Legfontosabb teendők
Baleset helyszínére, illetve beteghez érkezéskor alábbiakban foglalhatóak össze a legfontosabb teendők:
a. gyors helyzetfelmérés, helyszíni körülmények vizsgálata
b. a sérült vagy beteg és az elsősegélynyújtó védelme az esetleges veszélyforrásoktól.
Ezt követi a továbbiakban:
c. A sérült állapotának felmérése,
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
- a környezet szükség szerinti bevonása,
- a segélyhívás,
- a megfelelő ellátás megkezdése.
a. Helyzetfelmérés
Bármely baleset, rosszullét ellátásakor tisztázni kell, hogy elsősegélynyújtóként szükséges-e a segítségünk, ha igen, milyen mélységben. Lehet, hogy nekünk kell hívni a segítséget, de lehet, hogy fontos beavatkozás vár ránk.
Fel kell mérnünk, van-e további veszély, akár magunkra, akár a sérültre vonatkozóan. Olykor több feladat is vár ránk, ezért nézzük meg, tud-e valaki segíteni a jelenlévők közül. Szükséges és fontos a helyszín biztosítása, illetve a helyszínen talált körülmények megtartása.
Helyszín biztosításakor:
- óvjuk magunkat és a sérültet a további veszélytől,
- megfelelő módon jelezzük a veszélyt (vészvillogó, elakadásjelző háromszög, lámpával történő jelzés,
- fényvisszaverő mellény, kordon stb.),
- a sérült járművet áramtalanítsuk és rögzítsük (kerék kitámasztás, kézifék).
A körülmények megtartásakor fontos lehet:
- a lehető legkevésbé változtassuk meg a talált helyzetet:
- közlekedési balesetnél,
- üzemi balesetnél,
- ön- és idegenkezűség gyanúja esetén.
- keressünk a beteg vagy sérült állapotára utaló jeleket, ismerjük fel a jellegzetes körülményeket (pl.: hogyan következhetett be a baleset, gyógyszer, fecskendő jelenléte, betegnél lévő feljegyzés, kártya, dokumentáció).
b. Elsőrendű szempont a segélynyújtó biztonsága
Fel kell mérni, hogy milyen teendők elvégzésére vagyunk képesek. Mindenképpen tartózkodnunk kell a veszélyes körülmények közötti "hősies", jobban mondva hősködő viselkedéstől.
Sérültellátásnál fontos a fertőzések elleni védelem, ezért óvakodjunk:
- a sebek közvetlen érintésétől,
- a beteg testváladékaival történő kontaktustól,
- az ellátás közbeni sérüléstől (pl.: nem megfelelő testhelyzetben végzett ellátás, beteg környezetében sérülést okozó tárgyak),
- használjuk a rendelkezésre álló védőeszközöket (pl. kesztyű)
Sérült vagy beteg vizsgálatának elsődleges szempontja annak megállapítása, hogy fennáll-e életveszély. Egy beteg esetén egyszerűnek tűnik, de több vagy sok beteg egy helyszínen történő segélynyújtásakor komoly problémát jelenthet, hogy melyik beteg van életét veszélyeztető helyzetben. Ennek ellenére törekedni kell a feltétlenül ellátásra szoruló betegek felismerésére.
Vizsgálatunk alatt lehetőleg ne mozdítsuk el a sérültet, ha nem feltétlenül szükséges. Amennyiben az elmozdítás nem kerülhető el (pl. veszélyes helyszín), akkor a megfelelő technika alkalmazásához vegyük figyelembe a sérült lehetséges állapotát (baleseti mechanizmus figyelembe vétele), és vegyük igénybe mások segítségét.
A beteg állapotának felismerése több lépésben történik:
1. Gyors tájékozódás
Elsődleges szempont az életveszély felismerése. Első vizsgálatként célszerű a beteg reakciókészségét ellenőrizni.
A gyors tájékozódás lépései:
- Éber-e a sérült? Szemét nyitva tartja-e? Ez az állapot a beteg felé közeledésünkkor kiderül. Ha nem, akkor:
- Hangra reagál-e a sérült? Ha nem találtuk éber állapotban, szólításra kapcsolatot tudunk-e teremteni? Válaszol-e, végrehajtja-e utasításainkat? Kérdéseinkre megfelelő választ kapunk-e? Ha nem, akkor:
- Fájdalomra reagál-e a sérült? Ha nem éber, és szólításra sem reagál, erősebb ingerre válaszol-e? Szemét nyitja-e, mozgást kiváltható-e? Ha nem, akkor:
- nem reagál, tehát azonnal súlyos állapotnak kell tekintenünk.
Amennyiben előző ingerekre nem reagál, akkor nem reakcióképes, el kell kezdeni az első állapotfelmérést. Ha reagál a beteg, akkor a második állapotfelmérést kell végezni.
2. Első állapotfelmérés
A vizsgálat célja annak kiderítése, hogy közvetlen életveszélyes állapotban van-e a sérült, hiszen az életveszélyes állapot azonnali beavatkozást igényel!
Az első állapotfelmérést az:
- eszméletlenség,
- a légutak átjárhatósága,
- a légzés
- és a keringés vizsgálata jelenti.
(Ezen vizsgálatokat későbbi cikkekben részletezzük, az ismétlések elkerülése végett.)
3. Második állapotfelmérés
Amennyiben, elsődleges szempontként, meggyőződtünk arról, hogy a sérült nincs közvetlen életveszélyben, feladatunk a beteg és szükség esetén a környezet megfelelő kikérdezése, valamint a részletes betegvizsgálat. Ennek megfelelően derítsük ki, hogyan történt az eset, milyen panaszok, tünetek előzték meg, jelenleg milyen panaszai vannak a betegnek.
A beteg és környezete vizsgálata során külső jelek is segíthetik munkánkat, illetve vezethetik vizsgálatunk irányát:
- feltalálási helyszín, testhelyzet,
- sérülés körülményei, sérülés mechanizmusai,
- egyértelmű panasz, tünet megléte (pl.: nagy fájdalom, erős vérzés, zavartság, görcsroham, hányás).
Egyes panaszokat megtudhatunk a betegtől (pl. fájdalom, mozgásképtelenség, mozgási nehezítettség, félelem, fázás, hányinger, hányás, gyengeség, ájulásérzet stb.). Néhány tünetet csak a környezettől tudhatunk meg (pl. görcsroham, eszméletvesztés, zavartság, beszédzavar, emlékezetkiesés, baleset körülményei). Bizonyos esetekben, például eszméletlen beteg, gyermek sérült vagy beteg esetén csak a környezet szolgálhat kellő és reális információval.
Fontos annak a kiderítése, melyek a legfőbb tünetek. Alapelv, hogy a tünetek és vizsgálatunk alapján mindig a felmerülő legsúlyosabb alternatívát tartsuk szem előtt.
Részletes betegvizsgálat
Célja a jellemző tünetek minél teljesebb felismerése. Ehhez az alábbi vizsgálati lehetőségek állnak rendelkezésre:
- Megtekintés: mozdulatlanság, sápadtság, verejtékezés, kipirult bőr, égés, duzzanat, görcsroham, sérülések, vérzés sebből, vérzés testüregből, végtagdeformitás stb.
- Tapintás: pulzus hiánya, gyér vagy szapora pulzus, duzzanat, érzékenység nyirkos, verejtékes bőr, meleg bőr, fájdalom, has feszülése stb.
- Meghallgatás: nehézlégzés, beszédre adott válasz, érintésre adott válasz, beteg panaszai stb.
- Szaglás: füst, irritáló gáz, gőz, vizelet, széklet, égés, alkohol, aceton stb.
A részletes vizsgálathoz szükségessé válhat a ruházat legalább részleges eltávolítása. A betegvizsgálat jellemzője, hogy legyen alapos, csak a legszükségesebb mértékben mozdítsuk a beteget, valamint módszeresen, tetőtől-talpig vizsgáljuk.
Legjobban: