigo vére az ő véráramába kerülne, azzal visszafordíthatná az öregedését. Az amerikai egészségügyi hatóságok azonban figyelmeztettek, hogy az ilyen típusú eljárásokat nem tesztelik elég szigorúan, ezért ez amellett, hogy nem hatékony, még csak nem is biztonságos.

A saját magát „Emberi Barbie babának” kikiáltó, Instagramon 1,2 millió követővel rendelkező Marcela egyébként annyira bízik a vérátömlesztés sikerében, hogy azt szeretné, ha az ő édesanyja, azaz Rodrigo nagyanyja is részesülne benne. Jelenleg olyan orvost keres, aki hajlandó elvégezni rajta a vérátömlesztést.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +6 °C

A változóan felhős ég mellett az északi, északkeleti tájakon vastagabb, zártabb marad a felhőtakaró, majd napközben mindenhol erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőzet. Késő estig csak kevés helyen alakulhat ki csapadék. Este átmeneti felhőzet-csökkenés után északnyugat felől egy hidegfront felhőzete érkezik, és egyre többfelé várható eső, zápor. A déli, délnyugati szelet többfelé élénk, helyenként erős lökések kísérik, a Dunántúlon egy-egy viharos széllökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 15 fok között alakul, de északkeleti határvidéken ennél több fokkal hidegebb lehet. Késő este 4, 12 fok valószínű. Izgatottság, az ingerküszöb csökkenése is jelentkezhet a fronthatás miatt.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra