Érzékeny és fájdalmas témát járt körül cikkében nemrégiben az NBC News. A lap beszámolt egy fiatal egyetemista lány történetéről, aki látszólag minden előjel nélkül dobta el magától az életet.
Egy tragikus, de sajnos nem egyedülálló eset
A 22 éves Katie Meyerrel elvileg minden rendben volt: a Stanford Egyetemen tanult, az iskola női focicsapatának kapitányaként sikert sikerre halmozott. A szülei elmondása szerint sok barátja volt, akik szerették őt, a csapattársai pedig felnéztek rá. Mindemellett támogató, összetartó, szerető családban élt. A szülei online beszéltek vele utoljára, akkor izgatottan várta a tavaszi szünetet, és a Mexikóba tervezett utazást. Pár órával később öngyilkosságot követett el. "Nem volt semmi jele annak, hogy bármi baj lenne, hogy feldúlt lenne" – nyilatkozta néhány nappal később az NBC News egyik műsorában Katie édesanyja. A lap az eset kapcsán több kérdést is felvetett: ha családja nem észlelte, hogy a fiatal lány mentális egészségével valami gond van, és egyetlen, öngyilkosságra utaló jelet sem vett észre, akkor a többi szülő vajon honnan fogja tudni, ha gyermeke krízishelyzetbe kerül. Illetve hogyan és mivel tudnak majd segíteni. A kérdések már csak azért is aktuálisak, mert tanulmányok szerint a probléma a fiatalabb korosztályba tartozókat is egyre nagyobb számban érinti.
A fiatal serdülők is veszélyben vannak
Ijesztő trendre hívta fel a figyelmet egy – a JAMA Pediatrics című szaklapban közzétett – kutatás is. Ebből az derült ki, hogy az Egyesült Államokban az elmúlt húsz évben több mint négyszeresére nőtt azoknak a mérgezéssel összefüggésbe hozható öngyilkossági kísérleteknek vagy önsértéseknek a száma, amikor a szülők riasztották a segítségnyújtásra szakosodott egészségügyi központokat. Míg 2000-ban a befutó hívások 50 százaléka a 10-12 éves gyermekekkel volt összefüggésbe hozható, addig ez az arány 2020-ra 80 százalékra emelkedett – írta témával foglalkozó cikkében a WebMD. A kutatók szerint az emelkedő tendencia hátterében változatos okok állnak a közösségi médiahasználattól kezdve a COVID-19-járvány mentális egészségre gyakorolt hatásáig, amit az utóbbi két évben e korosztály tagjai is megéreztek.
“A korai serdülőkorban lévőket (10-13 éveseket – a szerk.) érintette legérzékenyebben a pandémia. Különösen azokat, akik eleve zárkózottak, szorongók, és nem szívesen járnak iskolába. Ők jobban megszenvedhették a karantén utáni időszakot: a biztonságot nyújtó otthonlét után nehezebben szoktak vissza a közösségbe. Rájuk eleve az jellemző, hogy nehezebben nyílnak meg, nehezebben tudják megfogalmazni érzelmeiket” – mondta Tóth-Váncsa Kinga gyermek klinikai szakpszichológus rávilágítva az e korosztály egyes tagjainál esetlegesen felmerülő szuicid késztetés hátterében meghúzódó okokra.
Egyértelmű jelek, amelyek arra utalnak, hogy nagy a baj
Szakemberek szerint a krízishelyzetre utaló jelek és tünetek felismerése – legyen szó a serdülőkorra jellemző általánosnak mondható krízisről, vagy egyéb, kilátástalannak vélt élethelyzetről – sok szülő számára egyáltalán nem könnyű feladat. “Vannak, akik a serdülésre utaló (hormonális változással járó) jeleket sem ismerik fel, vagy nem tudatosítják magukban, félreértelmezik, esetleg elbagatellizálják. Pedig a serdülőkornak eleve látható, érzékelhető jelei vannak, amelyekre szülőként oda kell figyelni” – magyarázta Tóth-Váncsa. Véleménye szerint a figyelmetlenség az esetek többségében nem abból adódik, hogy a szülő valamit elront, hanem abból, hogy valami felett átsiklik – mert elfoglalt, fáradt, vagy maga is nehézségekkel küzd –, esetleg nem tulajdonít nagy jelentőséget a gyermekénél tapasztalható változásoknak, mondván, “csak serdül”, “ez teljesen normális ebben az életkorban”.
Mint mondta, szülőként az a legnehezebb, hogy a serdülőkorral járó, természetes testi-lelki és viselkedésbeli változásokat meg tudjuk különböztetni azoktól a tünetektől, amelyek ezeken túlmutatnak és szuicid késztetésre utalhatnak. “Egyértelmű és árulkodó jel, amikor a serdülő a saját haláláról beszél: olyanokat mond, hogy “nemsokára megszabadultok tőlem”, esetleg a konkrét terveit is elmeséli. Ha elajándékozza a holmijait, vagy azon gondolkodik, mi lesz a dolgaival, amikor ő már nem él” – sorolt fel néhány jellegzetes példát a szakember.
Az is aggodalomra adhat okot, ha valaki látványosan érdeklődik az öngyilkosság iránt: sokat olvas róla, vagy erről szóló zenét hallgat, ilyen témájú filmeket néz, gyakran gondolkodik a halálról, esetleg szociálisan teljesen elzárkózik. “Mindez elvileg még a serdülőkorba is beleférhet, hiszen a fiatalok ilyenkor a határaikat feszegetik, adrenalinlöketre vágynak, és nagyon kíváncsiak. Amennyiben viszont mindehhez huzamosabb ideje fennálló viselkedés- vagy életmódbeli változások is társulnak – például a serdülő visszahúzódó, szétszórt vagy étvágytalan, folyamatosan fennálló alvászavarral küzd, visszaesik az iskolai teljesítménye, esetleg önveszélyeztető tevékenységeket keres – akkor az már túlmutathat a serdülőkori lázadáson” – ismertette a szakember. Hozzátette: ugyan még ekkor is előfordulhat, hogy gyermekünk csak figyelemfelkeltésre vágyik, ám ezeket a jeleket mindig komolyan kell venni. A reménytelenség érzése szintén meghúzódhat a szuicid hajlam hátterében.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Serdülőkorban – vagyis a gyermek- és a felnőttkor közötti időszakban, amibe a késői serdülőkor is beletartozik – sok érintett nem igazán tudja kezelni a hangulatingadozásokat. Ha az érzelemszabályozás még nem működik megfelelően, a fiatalok úgy érezhetik, hogy nem tudnak megküzdeni egy problémával, nincs kiút belőle, nem tudnak elmenekülni, ami egyeseket szintén kétségbeesett döntésekre sarkallhat.
Előjelek nélkül: amikor szinte lehetetlen felismerni az öngyilkossági szándékot
Azt Tóth-Váncsa Kinga is megerősítette, hogy ritkán, de előfordulhatnak olyan esetek, amikor a szuicid késztetés rejtve marad a környezet elől. “Annak, ha valaki előjel nélkül, hirtelen felindulásból, az agressziót maga ellen fordítja, az (is) állhat a hátterében, hogy személyiségfejlődése más úton haladt, eltért a serdülőkorra jellemző iránytól. Hogy valamilyen pszichotikus állapot áll fenn, amit a szülők nem ismertek fel. Ilyenkor nagyon nehéz előrejelezni az öngyilkossági szándékot” – magyarázta a szakember. A különösebb előjelek nélküli önsértések közé tartozhat az is, amikor valaki követi egy híresség példáját – időről időre hallani például olyan öngyilkossági hullámról, amelynek számtalan, csoportokba szerveződő fiatal esik áldozatául.
Hogyan segíthet a szülő?
Hatékony megoldás lehet, ha őszintén, de nem tolakodóan közeledünk gyermekünkhöz, és elmondjuk neki: látjuk, hogy valami történik vele, amit szeretnénk mi is megérteni. Ha nem nyitott a beszélgetésre, sem a szülői vagy pedagógusi segítségére, akkor érdemes felajánlani neki, hogy elmegyünk vele egy szakemberhez. Amennyiben ezt is elutasítja, a szülőnek kell döntést hoznia. “A szülő, mint gondviselő felelős a kiskorú gyermekéért, aki a saját helyzetét adott esetben nem tudja reálisan felmérni. Végső esetben – ha gyermekünk esetleg önsértéssel próbálkozik –, és önszántából nem kér a segítségből, mentőt kell hívni, ami beviszi a pszichiátriára. Olykor sajnos csak ez működik” – vázolta a legsúlyosabb helyzetet a szakpszichológus.
Ez is érdekelhet
Fontos, hogy a szülő valóban támogató legyen, hogy ne gyerekként kezelje a serdülőt, és a család biztosítani tudja a szükséges érzelmi stabilitást számára. Hogy akkor is érezze, odafigyelünk rá, amikor éppen rossz napunk van, pocsék a hangulatunk, és emiatt mi is ingerlékenyek, idegesek vagyunk. A szakember szerint ebben a helyzetben is az őszinteség segíthet: ha gyermekünk tudja, és érzi, hogy rossz hangulatunknak nem ő az oka.
