Van, ahol iskolákat zárnak be az elnéptelenedés miatt

Tavaly 726 ezerrel 125,9 millióra csökkent Japán lakossága. Ilyen mértékű fogyásra nem volt példa az összehasonlítható adatok rendelkezésre állása óta.

A múlt évben a Japánban élő japánok száma 619 ezerrel 123,2 millióra esett, a külföldieké 107 ezerrel 2,7 millióra, ez utóbbiaké a pandémia miatt – közölte a japán belügyminisztérium. Az elhalálozottak száma 2021-ben 1,4 millióval rekordot döntött, a halálozást minden korábbinál kevesebb, 810 ezer születés ellensúlyozta.

Japán, Japán lakossága, népességfogyás
2021-ben minden korábbinál kevesebben születtek Japánban. A fotó illusztráció, forrás: Getty Images

A világ harmadik legnagyobb gazdaságát működtető Japán lakossága 13 éve egyhuzamban fogyatkozik. Az alacsony népszaporulat és a bevándorlók nagyon alacsony száma miatt a szigetország lakossága minden más ipari országénál jobban öregszik – írja a dpa nevű német hírügynökség.

A 65 éves vagy annál idősebb lakosok aránya 0,27 százalékponttal tovább emelkedett tavaly, és elérte a rekordnak számító 29 százalékot. Az aktív korúak aránya 0,1 százalékponttal 58,99 százalékos mélypontra süllyedt. A hírügynökség szerint egész földsávok ürülnek ki, házak milliói állnak üresen és omladoznak, iskolákat zárnak be.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +15 °C
Minimum: +9 °C

Többnyire borult idő várható, majd a déli, kora délutáni óráktól az ország északkeleti felén vékonyodhat, szakadozhat a felhőtakaró, és rövidebb időre a nap is előbukkanhat. Szitálás, kisebb eső előfordulhat az országban akár több helyen is. Az általában északnyugati, nyugati irányú szelet a Dunántúl északnyugati részén élénk, olykor esetleg erős lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között várható. A térségünk fölé helyeződő ciklon miatt továbbra is mind a hideg-, mind pedig a melegfrontra érzékenyek szervezetét megterheli az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra