Meglepő módszerekkel küzdenek a hőguta ellen

A japán kormány célja, hogy 2030-ra felére csökkentse a hőguta okozta halálozások számát.

Az elmúlt öt évben évente átlagosan 1295-en hunytak el Japánban hőguta következtében. A halálesetek csökkentése érdekében a kormány arra ösztönzi az időseket, hogy szükség esetén használjanak klímaberendezést, április és szeptember között pedig mindig fogyasszanak elegendő vizet és sót. Mindezek mellett az is fontos, hogy szélsőséges hőség esetén elérhetőek legyenek különféle megoldási lehetőségek az idősek és a fogyatékkal élők evakuálására.

fiatal nő legyezi magát
A globális felmelegedés is szerepet játszik a szélsőséges időjárási jelenségek súlyosbodásában. Fotó: Getty Images

Az idősek a legveszélyeztetettebbek

Az elmúlt öt évben a hőgutában elhunytak több mint 80 százaléka a 65 éven felüliek közül került ki. A zárt helyiségben elhunytak 90 százalékáról kiderült, hogy energiatakarékossági indíttatásból nem használták a légkondicionálójukat, vagy nem is rendelkeztek ilyen berendezéssel.

A japán kormány támogatni fogja majd, hogy az iskolai tantermekben és tornatermekben klímát szereljenek fel. További intézkedéseikkel pedig azt próbálják majd megakadályozni, hogy a gyerekek véletlenül fennmaradjanak az iskolabuszokon.

Vietnamban is gondot okoz a nagy hőség

Hanoi, Vietnám fővárosa minden este sötétségbe borul.  Így próbálják csökkenteni az elektromos hálózatra nehezedő terhelést, amelyet a légkondicionálók és ventilátorok hőség miatt megnövekedett használata okoz. Az intézkedés nyomán este 11 órától minden parkban, valamint a 8 milliós város kétharmadában lekapcsolják a közvilágítást. Azonban még így is elegendő világítás jut majd a közlekedés, a biztonság és a rend fenntartásához. Az intézkedés augusztus végéig tarthat.

A tudósok szerint a globális felmelegedés is szerepet játszik a szélsőséges időjárási jelenségek súlyosbodásában a délkelet-ázsiai országban. Május elején már 44,1 Celsius-fokos hőmérsékletet mértek, ami rekordot jelent. Idén már kétszer is – áprilisban és május végén – hőhullám sújtotta az országot, jelentősen megnehezítve az élet- és munkakörülményeket, különösen a városokban. „Egy nap ebben a hőségben felér egy heti munkával hűvös időben" - mondta az AFP francia hírügynökségnek Lai Thi Yen hanoi zöldségárus egyik nap, amikor 36 fok volt.

További gondot jelent, hogy az ország északi részén a súlyos szárazság miatt a tározók vízszintje 30-40 százalékkal csökkent.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +15 °C
Minimum: +9 °C

Többnyire borult idő várható, majd a déli, kora délutáni óráktól az ország északkeleti felén vékonyodhat, szakadozhat a felhőtakaró, és rövidebb időre a nap is előbukkanhat. Szitálás, kisebb eső előfordulhat az országban akár több helyen is. Az általában északnyugati, nyugati irányú szelet a Dunántúl északnyugati részén élénk, olykor esetleg erős lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között várható. A térségünk fölé helyeződő ciklon miatt továbbra is mind a hideg-, mind pedig a melegfrontra érzékenyek szervezetét megterheli az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra