Egy csúnya szövődmény
Az elváltozás miatt az érintett végtag vérkeringése romlik, a gyűjtőerek nem a kellő hatékonysággal szállítják el az elhasznált vért és a mérgező anyagcseretermékeket. Ez utóbbiak a szövet közötti térben felszaporodva gyulladásos folyamatokat indíthatnak el, ami nyiroködémával jár . Idővel a gyulladás nyomán lábszárfekély is kialakulhat. Ez egy az életkilátásokat és az életminőséget is jelentősen rontó állapot, amely súlyos fertőzésforrást jelent. A kezelés igen nehézkes, amit ráadásul a fekélyek gyakori kiújulása is képes lehet fokozni. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy az elhanyagolt visszérbetegség csak hosszú évek alatt vezet el a lábszárfekélyig, így ez a súlyos szövődmény is megelőzhető.
Életveszély kilátásban
A visszértágulat mélyvénás trombózis kiváltó oka - vagy akár következménye - is lehet. Ez egy önmagában is nagy fájdalommal járó betegség, amelynek lényege, hogy a mélyen fekvő vénákban vérrög képződik, elzárva az érintett ereket. Mindezt pedig a tágulat okozta vérpangás is elősegítheti tehát. A trombózis legjellegzetesebb tünete az alsó lábszár járásra fokozódó fájdalma, habár a probléma panaszok nélkül is bekövetkezhet - ez az úgynevezett néma trombózis.
Veszélyt jelent, hogy amíg a vérrög kötőszövetesen nem szervül, könnyen tüdőembóliát idézhet elő. Ez a mélyvénás trombózis leggyakoribb szövődménye, amely nehézlégzéssel, erős mellkasi fájdalommal és köhögéssel jár, egy héten belül pedig az érintettek egyharmadánál halált okoz. Egyes esetekben a vérrögök eljuthatnak az agyba is, aminek agyembólia lehet a következménye.
Így előzhető meg a probléma
Természetesen egy kis odafigyeléssel a visszértágulat kialakulásának kockázata is csökkenthető. Sokat segít, ha olyan cipőt hordunk, amelynek rugalmas a talpa, s ezáltal nem akadályozza a talpizmok mozgását. Fontos a túlsúly elkerülése, akárcsak a dohányzás mellőzése. Ülő- és állómunka esetén igyekezzünk időt szánni egy kis mozgásra, sétára, esetleg végezzünk légzőgyakorlatokat. Várandósság alatt a nők óvják a lábukat, üljenek sokat feltett lábakkal.
Sokat jelent a rendszeres könnyű séta is, emellett pedig az úszással is jó eredmények érhetők el. Mivel a visszerességre való hajlam örökölhető, azok, akiknek a felmenői között előfordul a betegség, kerüljék a meleg gyógy- és termálfürdőket, valamint a napozással is bánjanak óvatosan. Étrendünk kapcsán segíthet, ha magas rosttartalmú és csökkentett sóbevitellel járó diétát követünk. Kerüljük viszont a kávét, az alkoholos italokat, a fehér lisztet és a cukrot, továbbá a nagyon zsíros és fűszeres ételeket.
A már kialakult visszértágulat kezelésére számos orvosi módszer létezik. Az összetett gyógymód alkalmazhat kompressziós pólyát, speciális tornát, akár bőrgyógyászati kezelést. A gyógyszerek terén ma már több olyan korszerű készítmény is rendelkezésre áll, amelyek szinte egyáltalán nem járnak mellékhatásokkal. Súlyos esetben ugyanakkor a sebészi beavatkozás jelenti a legmegnyugtatóbb eljárást. Egyre elterjedtebb lehetőséget nyújt emellett a szkleroterápia is, amelynek keretében injekciós kezeléssel juttatnak gyulladáskeltő anyagokat a vénák falába, ezáltal elzárva a beteg visszereket.