2015 októberében egy különleges kiskutya született, aki hamarosan a rendőrség egyik legfényesebb drágakövévé vált. Zafír, a szuka német juhászkutya 8 hónapos korában került gazdájához, Vég Dániel főtörzsőrmesterhez, és hamarosan elkezdődött a közös kalandjuk. A rendőrség ékköve most nyugdíjba vonul
– tudatta Facebook oldalán a Fejér vármegyei rendőrség egy olyan videóval, ami bizonyosan sokak szeméből csal ki könnyeket.
Mint írják, Zafír kiképzése után 2016 áprilisától szolgálta a közösséget a Fejér megyei rendőrök kötelékében, és évről évre egyre inkább elnyerte mindenkinek a tiszteletét. Az ünnepelt négylábú közterületeken, intézkedések biztosításában, sportrendezvényeken és a csapaterős egységek támogatásában mindig a legjobbját nyújtotta. A migrációs válság idején, a déli határon számos illegális határátlépést akadályozott meg – írják a bejegyzésben.
Zafír kutyás bemutatókon is rendszeresen szerepelt, ahol emberek százai szerették meg őt és gazdáját, látható volt, hogy igazi csapatként dolgoznak. 2020-tól a bevetési csoportba, a MEKTA állományába került, és kiemelt bűncselekmények elkövetőinek elfogásában is fontos szerepet játszott. Most, majdnem 9 év szolgálat után Zafír nyugdíjba vonul.
Örökké hálásak leszünk neki mindazért, amit tett
– fogalmaztak a rendőrök.