A vizsgált populációk 21 százalékánál tapasztaltak olyan higanykoncentrációt (grammonkénti 0,33 mikrogrammot), amelynek már mérgező hatása van a halakra. Minél idősebbek voltak a vizsgált halak, annál nagyobb volt a higanyterheltség mértéke. Benjamin Barst, az Alaszkai Egyetem víz- és környezetkutató központjának munkatársa és kollégái egyrészt korábbi tanulmányok, másrészt saját vizsgálataik eredményeit elemezték.
A tanulmány elkészítéséhez a sarkvidéki szemling (Salvelinus alpinus) nevű halfaj adatait vették figyelembe: 1569 egyedet vizsgáltak meg, amelyek 83 tóból származtak. Az adatok elsősorban Kanada és Grönland permafroszt, vagyis állandóan fagyos területeiről származnak, emellett norvég és francia vizekből, valamint két osztrák hegyi tóból is voltak adataik.
Honnan kerül a halakba a higany?
A nehézfémek - amelyek közé a higany is tartozik - az ipari területekről a légkörön keresztül jutnak a tavakba. A fémes higanyt a vizek és a környező nedves területek baktériumai alakítják át a nagyon mérgező dimetil-higannyá. A nehézfémnek ez a formája nagyon könnyen bejut az élő sejtekbe és felhalmozódik a táplálékláncban.
Az elmúlt években több sarkvidéki tóban csökkent a higanyterheltség. Egyes vizekben azonban az értékek stagnáltak vagy növekedtek. Ez attól is függ, hogy a tó sziklás vidéken vagy nedves területen található-e. A globális felmelegedés hatására ugyanis egyre jobban olvad az állandóan fagyos talaj, ezáltal több oldott szerves szén kerül a tavakba. Ez javítja a baktériumok életkörülményeit, viszont így több fém jut a halak szervezetébe.
A magas higanyterheltség befolyásolja a halak szaporodását, megváltoztatja a génkifejeződést és megnöveli bennük az úgynevezett oxidatív stresszt . A tudósok tanulmányukban arra is utalnak, hogy a higanytartalmú halak egészségi kockázatot jelentenek az őslakos közösségek számára, amelyeknek alapvető élelmiszerül szolgálnak.
A kutatás eredményeit az Environmental Toxicology and Chemistry című tudományos lapban mutatták be.
Legjobban: